A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Hetey Sándor György: Debrecen és vidéke a lovasparádékon 1920-ig

He te у Sándor György Debrecen és vidéke a lovasparádékon 1920-ig I. A ló arányos, szép vonalú külleme, nobilis megjelenése nemcsak a művészetet ihlette meg az évszázadok folyamán, hanem a legkülönbözőbb látványosságok elmaradhatatlan szereplőjévé is vált. A régi világ díszelgései, hódoló menetei, különböző eseményekkel kapcsolatos felvonulásai elképzelhetetlenek voltak a lovasegységek szerepeltetése nélkül, de sok esetben így van ez ma is. A lovak különösen tömeges alkalmazásban fejtik ki varázslatos hatásukat. A lovasok mesébe illő öltözete még pompázatosabbnak tűnt a díszesen szerszámozott, ragyogó szőrű lovak hátán. Ezért aztán a díszelgő csapatokba kiszemelt fiatalok, öregek nem sajnáltak súlyos összegeket a díszruhára, szerszámra áldozni. A mesebeli díszítésű kocsik, hintók, a remekművű díszhámok kisebb vagyonba kerültek, de előteremtették rá a pénzt. Lovaikat is szívesen vonultatták fel a tenyésztők, hisz ez a bemutatás szakmai tudásuk vizsgájává nemesedett — mai kifejezéssel —, tenyészetük reklámjává vált, ma sincs ez másképpen. A lovak szerepeltetése felnyergelt hátasló és díszes hintót húzó fogatló formájában aratott és arat leginkább tetszést e szép látványt minden időben szívébe fogadó, azt lelkesen ünneplő nézősereg soraiban. A változatos díszmagyarba öltözött vagy régi mintájú egyenruhát, valamint egyforma szép paraszti öltönyt viselő remek, mutatós lovakon megjelenő — nem katonai — lovascsapatot bandériumnak nevezték. Az ilyen bandériumok és a díszfogatok együttes, nagyobb létszámú felvonulására találó kifejezés: a lovasparádé. Ez kísérte a szent koronát különböző útjaira, a millenniumkor, a koronázások alkalmából. Ez kísérte Rákóczi fejedelem és bujdosó kurucai hamvainak hazatértét ünneplő hódoló díszmenetet Pesten, majd utolsó útjukra Kassán. Ez emelte mindenkor és ma is a tenyésztési és sportünnepségek fényét. Debrecen és a Hajdúság a lovasparádék mindkét alkotóeleme tekintetében, a díszfogat és lovasbandérium tekintetében országos viszonylatban is kiemelkedőt alkotott. Más megyékkel történő összehasonlításnak magabiztosan áll elébe a végzett szakszerű munka kitűnő eredménye tudatában. Pedig ezen a vidéken nem dölyfösködtek vagyonukkal kérkedő főúri nagybirtokosok, kik többnyire árulás útján jutottak hatalmas birtokukhoz, kik előkelőségük fitogtatására állítottak elő lovascsapatot, illetve díszfogatot. És akiknek lovasreprezentációja mégis szakmai nézőpontból messze alulmaradt például Debrecen város díszötösétől, illetve a debreceni cívésbandíristáktól. E tényhelyzet megállapítását nem lokálpatriotizmusom íratja le velem, hanem a fogathajtás magyar bibliája, Pettkó-Szandtner Tibor volt országos lótenyésztési felügyelő könyve, a Magyar kocsizás. Több helyen is kifejti a Hajdúság szakavatottságát a magyar fogatolás terén, és követendő példának állítja Debrecen város dísz-ötösfogatát, amiről így ír a szerszáma vonatkozásában: „Debrecen város különös gonddal ügyelt arra, hogy szerszámai mindig megtartsák eredeti magyar mivoltukat. Ezzel szemben ellenpéldaként ... egy dunántúli főpapi fogat díszszerszámját, ... egy alföldi város díszfogatát mutatom be új díszhámjával. ... Mily másként festene ennek a színmagyar városnak fogata, ha az Debrecen sz. kir. város előbb megbeszélt és ismertetett fogatához hasonló eredeti magyar szerszámot csináltatott volna."

1 305