A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Dankó Imre: Rendkívüli vételformák, szerzési módok

mányok szigorú keretei között élnek. Az állandóság teszi lehetővé, hogy ezeket a jogi szabályozókat, a joghagyomány vonatkozó tételeit általánosan ismerjék, elismerjék, és az ezek betartásával végbemenő adásvételeket jogosnak, törvényesnek érezzék. Más a helyzet az ideiglenes, helyi jelentőségű rendkívüli árucsere-kapcsolatokkal. Ezeket a kapcsolatokat vagy egyáltalán nem, vagy csak hiányosan szabályozták jogi­lag. Gyakran magukat a jogi szabályozókat nem is lehet ismerni, s ezért a benne részt vevőkben méltán támad fel a jogtalanság, a kiszolgáltatottság, sőt a kifosztottság érze­te. Nyilvánvaló, hogy ebben a kategóriában foglal helyet, vagy valahogy ehhez a kate­góriához kapcsolódik az árucsere-kapcsolatokban megtalálható visszaélések (például csalások is) zöme. Mindez azonban csak akkor válik érthetővé számunkra, ha az elvi bevezetés után, ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével egyenként szólunk a rendkívü­li vételformákról. Ahogy majd látjuk, ezeknek a rendkívüli vételformáknak egy néhá­nya egyáltalán nem rendkívüli, hanem hosszú idő óta ismert, gyakorolt árucserefor­ma, ami a környezetében végbement gazdasági, társadalmi és kulturális változások­nak megfelelően változott, sőt intézményesült is. Minden árucsere-kapcsolatot, az úgynevezett rendkívüli árucsere-kapcsolatokat is, az ott és akkor érvényes tulajdonviszonyok határozzák meg. A hagyományokon nevelkedett jogérzetnek döntő szerepe van abban, hogy ki, mit, mikor, milyen körül­mények között érez a magáénak, illetve tud a tulajdonának. A jogérzet dönt abban is, hogy a tulajdont mily mértékben tartja valaki magáénak, korlátozza-e valamilyen jog­hagyomány vagy jogszabály, például az eladásában vagy a megsemmisítésében. A ter­mészeti népek körében az a tulajdon, amiért a tulajdonos közvetlenül megdolgozott. A vad azé, aki elejtette, a termés pedig azé, aki összeszedte, összegyűjtötte. A javak cseréje közvetlen csere lévén, a cserélt anyagot, terményt, esetleg terméket is tulajdo­nának tekintette, olyannak, mint amiért megdolgozott. A fejlettebb társadalmakban sokrétűbbé vált a tulajdon. Az egyéni tulajdon mellett kialakult a kisebb-nagyobb kö­zösségi tulajdon is, a csere kiszélesítése révén, majd pedig az értékközvetítővel való adásvételre való áttéréssel a tulajdon fogalmát egyre bővítették, illetve gazdagították. Az egész árucserét, ha úgy tetszik, a javak cseréjét viszont tulaj doncserének minősít­hetjük. Ez a tulajdoncsere, amint az eddigiekből is láthattuk, hagyományos, azaz ren­des utakon-módokon és ahogy látni fogjuk, ám ugyancsak hagyományos, de kevésbé „rendes" utakon-módokon ment, illetve megy végbe. Annak hangsúlyozásával, hogy áttekintésünk vázlatos és korántsem teljes, sőt még csak teljességre sem törekvő, a következő rendkívüli vételformákat és szerzési módokat soroljuk fel és jellemezzük pár szóval: 1. ADOMÁNY, általában ellenszolgáltatás nélküli segítségnyújtás. Állhat bár­miből, ami az adományozott számára segítséget, támogatást jelent. Ma már legtöbb­ször pénz formájában adják. Az adományok említésre méltó fajtái a különféle alapít­ványok. Legismertebbek az iskolai alapítványok, ösztöndíjak, amelyeket meghatáro­zott céllal, jól körülírt módon tanulók részére tesznek azért, hogy tanulmányaikat za­vartalanul végezhessék. Az adományok különös csoportját képezik az úgynevezett szeretetadományok, amelyek közé soroljuk a koldus-, gyűjtőadományokat is. 6 6 Tárkány Szűcs Ernő:A vásár és jogi népszokásai (Szöllősi Gyula szerk.: Vásártörténet — hídi vásár. Debrecen, 1976.) 333—376.; Uő.: Magyar jogi népszokások. Társadalomtudományi könyvtár. (Bp., 1981.) (Továbbiakban: Tárkány Szűcs 1981.); AtzélBéla. Kereskedelmi vétségek. (Bp., 1907.); Csiz­madia Andor—Kovács Kálmán—Asztalos László; Magyar állam- és jogtörténet. (Bp., 1978.); Beér János és Csizmadia Andor: Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos honi törvényeinkből 1001—1949. Nemzeti könyvtár. (Bp., 1966.); Adomány: In: BenkőLoránd, Kiss Lajos, Papp László szerk.: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. (Továbbiakban MNyTESz.) I. (Bp., 1967.) 95.; Szabó T. Attila szerk.: Erdélyi magyar szótörténeti tár. (Továbbiakban: EMSzT.) I.(Bukarest, 1976.) 103-104. 187

Next

/
Thumbnails
Contents