A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Néprajz - P. Szalay Emőke: A debreceni fazekasok díszítménykincse

Az előbb ismertetett díszítőmódon és elemeken túl a bütykösökön egy eddig még nem említett eljárást alkalmaztak a debreceni fazekasok, ez pedig a metszés. Ezzel a technikai eljárással különféle növényi díszítőelemeket vittek az edények felületére elsősorban virágok és levelek formájában. A késői edények között találunk olyat, amelyen a pipás díszítőelemek megjelenése hoz újat az előbbiekhez képest különféle beütött geometrikus elem képében. Külön kell foglalkozni Tóth Bálinttal, akinek a munkásságában a debreceni fazekasságtól idegen elemek jelentkeznek. Mint a korai darabok mutatják, eleinte a hagyományos debreceni stílusban díszítette edényeit, ennek legszebb, legsikerültebb példája a mesterremekként készített tálja, amelyen a debreceni díszítőkincset szinte teljes egészében felvonultatja. Már remek kantája a hagyományostól való eltérést mutatja. Még őrzi a kialakult évszázados formát, de díszítése eltér attól, mert nem a formából következő domborműves díszítéssel látta el. Karcolt és metszett technikával készült virágcsokra idegen hatást mutat. Az elszakadás még jobban megmutatkozik az ecsetes technikával készült edényein, amelyeken a piros és kék virágok a matyó hímzésekre emlékeztetnek, míg a másik alkalmazott virágforma, a négyszirmú, ugyancsak nem szerepel a debreceni fazekasok mintakincsében. A virágok általában karcolt vonalú, hullámzó indán, egyszerű akáclevelek között ülnek. Megtaláljuk viszont a hagyományos díszítőelemek közül a bogyós ágat és a madarat, amely minden esetben jobbra néz, bár formájában szintén eltér a megszokottól, mivel viszonylag kis testéhez hosszú, általában kétkaréjos végződésű farok járul. A zöld mázas edényein, amelyek elsősorban kisméretű butellák, ugyancsak matyórózsás karcolt és metszett díszítményt találunk. Munkái közül külön említjük a nagyméretű női fejű és kakasos fedelű kantákat. Ezek díszítménye az ismertetett két változat, fedelük adja jellegzetességüket. Miután áttekintettük a debreceni fazekasok díszítőmotívumait, vegyük vizsgálat alá magát a díszítményrendszert. Megállapíthatjuk, hogy a színes díszítésű írókás edényeken az egyes edényformáktól függetlenül ugyanazokat a motívumokat találjuk hasonló rendszerbe szerkesztve. A nagyméretű álló, illetve lapos edényeken egyaránt alkalmazták a virágtövet, virágbokrot és hullámzó indarendszert. A jelenleg ismert anyag alapján úgy tűnik, hogy az álló virágtő volt a korábbi, amely lehetett egyenesen álló vagy hajló. Mindkét szerkesztésre a debreceni fazekasság egész története során találhatunk példákat. A virágbokrokat általában igyekeztek térbe állítani, amit a szárak alatti pontok vagy vonalak jelöltek, de gyakran vázába is helyezték őket. A díszítmények elhelyezésének másik alapformája a vízszintesen futó hullámos inda. Ezt szintén megtaláljuk a legkülönfélébb edényeken. A domborműves edények esetében eleinte a geometrikus jelleg érvényesült, amelyet fokozatosan váltott fel a növényi elemekből álló díszítményrendszer, majd fokozatosan bővült különféle polgári elemekkel. A díszítésekben az ismertetett motívumokon túl fontos szerepe volt a feliratoknak is. Erre először hangsúlyosan Domanovszky György hívta fel a figyelmet. Ha a debreceni edényeket vizsgáljuk, kitűnik, hogy a feliratoknak csupán a későbbi időben jutott fontosabb szerep. A legkorábbi darabokon általában csupán évszámot találunk. A céhremekeken eleinte csak a készítés évszámát találjuk, majd a készítő monogramja jelenik meg. A teljes nevet csak az 1830-as évek végétől kezdve írják ki, ettől kezdve viszont elmaradhatatlan lesz. Az egyházi és céhedények esetében a funkcióra vonatkozik a felirat. A debreceni butellákon az 1890-es évekig egy esetben sem szerepel a készítő neve. Végezetül tekintsük át azokat a technikákat, amelyekkel a debreceni mesterek magas színvonalú termékeiket előállították. Ismerték és gyakran alkalmazták a domborműves díszítőmódot, amelyet pecsételők használatával tettek változatossá. Legáltalánosabb és legelterjedtebb technika az írókázás volt, amelyet sokszor kombináltak karcolással. 361