A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Nagybákay Antal Zelmos: Hogyan készültek a debreceni kereskedők életpályájukra? (Nagybákay Rickl Antal adatgyűjtésének felhasználásával)

tetett be a cégbíróságnál a Sesztina Lajos közkereseti társaság iparűző tagjává. 76 Két fia szü­letett, mindkettőt kereskedőnek nevelte. Az ötödik generáció két tagja Rickl Antal Zelmos és Rickl Péter, kiket édesapjuk nagy­bátyja, Sesztina-Nagybákay Jenő szintén örökbe fogadott 1936-ban, mindketten a debreceni kegyes tanítórendi reálgimnáziumban érettségiztek. Nyaranta már kisgyermek korban benn dolgoztak az üzletben (üzletseprés, vizesnyolcassal való padlófellocsolás, szegrakás a rak­tárban, áruismeret címén a szegek, szegecsek, csavarok nevéről, alakjáról füzet vezetése stb.) 77 Érettségi után mindketten a Hamerli József kft.pécsi vasnagykereskedésbe álltak be gyakornokként, ahol a cég mindhárom pécsi üzletében, mind engros, mind detail szakon egy esztendőt tevékenykedtek. A munkaidő itt reggel nyolctól este 6-ig tartott egyórás ebéd­szünettel. A gyakornoki idő alatt beiratkoztak a pécsi egyetem jogi karára is, ahol az üzleti munka mellett (két hét szabadsággal) az első év jogot elvégezték. Antal Zelmos, aki 1918. okt. 2-án született, a pécsi gyakorlati év után, amikor főnöké­től szép bizonyítványon kívül 78 egy rubinnal ékesített aranygyűrűt is kapott, Bécsbe ment a Handelshochschuléra, melyet az 1937/38. tanévben el is végzett. Itt a német nyelven, könyvelési szaktárgyakon kívül angol és francia kereskedelmi levelezést, valamint irodagép­(számológép-) kezelést és gépírást is tanult. Júniusban levizsgázva, szeptemberben Miskolc­ra ment, és ott letette a jogakadémián a második évi alapvizsgát. 1939. jan. 1-től márc. l-ig a grazi Ludwig Wieser zum Handwerker osztrák cégnél működött mint kiszolgáló gyakor­nok, honnan szép bizonyítvánnyal tért haza, 79 hogy május—júniusban letehesse Miskolcon a harmadik jogi alapvizsgát. Ezután a debreceni egyetemen kijárta a jogi kar negyedik évét, és megszerezte 1940. szept. 28-án a jogi doktorátust. Ugyanazon év dec. 2-án bevonult kato­nának a debreceni 17. tábori tüzérosztályhoz, ahonnan csak négy hónapra engedték egy al­kalommal haza, mivel kitört a II. világháború. E négy hónapot a Sesztina Lajos-vaskereske­désben töltötte el mint pénztáros. Egyébként végigküzdötte a háborút. 1945 májusában tért haza, amikor is belépett a régi boltba mint cégvezető, majd aug. 4-ével társtulajdonossá lett. Még abban az évben megnősült, felesége dr. Hajdú István marosvásárhelyi ügyvéd leánya, Erzsébet. 80 Öccse, Péter az érettségi letétele után és a pécsi gyakorlati évet követően, ahol ő is szép 76 Cégjegyzési eredeti címpéldányok. (Cikkíró birtokában.) 77 Cikkíró visszaemlékezése gyermekkorára. 78 „Bizonyítvány mely szerint alulírottak bizonyítják, hogy róm. kat. vallású, debreceni illetőségű Nagybákay Antal úr a debreceni reálgimnázium 8. osztályának befejezése után vasnagykereske­désünkben 1936. évi augusztus 17-től a mai napig mint gyakornok volt alkalmazásban, amely idő alatt a vaskereskedelmet legjobban kitanulta és szerzett képzettsége folytán a mai napon segéddé avattuk. Alkalmaztatása idején tanúsított kiváló szorgalma, példás munkaszeretete és előzékeny modorával teljes megelégedésünket érdemelte ki, és mint önállóan dolgozó és hasznos munkaerőt üzletünk bármely ágában is a legjobban használtuk. Ismereteinek bővítése céljából házunkat a mai napon saját kérelmére hagyta el. Nagybákay urat, mint törekvő és kiváló munkaerőt az iránta érdeklődőknek a legjobban ajánlhatjuk. Pécs, 1937. augusztus 3. Hamerli József kft. vasnagy­kereskedés/vasudvar)" . 79 Zeugniss womit bestätigt wird, dass Herr Anton Nagybákay geboren zu Debrecen vom 5. Jänner 1939. bis zum heutigen Tage als Volontair in meinem Eisenwaren- u. Beschlägegeschäft beschäf­tigt war. Herr Nagybákay hat sich während dieser Zeit in jeder Weise zu meiner vollsten Zufrieden­heit aufgeführt und sich auch im Umgange mit der deutschen Sprache bestens geübt. Es begleiten daher Herrn Nagybákay bei seinem heutigen Austritte meine besten Wünsche. Ludwig Wiescr „Zum Handwerker" Bau- und Möbelbeschläge, Werkzeug und Küchengeräte. Graz. Schmied­gasse 34. Kaiserfeldgasse 11. Gegründet 1889. Graz, 15. März 1939." 80 Nagybákay (Rickl) Antal Lajos i. m. (59) IV. 1920—1944. és V. 1944—1949., valamint cikkíró visszaemlékezése ifjúkorára. 209

Next

/
Thumbnails
Contents