A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

A XVI–XVII. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat nemzetközi numizmatikai konferenci a Déri Múzeumban, 1985. október 26–27. - Kahler Frigyes: Pénzkibocsátás és szuverenitás Erdélyben a XVI–XVII. században

hódoltságot, és megmutatta, hogy a hódoltság felszámolása nélkül nem lehetséges a királyi országrész és Erdély egyesítése a magyar király által sem. Ehhez képest jut Erdélyben túlsúlyra egy szigorúan befelé forduló, török orientációjú politika. Az a tény, hogy Montecuccoli tábornagy 1664. augusztus l-jén tönkreverte Köprili Ahmed 120 000-es seregét — az országos felháborodást kiváltó vasvári béke ellenére —, a kortársak előtt is egyre világosabbá teszi az erőviszonyok megváltozását. Tragikus tény, hogy míg Zrínyi Miklós a Török áfiumon dolgozik, harcedzett katonák sokaságát kényszeríti a hibás Habsburg-politika bujdosásra. Nincsenek illúzióink a szegénylegények viselt dolgait illetően, de nem vitatható, hogy ezekből a féktelenkedő tömegekből ütőképes ezredek formálódhattak volna, és nem a hanyatló török birodalom hadseregének kötelékében. A történelem mozgásiránya tehát alapvetően megváltozott ahhoz az időhöz képest, amikor Buda várában a félhold lett az úr, és Erdély de facto elszakadt a magyar királyságtól, majd önálló állami létre kényszerült. Nem vállalkozhatunk e helyen annak bemutatására, miként győzött a nyugat-európai fejlettebb társadalom ereje a keleti feudalizmus talaján álló török birodalom felett, csak utalunk Szakály Ferenc, Nagy László, valamint mások kutatási eredményeire. Hangsúlyozni szeretnénk azonban a magyar végvári rendszer stratégiai jelentőségét, azt a tényt, hogy a török nyugat felé nyomulását óriási veszteségek árán a magyar végvárak állították meg, és a magyar föld iszonyatos pusztulásának árán menekült meg Európa nyugati felének jó része a török megszállástól. Mégis a felszabadító háborút nem a Zrínyi Miklós által elképzelt magyar hadsereg vívta meg, hanem egy európai hadsereg idegen fővezérlettel, amelyben a magyar katonaság száma is igen csekély volt. Mindez maga után vonta, hogy a győzelem, amely a három részre szakadt Magyarországot újból eggyé kovácsolta, Habsburg-érdekeket szolgált. II. Rákóczi Ferenc szavaival: „magunk természet szerint való ellenségei által" történt. A felszabadító háborúk eredményeire támaszkodva Teleki Mihály kancellár követeinek titkos szerződése (1685. április, Kercsesova), amelyben Erdélyt Lipótnak ígérik, Buda megvívása és Lotharingiai Károly mohácsi győzelme után realitássá válhatott. Apafi Mihály 1687. október 27-én aláírta a balázsfalvi egyezményt, s a kialakult helyzeten Thököly átmeneti fellépése sem tudott változtatni. 1690. október 16-án kelt az oklevél, amely Diploma Leopoldinum néven vált ismertté, és amelyet az erdélyi rendek 1691. január 20-án fogadtak el. A szalánkeméni csata és Savoyai Jenő zentai győzelme, valamint a Karlócán megkötött béke (1699) végleg megszüntette Erdély önálló államiságát és a török birodalom befolyását. Vizsgálandó tehát, hogy Erdély milyen szuverenitás alá került, s maga a Diploma Leopoldinum

14 honnan származtatja Lipót hatalmát Erdély felett. Bevezető részében a következőket olvassuk: „.. .legfőbb királyi kötelességünknek ... ismertük el azt, hogy a számunkra annyira kedves erdélyi országrészt — amely századok óta a mi dicső magyar királyságunk része — egyre inkább úgy kell szeretnünk, mint lelkünk üdvösségét."

15 Az okmány 3. pontja szerint pedig: „kijelentjük, hogy ennek a hazának jóváhagyott és összegyűjtött törvényei, végzései, Werbőczy Hármaskönyve..., továbbá jogszabályai, a szász nemzet törvényhatósági joga sértetlenül érvényben maradnak.. ."

16 A 7. pont szerint pe14 Az eredeti szöveg — latin nyelven — A magyar történet kútfőinek kézikönyve. (Szerk.: Marczali Henrik. Bp., 1901.) 577—795., magyar fordítása MTSZ 733—740. 15 „... supremi nostri Regii muneris (a quo si domininus exercituum adminiculetur, pro temporum vicissitudine felacia scatulire solent incrementa) esse dignovimus, charissimam hand Transsylvaniáé regionem, iam a saeculis Inclyto nostro Hungáriáé regno assertam, magis maisque veluit animam nostram amplecti..." (p. 578.) 16 „a...: Approbatos et Compillatos Patriae illis leges Dectreta, Tripartitum Verbeczii..., Constitutiones, Ius municipale nationis Saxonicae in vigore inviolabili permansura declaramus". (p. 579.) 601