A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Irodalomtörténet, Művelődéstörténet - Mészáros Béla: Eszperantizmus Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében

nyelv visszaszorítása volt, sőt törvényen kívülre helyezése. Ez a folyamat egyik-másik országban a mai napig tart. Nem Zamenhof volt az első, aki felismerte, hogy egy uralkodó helyzetbe került nyelv a többieket elnyomja. Ebből a szempontból a magyar nyelv még előnytelenebb helyzetbe került, holott Ady Endre már jóval előre figyelmeztetett (5). 1906ban a következőket írta: „... a jövendő magyar gyermekének alig lesz ideje arra, hogy magyarul megtanuljon... Ötven év múlva akaratunkon kívül annyira belekerülünk a hadakozó kultúrák útjába, hogy praktikák nélkül elveszünk. Okosság szerint, s ha a gondolkozás betegségünk volna, minden internacionalizmus élén Magyarországnak kellene állnia Európában ... A mi életünket csak az internacionalizmus mentheti meg. És a világnyelv-probléma ezért rettenetes magyar, sőt tulipános probléma... De fogadok akármibe, hogy komoly magyar nem utazott el Génuába az eszperantisták kongresszusára... Őrjöngenünk kellene az örömtől, hogy van egy nyelv, mely játszva lop be bennünket a kultúrnépek közé... Szinte a térkép ordítja ezt reánk, ha már az eszünk csöndes természetű. Egyszerre kiemelne bennünket a németség (ma angolság M. B.) karmaiból is a világnyelv. Ez: magyar probléma." Súlyos és szörnyű, egyben végzetes szavak, de a hivatalos Magyarország valóban máig sem értette meg őket. Pedig a magyarság állandóan és egyre fogy belül e hazában és határain kívül méginkább. Ady a Partiumból jött, a végekről, ahonnét elérte Párizst, a századelő európai kultúrájának fővárosát. Ott döbbent meg súlyos jövőnket látva. Élt Debrecenben is, ahol már korábban zöldülni kezdett a remény vetése. Eddigi ismereteink szerint a város első eszperantistája az akkor még jogászhallgató Joó István volt, aki 1903-ban tanulta meg a Nemzetközi nyelvet, 1904-ben Zamenhof egyetemes címjegyzékében a 9657-es számot kapta. 1906-ban már létrehozták az első debreceni eszperantista csoportot, amelynek a szintén joghallgató Sáfár László lett vezetője. Tagjai voltak: Rajczi Rezső, Schenk (Szegedi) István és Békési Kálmán. A csoport akkor még a nyelv megtanulására koncentrált. így írt erről Sáfár László az Eszperantó с lapban: „... nem csaptunk nagy reklámot a nyelv terjesztésére... A közösség nem hitt a nemzetközi nyelv megalkothatóságában. Teljesen reményt vesztettek a Volapük sikertelensége miatt... Mi az eszperantót reklám nélkül, csak egy kis közösségben akartuk először terjeszteni." (6) 1908. február 5-én dr. Török Péter a Kollégium professzora állt a csoport élére. Ekkorra a csoport már újabb tagokkal gyarapodott. 1906. március 15-én ünnepi beszédében dr. Török Péter párhuzamot vont a 48-as forradalom és a nemzetköziség, ill. a haladás és az eszperantó között. Ezután nyelvtanfolyam indult és újabb személyek léptek be a csoportba. A nemzetköziség ápolása nem volt könnyű az akkori Magyarországon, amikor a hivatalos politika a nacionalizmust támogatta. A mozgalom épülése ezért nem lehetett olyan gyors, mint azt racionálisan el lehetett volna várni. De az elsők, az úttörők egészen az életük végéig hűek maradtak a nyelvhez és a mozgalomhoz. A több mint 80 év távolsága megköveteli, hogy a távolság ködéből is kiemeljük őket. Dr. Joó István (1886—1969) (2. kép) jogász volt. Minden iskoláját Debrecenben végezte el. 1911-ben doktorált summa cum laude fokozattal. 1912-ben városi tanácsnok lett, amit 1945-ig meg is tartott. 1945-től az 1950-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig árvaszéki ülnök volt. 1969. április 5-én halt meg, 83 éves korában. Az Eszperantó nyelvnek és az eszperantó mozgalomnak töretlen híve volt egészen a haláláig. „Igen sokat dolgozott, nem kímélte sem pénzét, sem idejét és energiáját az eszperantó céljára." — írta róla dr. Simon Boldizsár (7). Megszámlálhatatlan a sok nyelvtanfolyam, amit szervezett és vezetett. Igen sok helyen képviselte az eszperantót, így népes gyűléseken, ünnepélyeken, az állami szervek előtt. Magyar és eszperantó cikkei jelentek meg, így a jogászéletben, a Lingvo Internacia, a Hungara Heroldo, a Verda Stelo, a Hungara Esperantisto és a Magyar Eszperantó Évkönyvben (1932). Igen sokoldalú embernek ismerték, széles horizontú, sokoldalú tudósnak, aki a jog kiváló ismerője volt, írta róla dr. Simon Boldizsár. A leghíresebb, azonban idegen531