A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)
Néprajz - Dankó Imre: Rendkívüli vételformák, szerzési módok
kölcsönt vagy előleget, előlegszerű kölcsönt lehet rá felvenni vagy visszafizetni. A zálogtárgy sokszor, különösen a régmúltban földbirtok is, visszaváltása előre megállapított és egymásra kötelezőnek elismert rendszabályok szerint lehetséges volt. Amenynyiben a zálogtárgyat (zálogbirtokot) a zálog visszafizetésével visszaváltották, a zálogot különleges bérletnekis minősíthetjük. A zálogok leginkább azáltal váltak saját birtokká, tulajdonokká, hogy a zálogösszeget nem tudták (legtöbbször pénz) a zálogügylet megkötésekor megállapított időpontig visszafizetni. Ez a tulaj donváltó eljárás majdnem azonos a határidő be nem tartása következtében elveszett foglaló vagy előleg sorsával. Minthogy a zálogügyletnél igen fontosak a záloglás körülményei, szabályai, például a dátumai, a zálogba adó és a zálogba vevő legtöbbször írásos szerződést — záloglevelet — készít. A záloglevelek legfontosabb eleme a zálog visszaváltásának pontos rögzítése. A feudalizmusban igen elterjedt a birtokok elzálogosítása (zálogbirtok). Ilyen ügyleteket az állam is kötött különféle szervezetekkel, intézményekkel, sőt magánszemélyekkel is, mint például 1702-ben is a Jászkunságot a német lovagrendnek való elzálogosításkor. 46 A tőkés gazdálkodási rend hozta létre a bankokkal szorosan együttműködő zálogházakat. A zálogházak hatósági intézmények, amelyeknek egyik fő feladatuk volt az uzsora elleni küzdelem. Ugyanis a XVIII—XIX. században nagyon elszaporodott magánzálogházak egyrészt egészségtelenül magas, úgynevezett uzsorakamat mellett adtak kölcsönöket, illetve a zálogba venni kért tárgyakért, különféle értékekért nagyon kis zálogösszeget fizettek, eleve arra számítva, hogy a kölcsönöket nem tudják visszafizetni, a zálogtárgyakat nem tudják visszaváltani. A zálogházakban lezajló zálogügyletek fontos kellékei a zálogjegyekvagy zálogcédulák, amelyek önmaguk is áruvá váltak. A zálogházak kulcsembere a becsüs, aki a zálogba adni kívánt tárgyat értékeli, az érte kifizetendő zálogdíj összegét megállapítja. Az anyagilag megszorult emberek zálogügyleteik során kétszer is bevételhez, pénzhez jutnak. Először is értékeik zálogba adásakor kapnak bizonyos zálogdíjat. Aztán pedig akkor szerezhetnek vele másodszor pénzt, tehetnek vele szert ismét jövedelemre, amikor a zálogcédulát — természetesen lejárta előtt — eladják. A zálogcédulákat felvásárlók csak azokat a zálogcédulákat veszik meg, amelyek kiváltása, a kiváltott zálogtárgy eladása megfelelő haszonnal kecsegtet. 4 * 36. ZSAROLÁS, egyfajta vételkényszer. A zsaroló hallgatását veszik meg egyszerivagy még inkább többszörös, folyamatosan fizetett (és általában mindig emelkedő) összegekkel vagy egyéb értéktárgyakkal (legtöbbször ékszerekkel). A zsarolás minden fajtáját tiltják és keményen büntetik a törvények. Hogy ennek ellenére mégis van, az azzal magyarázható, hogy az így vagy úgy kompromittáltak inkább fizetnek, mintsem nyilvánosságra hozzák, hozassák az őket kompromittáló, hitelüket rontó, morális egzisztenciájukat veszélyeztető információkat. Az a tapasztalat, hogy a legtöbb zsarolás valamiféle bűnténybe torkollik, mint megannyi más rendkívüli vételforma is, ahogy azt az előzményekben is bőségesen láthattuk. 48 46 Illésy János: A Jászkun kerület eladása a német lovagrendnek. = Századok XXXIX. (1905) 22—39., 138—157.; Kiss József: A Jászkun kerület parasztsága a német lovagrend földesúri hatósága idején. (Bp., 1979.) 47 Zálogln: Tárkány Szűcs 1981. 356., 532.; Visszaváltási jog :Uo. 529.; Ágoston Péter: A magyar zálogjogtörténete. (Bp., 1905.); Zálogjogln: Közgazdasági enciklopédia. IV. (Bp., é. n.) 1503—1507. hasáb.; Záloglevél, zálogházak: Uo. 1507-1508., 1508-1509.; Zálog: KK. 339.; Jelzálog: Bán Péter (szerk.): Magyar történelmi fogalomgyűjtemény. I. (Eger, 1980.) 296—397.; Zálog, zálogbirtok: Uo. II. (Eger, 1980.) 1033-1034. 48 Zsarolásln: Pallas Nagy Lexikona. XVIII. (Bp., 1897.) 1197.; MNyTESz. III. (Bp., 1976.) 1211. Vö.: Uzsora: Uo. 1044—1045.; Uzovál: Uo. 1044.; Uzsora In: Közgazdasági enciklopédia. IV. (Bp., é. n.) 1201—1207. hasáb.; Tárkány Szűcs 1981. 624—827.; Uzsorakamat; uzsoratőke: KK. 322. 199
