A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

termesztésre alkalmas talajréteg. A gyakorlati növénytermesztés szempontjából Kreybig Lajos

Ua három csoportba sorolta a terület szikeseit: 1. Szántóföldi művelésre zömében alkalmas területek, amelyek javíthatók. A termőréteg vastagsága 50 cm fölötti. 2. Szántóföldi művelésre kevésbé vagy feltételesen alkalmas szikesek, javításuk nem feltétlenül vezet eredményhez. A termőréteg vastagsága 30—50 cm között van. 3. Szántóföldi művelésre használhatatlan területek, a termőréteg vastagsága alig éri el a 30 cm-t. Az 1950-es évek elején végzett hasznosítási kísérletek megmutatták, hogy „az öntözéssel eddig a hortobágyi Borsos-lapos, továbbá Máta és más szikes talajokon gyűjtött tapasztalatok és kísérletek eredményeiből ma már megállapíthatjuk, hogy a szikesek nagy részén szakavatott öntözéssel és agrotechnikával igen kielégítő terméseket biztosíthatunk.. . "

12 A növények közül számításba vehető

123

: a búza, a repce, a lucerna — ez utóbbi különösen díszlik somkóró, répa és napraforgó után —-, a szegletes lednek (igen hasznos növényféle), a répa (elsősorban cukorrépa), a napraforgó, a dohány (debreceni és szolnoki fajták), a kukorica (csak elegendő öntözés esetén). Ez utóbbi a szikre legérzékenyebb kultúrnövényeink egyike. Ki kell hangsúlyozni a rizs szerepét, aminek meghonosítását kísérte a legteljesebb siker. Természetesen az eredmények szembetűnőbbek napjaink agrotechnikája és az új — főleg japán —• fajták térhódításával. A takarmánynövények közül figyelembe vették a lódiherét. Az említett növényféleségek termesztésére csak az első típusba tartozó szikeseken látott lehetőséget Kreybig Lajos. A Hortobágyon azonban nemcsak szikes talajok fordulnak elő.

13 E talajféleséget gyűrűszerűén veszi körül a réti és szikes altalajú réti talajok sávja, melyeket kívülről mezőségi talaj övez. E típus elszórtan föllelhető az összefüggő szikeseken belül is. Ahol már régóta mezőgazdasági művelés folyik, ott a termőföld jórészt a réti és mezőségi talajok közé sorolható. A Hortobágy Debrecen gazdálkodásában Az 1920-as évek végén Kaán Károly

14 gazdaságpolitikai tanulmányában részletesen elemzi Debrecen és a Hortobágy kapcsolatát, rátapintva arra a tarthatatlan állapotra, miszerint a város „hortobágyi tengernyi legelője 39 337 kat. h terjedelmével ma egy mutatványos fényűzés, mely a maga mivoltában Európa-szerte egyedülálló. Annak a mai körülmények között való fenntartását sem a város közönsége magángazdasági érdekeivel, sem a nemzetháztartási érdekkel ma már összeegyeztetni nem lehet. Legkevésbé alkalmas arra, hogy a benne szunnyadó nagy vagyon értékének csak hozzávetőlegesen és valamiképpen is arányba hozható hasznát nyújtsa."

15 Bíró János llaUa.: 589. 12 Ua.: 594. 12a Ua.: 595—597. 13 Talajtan és trágyázástan. (Szerk.: Fekete Zoltán. Bp., 1958.) 150. lásd még: Stefanovits Pál: Magyarország talajai. (Bp., 1956.) 151—155. 14 Kaán Károly: A magyar alföld. (Bp., 1927.) 270 -288. [Lásd később: Kaán (1927).]. A Hortobágy életének átalakulásáról, elsősorban néprajzi megközelítésben s főleg az állattartás szemszögéből összefoglalás: Béres András: A Hortobágy fejlődéstörténetének vázlata és levéltári forrásai. HBML évkönyve. 1975. II. 131—147. [Lásd később: Béres (1975).] \5Kaán(\921):21\. 102