A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Tóth Árpád centenáriumi emlékkiállítás a Déri Múzeumban (1986. április 13–szeptember 29.)

rok, utca- és intézménynév emlékeztet a városban Tóth Árpádra. Ezért láttam szükségesnek külön tablón megjeleníteni a költő debreceni utóéletét. Ez a rész a Debrecen tiszteleg címet kapta. Itt fényképek, újságcikkek, aprónyomtatványok idézték fel a Tóth Árpád-kultusz egyes eseményeit. A költői pálya bemutatását a Jó éjszakát! című tablóval zártuk. Az egyik legismertebb Tóth Árpád-vers különböző kiadásai mellett érzékeltette a kiállítás azt is, hogy Tóth Árpád ma már a magyar klasszikusok közé emelkedett. Ezen a tablón láthatta a közön­ség Herczeg Klára legújabb Tóth Árpád-portréját. A tablósort lezáró utolsó felületre A kiállítást készítették felirattal rendhagyó módon nevek helyett tizenkét fénykép került. Erre a különleges stáblistára minden múzeumi dolgozó felkerült, akinek része volt a kiállítás tervezésében és megvalósításában. A fényképek munka közben készültek, vagyis jelezték azokat a fázisokat is, amelyek eredményeként az emlékkiál­lítás a közönség elé került. IV. A kiállítás fogadtatását rendkívül kedvezőnek ítéljük. Már a megnyitóra olyan sokan jöttek, hogy sokan a feljárati lépcsőkön kaptak csak helyet. A megnyitót követő filmvetítésre (Nagy László János: Sugárkoszorú) is legalább kétszázan gyűltek össze a Déri Múzeum dísztermébe. A kiállítást dr. Juhász Béla egyetemi docens, az Alföld с folyóirat főszerkesztője nyitotta meg. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte a költő leánya és unokája, Tóth Eszter és Hollós Máté is. A kiállítás megnyitását követő héten igen sokan jöttek Budapestről és az ország más városaiból a Déri Múzeumban rendezett emlékülésre. A tudományos tanácskozá­son részt vevő szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak a kiállításról. A vendégkönyvi be­jegyzések szerint a kiállítás legfőbb erénye az eredeti kéziratok bőséges bemutatása és az esz­tétikus megjelenés. A sikerre való tekintettel a kiállítás időtartamát a múzeum vezetősége meghosszabbítot­ta. A tervezett két hónap helyett közel fél évig állt fenn a kiállítás. A látogatók számáról nincs pontos információnk. Több-kevesebb alapossággal 1986 áprilisa és szeptembere között a Déri Múzeum minden látogatója megnézhette az emlékkiállítást, hiszen a kupolaterem ki­kerülhetetlen része az épületnek. A Tóth Árpád-centenáriumi emlékkiállítás a Déri Múzeum kollektívájának szívügye lett. Az irodalmi osztály és a kiállításrendező csoport dolgozói mellett a rendezés éjszakába nyúló nagy munkájában jókedvvel, szívesen vettek részt a múzeum más dolgozói is. így — remélhetőleg — a munkatársaknak és a látogatóknak egyaránt maradandó, kedves em­léke lett a centenáriumi Tóth Árpád-kiállítás. 564

Next

/
Thumbnails
Contents