A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)
Történelem - Benkő Éva: Egy debreceni kereskedőcsalád felemelkedése a XIX. században
A táblázat előtt megjegyzés áll, mely szerint az üzleti tevékenység 5000 forinttal indult, ía kimutatásból az is kiderül, hogy az első év 11%-os haszonnal zárult, így egy év alatt a vállalkozásból eredő nyereség 757 forint lett. Ahhoz, hogy felmérjük ennek a gyarapodásnak az értékét, viszonyítanunk kell. Nem kevés ez az összeg, hiszen egy fél ház korabeli árát teszi ki (lásd: Kardos László Cegléd utcai háza 1833-ban 1800 forintot ért). Ez a haszonkulcs egyébként megegyezik azoknak a kalmároknak a haszonkulcsával (Kis Orbán János, Rickl József), kiknek kereskedését Gyimesi Sándor vizsgálta. 31 A haszonszerzés, az ügyes tőkekezelés tekintetében az újoncnak számító Kardos László felzárkózott a „nagyok"-hoz, ám az árukészlet mennyisége és a nem kereskedelembe fektetett vagyon értéke tekintetében még az alsó kereskedőréteghez tartozott. Ebben az időben ugyanis az árukészletek értéke a legjelentősebb üzletekben 30—50 ezer forint is lehetett. A Kis Orbán-cég árukészlete például az 1830-as években 32—50 ezer forint között ingadozott. 32 A Kardos-cég 5000 forintot érő, kb. 220 tételnyi különböző árufajtát tartalmazó állománya a szerényebb lehetőségekre utal, 33 ezt erősíti az 1837-ből való vagyonösszeírás is. Ebben Kardos László második tizedbeli polgár, hatodik osztálybeli kalmár, aki a besorolás szerint 10 forint adót fizet, s aki a polgároknak járó ház utáni földdel és egy fejőstehénnel rendelkezik. 34 Néhai Kardos János vagyonához képest ez bizony szegényes anyagi bázis, bár elegendő az önálló kisegzisztencia megteremtéséhez. A kereskedési kategóriában elért hely már előrelépésről tudósít, ennek megítélését Szentmihályiné Szabó Mária említett regényéből vett idézettel tudjuk megtenni. A regényből kiemelt rövid párbeszédnek a közléséből egyben az is világossá válik, hogy valamennyi kezdő kereskedőnek ugyanazt a nehéz utat kellett végigjárnia, s a kitűzött cél mindegyikőjük számára a biztos, virágzó, kiterjedt üzlet megszerzését jelentette. „— Várady Lajos! En nem huzalkodni jöttem ide. Azért jöttem, mert látni akartam azt az onokámat, aki olyan úton halad, amelyikre én egyik gyermekemet sem bírtam rávezetni. Igaz, hogy a hatodik klasszisba került a boltod ? — Ha Isten segít, jövőre már az ötödikben leszünk! A kilencedikben kezdtem. (...) — Furcsa ember vagy te, Várady Lajos. Nem gondolsz arra, hogy kisemmizhetlek? — Már a múltkorában megmondtam, hogy nem várok senkitől semmit. Én már elindultam. A jó Isten is segít. Esztendőre megint nagyobbítom a boltomat. — Még megérjük, végighúzod az egész Beck-házon. — Valaki bizonyosan megéri." 35 Akár Kardos László szájából is elhangozhattak volna e szavak, hiszen az ügyes kereskedelmi tevékenység és a csendes gazdasági növekedés eredményeképpen az indulótőke és a Cegléd utcai ház értéke öt éven belül, 1837-re megduplázódott, így 1838-ban megvalósulhatott a kereskedésből származó jövedelem első nem kereskedelmi célú befektetése! Az 1838. évi leltár 36 újabb tétellel szaporodott: egy valószínűleg bérbe vett, 7 és fél nyilast kitevő macsi tanyabirtokkal. Mi szüksége volt egy városi kereskedőnek gazdálkodásra alkalmas tanyabirtokra? A kereskedelmi tőke kiáramlásának kettős iránya az eddigi kutatások által ismert jelenség: a debreceni kereskedőket az az alapelv vezette, hogy először megkeresték a boltban a földrevalót, azután a földdel segítették a nehéz napokban a boltnak, ha kellett. Biztonsága érdekében minden kereskedőnek számítani kellett a dekonjunkturális időszakokra, éber szemmel kellett figyelnie a gazdasági-társadalmi változásokat. Az okos üzletember ezért nem elégedhetett meg csak a boltot feltöltő áru beszerzésével, gazdagításával, földek, álla31 Gyimesi i. m. 372. 32 Gyimesi i. m. 372. 33 A VIII. 86. 2. l-es leltári számmal ellátott inventárium adatai szerint. 34 HBML IV. A. 1011/v. Vagyonösszeírások. Cegléd utca 1811—1837. 35 Szentmihályiné Szabó Mária: Emberé a munka... i. m. 252, 263. 36 A VIII. 86. 2. l-es leltári számú inventárium adatai. 231