A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

A XVI–XVII. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat nemzetközi numizmatikai konferenci a Déri Múzeumban, 1985. október 26–27. - Molnár László: A XVI–XVII. századi nemesfémbányászat Magyarországon és Erdélyben

A korszak nemsércbányászatának alakulására nagy hatással volt az a termelési viszony, amely a mindenkori uralkodót a bányák területét birtokoló főurakhoz fűzték. Ezzel kapcsolatban ismerni kell a „bányaszabadság" fogalmát. A középkorban és a korai újkorban minden gazdaság és jog alapja a föld tulajdona volt. A bányaszabadság azt a jogelvet jelentette, hogy a föld ásványkincsét a törvény kivette a föld birtokosának, tulajdonosának rendelkezése alól, az a mindenkori uralkodót illette, aki az államvezetés hatóságai (kamarák) jogkörébe utalta a bányák nyitásának engedélyezését, a bányavállalkozás bármilyen formáját. A bányaszabadság a középkor egyik haladó jogalkotása volt. Fontosságát alátámasztotta, hogy a bányászattal szorosan összefüggő pénzverés is csak így vált ellenőrizhetővé az uralkodók számára. Magyarországon a király kisajátítási joga az aranyat, ezüstöt, majd rezet és vasat rejtő ingatlanokra már az Árpád-házi királyok alatt igen fejlett formában jelentkezett. A XIII— XV. században a kedvező geológiai előfordulások mellett éppen ez a bányaszabadság volt eredendő oka a középkori Magyarország élenjáró ezüst- és aranybányászatának. A földtulajdon és a benne rejlő ásványkincs tulajdonának elválasztása évszázadokon át heves küzdelem forrása volt az uralkodó és az oligarchia között. Erős központi hatalom mellett a bányaszabadság elve érvényesült, gyenge kezű uralkodónál ez a jog kétségessé vált, néha szünetelt. A gyenge kezű Jagellók alatt a bányaszabadság elve csaknem megsemmisült, a Dóczyak az alsó-magyarországi bányavidéken, a Bebekek Gömörben, a Szapolyaiak Szepességben, a Drágffyak Nagy- és Felsőbánya környékén a bányaszabadság ellenében léptek fel, és a XVI. század első negyedében a bányák irányítása kicsúszott az uralkodó kezéből. A központosító kísérletekhez későn kezdő II. Lajos az 1523. évi országgyűlésen a 39. törvénycikkben ismét határozottan deklarálta a bányaszabadság elvét. Az arany és ezüst bányászatát elkülönítette a föld tulajdonától, megtiltotta magánszemélyek részére a pénzverést, és a királyi javak gondozására hivatott kincstárnoki és kamarai rendszert megerősítette. Az intézkedések végrehajtására azonban már nem került sor. A továbbiakban nemesfémbányászatunk históriáját időrendben követjük. A mohácsi csatavesztés és II. Lajos halála után az alsó-magyarországi bányavidék birtokosa az özvegy Mária királyné lett. Támogatta a bányavárosok privilégiumait, és az 1525ben eltávolított Fuggereket ismét a bányavárosok —• elsősorban a réztermelő Besztercebánya — birtokosává tette. Megszervezte a selmeci és körmöci bányakamarákat, elrendelte a bányák folyamatos nyitva tartását. Az igazgatás szerve a városi tanácsok által választott, de a kamara által fizetett bányamester lett, aki rendelkezett olyan bonyolult műszaki-gazdasági ügyekben, mint a bányák határa a föld alatt, a vágatok összetalálkozása, a bányamunkák akadályozása, a biztonságos munka előfeltételei és a bányák fával való ellátása felől. Mária intézkedései nyomán megállt a bányák állapotának romlása, és érvényesült a haladóbb bánya- és kohótechnika. Mária közigazgatási ügyességét, szervezőkészségét igazolja az is, hogy Magyarországról való távozása után Brüsszelből is intézte az észak-magyarországi bányák ügyeit. Személyére ma a belgák úgy tekintenek, mint a reneszánsz idők nagyasszonyára, aki szépen elkormányozta Németalföldet, és melegen támogatta a humanistákat. I. Ferdinánd király és a nála két évvel fiatalabb Mária húga között a bányavidékek kormányzásában egyre szaporodtak az ellentétek. A király magának követelte a bányavárosok irányítását. Végül 1548. március 7-én Augsburgban megegyeztek, és Ferdinánd évi 34 ezer magyar forintért átvette húgától a bányákat. Ettől kezdve Ferdinánd arra törekedett, hogy a magyarországi bányászat irányítását a többi országában — Ausztria, Csehország — alkalmazott elvek szerint oldja meg. Első rendelkezésként az uralma alatt álló magyarországi területek bányászatát az alsó-ausztriai kamarának rendelte alá. Ez a szabályozás sértette a rendek meglévő jogait, a bányavárosok kiváltságait és szokásjogait, de az általános bányaszabadsággal is nehezen volt összeegyeztethető. 615