A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Hetey Sándor György: Debrecen és vidéke a lovasparádékon 1920-ig

és így a mellette lévő lovak nyaka-feje alábújva fordulatnál irányítani tudja azokat, mert azokhoz nem vezet irányító szár, csak visszatartó. A bandérium lovainak szerszámozásánál is a díszes pompára törekedtek. A lovak biztos kézben tartása véget ún. nagykantárt alkalmaztak, melynek a csikózabiáján kívül feszítőzabiája is volt. Világosabb bőrök, rézgombok, csatok díszítették a szíjakat. A nyeregtakaró és a nyeregalátét (sabrak) aranyos, címeres, rojtos díszítésű volt. — Ma a bandériumoknál be kell érni a sportfelszereléssel, szerszámzattal. A lovak színe soronként egyforma legyen. Csoportonként az elütő színűek kövessék egymást. — A banderisták ruházatát a történeti résznél még külön tárgyalom. II. A parádék történetének leírásánál még a mi területünk vonatkozásában sem törekedhetek a teljességre, elsősorban a kevés rendelkezésre álló forrás okán. A nagyon régi világ nagy díszelgései, a hódoló menetek általánosságban a magyar szentkorona útjaival, ill. a koronázásokkal voltak kapcsolatban. 1849-ben változott meg a díszelgések indítékainak ez a megszokott rendje. Kossuth Lajost, majd Ferenc Józsefet kísérte bandérium. 1885-ben már egy nagy állattenyésztési kiállítás alkalmából szerveztek egy pazar díszfelvonulást Pesten keresztül, ugyanígy a millenniumkor, 1906-ban pedig Rákóczi fej edelem hamvait kísérte Pesten, majd Kassán, míg később a mezőgazdasági kiállítások, lovas- és hajtóversenyek attrakciói voltak a parádés felvonulások. Kisebb megmozdulások, farsangi és az agráregyetemek „sárgulási" meneteinek fényét is emelték a lovascsapatok. Ezzel a tanulmánnyal azt is szeretném elérni, hogy azok a lovasemberek, akik ezt a munkát elolvassák, kapjanak kedvet a maguk területének lovasbandériuma és díszfogatai történetének felkutatásához és megírásához. Bevallom, tehát sorozatindítónak szánom. Ez a szép téma, a magyar hagyományok mozaiktáblájának e káprázatosan szép kockája igazán megérdemli a fáradozást. Ki tudja, hogy az utánunk következő generáció tagjai már egyáltalán veszik-e a fáradságot egy ilyen vasszorgalmat igénylő, de már divatjamúlt, hatalmas adattömegű téma felkutatásához. Ma még sokan élnek, akik a lóval még szoros munkakapcsolatban voltak és vannak, akik hajlandók fáradozni azon, hogy a magyar múlt e szép színfoltjának, a lovaséletnek írásos emléket állítsanak. Ez a cél vezérelt, amikor a mi területünk vonatkozásain túlnyúló, de a lovasparádék leghíresebb történetét, a magyar szentkorona 1790. évi hazahozatalát is megírom. Felvetődik a kérdés, egy holt tárgy, a korona irányába miért nyilvánult meg ilyen nagymérvű tisztelet? Megvan rá a válasz, az indoklás: „A magyar nép a magyar királyok koronájának mitikus, varázslatos erőt tulajdonított. Az volt a hiedelme, hogy a korona feltevése az új király fejére már maga csodát teremthet, egy kiemelkedő tulajdonságokkal nem rendelkező uralkodót rendkívüli tettek véghezviteléhez segítheti, az hozzánő a feladatokhoz. Éppen ezért a korona és a koronázási ékszerek nagy tiszteletben álltak."

13 Ennek a mélységes tiszteletnek voltak a kifejezői a pompázatos lovasparádék is, melyek a korona szállítását kísérték. Minden bizonnyal régebben is voltak díszelgések a koronával kapcsolatban, de olyat, melynek felejthetetlen eseményeit három könyv is rögzítette volna, másikat nem találtam. A korona 1790. évi hazahozatala valóságos nemzeti diadalmenetté alakult, hogy az nemcsak megérdemli, hanem meg is követeli a részletes ismertetését.

14 Az köztudott, hogy II. József sok rendelkezést hozott, ami a magyar nemességet sújtotta, de a magyar lótenyésztésnek — biztos nem akarattal — tagadhatatlanul jó szolgálatokat tett — Mezőhegyes és Bábolna megalapításával —, és elindította a világhírnév felé. II. József a magyar koronával nem koronáztatta meg magát — a koronázást idejétmúlt, üres komédiának tartotta —, ezért volt a neve „kalapos király". A koronát mégis Bécsbe vitette Pozsonyból, és ott tartotta, amíg halálos ágyán 13 Benda Kálmán—Fügedi Erik: A magyar korona regénye. (Bpest, 1979.) 14 Hadi és más nevezetes történetek II. szakasz. (Béts, 1790.) — Decsy Sámuel: A magyar Szt. Korona és ahhoz tartozó tárgyak históriája. (Béts, 1792.) 315