A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)
Történelem - Nagybákay Antal Zelmos: Hogyan készültek a debreceni kereskedők életpályájukra? (Nagybákay Rickl Antal adatgyűjtésének felhasználásával)
művek. Triesztben pedig külön fióküzlete is volt. A Greinitz-cégnél ez időben már telefon volt bevezetve és írógéppel leveleztek. Sesztina Jenő olaszul is tanult itt, mert három hónapot a trieszti fiókban is kellett dolgoznia. Végül rengeteget tapasztalhatott, amikor a Greinitzcég ajánlósoraival meglátogathatta a grazi, a környékbeli s az egész híres stájer és karintiai vas ipartelepeket is. Innen is szép bizonyítványt hozott magával. 71 Az 1889/90. évben Sesztina Jenő önkéntes katonai évét szolgálta le Debrecenben a cs. és kir. 15. huszárezredben. Ennek letöltése után édesapja 1890 őszén felküldötte még egy esztendőre Budapestre, s ott beíratta az egyetemre, a jogi fakultásra, ahol pénzügytant, nemzetgazdaságtant, váltó- és kereskedelmi jogot, pénzügyi jogot s forgalom- és kereskedelmi statisztikát hallgatott. Egyben megismerkedett ott a cég budapesti üzleti és gyári összeköttetéseivel. 1891 őszén lépett be Sesztina Jenő édesapja vasüzletébe. Itt 1894. jan. 31-ig mint alkalmazott dolgozott (egy évig fizetés nélkül), apja csak ekkor írt át fia részére az üzleti tőkéből 50 000 Ft-ot, azaz ekkor lett önálló kereskedővé, édesapja társává. 72 Közben sokat forgolódott Máramarosszigeten is, ahol megtanulta a jiddis nyelvet is, amivel nagy elismerést és közszeretetet vívott ki a Galíciából és Kárpátaljáról bevándorolt zsidó kiskereskedők körében. Sesztina Jenő 1893-ban nősült. Felesége Csanak József fűszerkereskedő és felesége, Várady-Szabó Eszter leánya, Margit volt. E házasságból azonban gyermek nem származott. Sesztina Lajos és fia, Sesztina Jenő ezek után örököst keresve a vasasbolt folytatására, felvetették a gondolatot Rickl Antal unokájuknak, ill. unokaöccsüknek, hogy lenne-e kedve a vaskereskedői pályára lépni. Rickl Antal a Sesztina Jenő idősebbik nővérének, Piroskának volt a fia, aki örömmel vállalkozott a vaskereskedői pálya folytatására annak ellenére, hogy nyolcvan vele egyszerre érettségiző kollégája között ő volt az egyetlen, akinek érettségi kérvényében ez a pálya volt megjelölve mint élethivatás, és annak ellenére, hogy egyik társa még gúnyosan meg is kérdezte tőle: „Csak nem akarsz kalmár lenni?" Ebbeli szándékát 1903. június 30-án közölte nagyapjával és nagybátyjával, akik ettől kezdve elindították személyében a negyedik generációt a vaskereskedői pályán. Rickl Antal, akit később 1936-ban nagybátyja, Sesztina Jenő, aki nevét Nagybákayra magyarosította, két fiával együtt örökbe fogadott 73 , 1885. május 27-én született. Iskoláit a debreceni róm. kat. elemi iskolában, majd a Ref. Kollégiumban folytatta, ahol leérettségizett. 1903. okt. 14-én nagyapja ajánlósoraival bevonult Pozsonyba gyakornoknak az ország legrégibb vaskereskedésébe, a Mader T. E. céghez, amelyet 1702-ben alapítottak. A cég akkori főnöke, borostyánkői Weisz Tivadar egyúttal a borostyánkői rézhámor (ma Pajstun) tulajdonosa is volt. A munkaidő az üzletben reggel 7 órától este fél kilencig tartott egyórai ebédmegszakítással. Főnöke megengedte, hogy hetente egy franciaórát is vehessen. Po71 Az 50 krajcáros okmánybélyeggel ellátott szolgálati bizonyítvány cikkíró birtokában. Szövege a következő: „Herr Jenő Sesztina aus Debreczin in Ungarn gebürtig, hat in unserem Hause vom. 1. November 1888. bis zum heutigen Tage als Volontär gearbeitet, und sich während dieser Zeit sowohl im Detailgeschäfte als auch im Bureau verwendet. Wir bezeugen gerne, dass Herr Sesztina sich in dieser Zeit durch emsige Erfüllung der ihm übertragenen Arbeiten, als auch durch seine Auffassung, und lebhafte Interesse für das Geschäft hervorgethan hat, und stellen wir ihm bei seinem heute erfolgten Abgange aus unserem Hause gerne das Zeugniss aus, dass er sich in dieser Zeit unsere volle Zufriedenheit erworben hat. Sein Ausscheiden aus unserem Hause erfolgte auf seinen eigenen Wunsch, und wünschen wir ihm in seiner zukünftigen Laufbahn das beste Gedeihen. Graz, am ersten September 1889." Carl Greinitz Neffen s. k. 72 Nagybákay (Rickl) Antal Lajos i. m. (59) II. 1867—1905. 73 Dr. Galánffy János kir. közjegyző okirata az örökbefogadásról. Debrecen, 1936. ápr. 4. 102. gysz. 1936. és a m. kir. igazságügy-miniszter megerősítése. Bp., 1936. máj. 6-án, 1936. 1. 1106/2 sz. rendeletével. (Cikkíró birtokában.) 207