A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

A hasznosítási tervek sarkalatos pontja a szikes területek fölmérése és a talajjavítás elvégzése.

105 A hazai mezőgazdasági gyakorlatban e tekintetben úttörő munkát végzett Tessedik Sámuel. De mint kémikusnak, Irinyi Jánosnak is jó elképzelései vol tak a javítást illetően, amit jelez 1839-ben íródott munkája: A konyári tó.

106 Nagyjövőt jósolt a szódás szikesek gipsszel való megjavításának, de nem talált hazai visszhangra, s mint külföldről érkezett módszer — Hilgard-féle eljárás — vált ismertté a szakirodalomban. A hazai szikesek keletkezéséről, az egyes szikféleségek elkülönítéséről, javításukról hosszú idő alatt alakult ki viszonylag egységes álláspont. A magyar talajtan számos — nemzetközileg elismert — művelője foglalkozott a Hortobágy talajviszonyaival. Sigmund Е1ек

Ю7 a Hortobágy másodosztályú szikesnek minősített részét öntözött kaszáló létesítésére alkalmasnak tartotta. A negyedosztályú csak halastavi művelésre használható. Véleményének adtak helyt, amikor a tógazdaságot a legroszszabb részre, az ún. Csúnya-földre telepítették. A Hortobágy talajfelvételét Arany Sándor 108 1924-ben javarészt elvégezte a szikesek növényi asszociációja és a talaj sótartalma közötti összefüggés alapján. Megállapítja,

109 hogy öntözéssel és lecsapolással a káros sók kimoshatok, s kellő mészadagolással a „termő szikfoltok" javíthatók. Egyúttal javasolja a helyes rét- és legelőművelést. 1934-ben a hortobágyi szikesekről írt monográfiájában

110 összefoglalja a kutatások egy évtizedét, hangsúlyoz va a munkálatok folytatását. „A hortobágyi és Hortobágy széli gazdaságokban végzett meszezések kétséget kizárólag mutatják, hogy a javítás sikerrel hajtható végre, légyen akár felszántott, akár pedig legelőterületről szó."

111 A Tiszántúlon ellentétben a Duna—Tisza közi meszes szikesekkel — zömében mésztelen (savanyú) szik található, így a javítás módszere, a felhasznált javítóanyag más, mint a Duna—Tisza közén. Az első állami meszezési akcióra 1928-ban került sor.

112 A felhívásra sok gazda jelentkezett a Hortobágy környékéről, így Püspökladányból, Nádudvarról. A Debreceni Vegykísérleti Állomás javasolja a cukorgyári mésziszappal való talajjavítást 1934ben,

113 ami azonban — pénzhiány miatt — a legelőjavítással együtt félbeszakadt. A javítandó legelőterület nagysága elérte volna a 19 000 kat. h.-at. Kísérleti jelleggel 1936-ban 2 kat. h. feltört gyepen folytak csak ilyen munkálatok, de ugyanazon évben be is fejeződtek. Amint látható, az átfogó tervek már a megvalósítás csírájában megfeneklettek. Az erőtlen központi próbálkozások — állami talajjavítási akció — kedvezőtlenül befolyásolták a helyi kezdeményezéseket is. Ez alól kivételnek tekinthető — a már korábban is említett — az FM első megalapozott javaslata 1934-ben, amikor indítványozzák egy kísérleti telep létesítését a Hortobágyon, amely célja a szántóföldi és gyepes területek öntözésének tanulmányozása. A terület megoszlása a következő: 113a 105 Ballenegger Róbert—Finály István: A magyar talajtani kutatás története 1944-ig. (Bp., 1963. 318. [Lásd később: Ballenegger—Finály (1963).] 106 Ua.: 62—63. 107 Ua.: 137. 108 Ua.: 144. 109 107. jzet. 110 Arany Sándor: A szikes talajok meszezése és digózása. In: Sajó Elemér—

Trümmer Árpád: A magyar szikesek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. (Bp., 1934.) 111 109. jzet. 112 Ballenegger—Finály (1963): 148. 113 Ujlaky (1972—74): 360. 113/a. Szakácsi János: A Hortobágy múltja és jövője. (Db., 1958. Kézirat. 19.) [Lásd később: Szakácsi (1958).] 117