A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Művészettörténet - Szíj Rezső: Mata János (1907–1944)

csörgőkalapos, felleghajtós, föltűrt nadrágszárú férfi patakhidon megy át, elmerülve bal kezében tartott könyvébe. Hónalja alatt is könyveket szorongat. Az egész figuráról lerí, hogy az olvasott szövegen, tehát a könyveken kívül egyéb nem érdekli. A nyitott könyv lapjain a művész szignójának kezdőbetűi: J. M. (Johannes Mata) 1937. Az olvasásba feledkező férfi mögött egy saroktornyokkal ellátott vár látható, jobb szélén ugyancsak toronyszerű épületek részletei, amelyek egyéb régiséget idéző motívumokkal a kultúra időtlenségére utalnak, míg az előtérben és a háttérben dekoratívan megformált fák lombjaival találkozunk. A patak az élet folyását, szüntelen változását jelzi, vele szemben a könyv, a bötű a megmaradó értékeket. A figura beállítása és a könyvek magára a szenvedélyes gyűjtőre és olvasóra utalnak. A kompozíció hibátlan, zsúfoltsággal nem vádolható a tartalmi, illetve motívumbeli gazdagság ellenére sem. Mata egyik legsikerültebb lapjának tartom, látszik, hogy önmagát, legbensőbb lényegét fejezte ki, amikor elképzelését véső alá vette. Tóth Lajosnak, aki ez időben ugyancsak a pápai teológiai akadémia hallgatója, Mata szintén készített ex librist. Ennek rajzán Illés próféta dühében megeszi a szent tekercseket. A szakállas prófétafej mögött Illés tüzes szekere robog, róla lángnyelvek közül egy figyelő arc nézi döbbenve a próféta műveletét. Fönt a háttérben az istenség szimbólumaként a közismert szemmotívum rajza látható. A Nap képe, valamint csillag és lángot okádó oroszlánfej egészíti ki a kompozíciós kelléktárat. Tóth Lajos könyvjegyének érdekessége, hogy Mata a dúcra Lajos helyett Lászlót vésett, a h bötűt pedig — az isten sem tudja, miért — elhagyta. Visszaküldés után még mindig h betű nélkül kaptuk kézhez a Lajosra javított dúcot. Mivel ez már úgyis erősen késve készült, a tulajdonos viszont szerette volna minél hamarább használni, kérésére és Mata engedélyével én magam véstem hozzá a h bötűt. Mégpedig a modern „műemlékvédelmi" elveknek megfelelően úgy, hogy a kiegészítés nyilvánvaló: a kontárul sikeredett betű már messziről rikoltja, mennyire nem eredeti „h". Egyébként Mata saját jegyzetével látta el a nekem küldött próbanyomatot, jelezve, hogy „Op. 80." Ez az adat tehát bizonyos támpontot nyújt a Mata-művek eddigi számbeliségére. A levonatot nov. 5-ével keltezte. A következő könyvjegy ugyancsak pápai teológusnak, Tóthpál Mártonnak készült. Hatalmas, nagydarab ember volt, a művész ehhez méltó erőteljes férfiút rajzolt, aki az anyaszentegyház jelképét, a templomot szinte ölében tartja, alatta pedig egy halat látunk tekerccsel, azaz szent irattal a szájában. Mindennek jelképes ereje nyilvánvaló. 4. Az 1937-es esztendőben barátságunk más vonatkozásban is elmélyült. Ebben az évben két volt pápai diáktársammal, a debreceni egyetemen tanuló Fazekas Mihály költővel és a már említett Istenes-Iscserekov András festőművészjelölttel, a szegedi és sárospataki fiatalok példáin indulva, létrehoztam Pápán az Irodalmi és Művészeti Társaságot. Célunk szerint a helyben is dívó fűzfaköltészettel szemben és az akkor meglehetősen konzervatívnak tartott helybeli kulturális élethez és irodalmi szemlélethez képest korszerűbb, haladóbb szellemű, szociális lelkületű társaságba akartunk gyűjteni mindenkit, aki hozzánk hasonlóan gondolkodott. Célkitűzéseinket a Magyar Élet című folyóiratban ismertettem,

4 amelyre Buday Györgytől Londonból kaptam sikert kívánó sorokat. Kiadványokkal szándékoztunk a közönség elé lépni, össze is állítottuk tervünket, és azt röplapon jelentettük be. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy 1937-ben megjelent Misztótfalusi Kis Miklós című munkámban elismerően írtam a gyomai Kner-nyomda könyvművészeti eredményeiről. Erre fölfigyelt Kner Imre, s meglepett a nyomda számos kiadványával, többek között a 12 kötetes Kner4 L. Magyar Élet, 1937. aug. 408