A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Néprajz - P. Szalay Emőke: A debreceni fazekasok díszítménykincse

azt a motívumot, amely először Kosik István edényein tűnik fel, zöld színe, széleinek apró vonalkázása rózsabimbóhoz hasonlítja ezt a díszítőelemet. Hasonló motívum az 1844-es tálon látható, amelyen már átalakult, belseje különféle díszítést kapott, és így bizonyos fokig a gránátalmával hozható kapcsolatba. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a debreceni fazekasok másik kedvelt motívumához, a gránátalmához. Legszebb, még XVII. századi megfogalmazását láthatjuk a bárándi kantapáron, teljes mértékben hasonlít a XVII. századi úrihímzések gránátalma-ábrázolásaira. A gyümölcs fejlődésének azt a szakaszát mutatja, amikor egységes felületének fellazulása bekövetkezett. Annak a fázisnak lehetünk tanúi, amikor a gyümölcsöt színezéssel öt részre osztották. A gyümölcsöt koronázó hármas levélkét már némileg megváltozott formában láthatjuk, ugyanis csak a két szélső őrizte meg eredeti alakját, a középső vékony levélcsokorrá változott. Az ötcikkelyes forma mellett egy másik változatát is láthatjuk az edényeken, amikor hármas osztatú a gyümölcs, viszont kettős karéjos levélkoszorúból emelkedik ki. Szép gránátalma jelenik meg az 1826-os remeken, a kis körívekkel szegélyezett, három cikkelyre osztott gyümölcs szintén híven követi az úrihímzések másik gránátalmatípusát. A következő típus első példánya 1822-ben Katona Mihály korsóján és 1839-ben Katona Bálint remekén fordul elő. Az általuk alkalmazott motívumok közül valószínűleg kettőt vehetünk gránátalmának, az egyik teljesen zárt forma, amelynek két fele eltérő színezésű, míg a másik a benne lévő vonallal talán a felhasadás pillanatában ábrázolja a gyümölcsöt. Ezt a motívumot egy tányéron fedezhetjük fel ismét, amelyet ennek a motívumnak az azonossága alapján sikerült műhelyhez kötni. A gránátalma a következőkben az 1841-es évben tűnik fel ismét egy tányérpáron, illetve egy bokályon, amelyeken a külső szél fogazása mellett a belső oldalak is fogazottak. Majd ugyancsak tányérokon fordul elő, már kissé átalakult formában, de még felismerhetően. Két tányéron találjuk még ezt a motívumot, az egyiken csak körvonalai őrzik alakját, belsejében a cikkelyeket fogazás jelképezi. Két tányér sorolható még ide, amelyeken ugyancsak megtaláljuk ezt a gránátalmát, azonban ez a két levél között ülő gyümölcsöt ábrázolja, amelynek belső részében pontok jelképezik a magvakat. Ez az ábrázolás, a gyümölcs belsejének a megoldása erősen emlékeztet egy már elemzett motívumra, amikor is magában állva alkot önálló díszítményelemet, elképzelhető tehát, hogy az a gránátalmának egy csökevényes változata, amelynél elmaradt a gyümölcsöt ölelő levelek megmintázása. Ennek alapján a már ismertetett motívumokkal való összevetés során megkockáztatható az a feltevés, hogy a későbbi, de már előbb is bemutatott karéjos szirmokkal övezett, belsejében osztott díszítőelemek, különösen azok, amelyekben vonalak és pontok fordulnak elő, esetleg gránátalma-ábrázolások. A gránátalmának egy másik, csupán egy mesternél előforduló variánsát Seres Mihály kulacsán láthatjuk. Itt hét cikkelyre osztott változatban jelenik meg, amely a mezőcsátiak által alkalmazott formájára emlékeztet. A harmadik gyakran alkalmazott virágmotívum a tulipán, az előző motívumokhoz képest viszonylag kevesebb alkalommal fordul elő. Az 1799-es korsó az első, amelyen megtaláljuk, majd az 1802-es tálon jelenik meg karéjos levelekkel övezve, feltételezhető, hogy esetleg itt bizonyos fokig a gránátalma-tulipán keveredésének lehetünk tanúi. Ez vonatkozik az 1799-es remek tulipánformájára is, amely aztán az 1830-as tányérokon él tovább. Hasonló az 1835-ös kulacs tulipánja, amelyen szintén karéjosak a virág külső levelei. Török Ferenc remekén a tulipánnak a szirmai belső oldalukon vonalkázottak, ez a motívum később csak világos edényeken fordul elő, két tálon és egy asztaldíszen. Mindegyiknek jellegzetessége, hogy szirmai eltérő színezésűek. Az 1826-os remeken a tulipánból különféle virágok ágaznak ki. Egy virágot alkalmaztak még a debreceni fazekasok, a szegfűt, azonban ez ritkán fordul elő. Az ismert anyagból legelőször a bárándi kantapáron találjuk meg, amennyiben a fő356