A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

és hat tartozott a katolikus egyházhoz.

63 Az udvari politika elgondolása tehát az volt, hogy a polgárjogi kérelmeket elbíráló testületbe kell beépíteni a katolikus vallásúakat, s ezek már szorgalmazzák a katolikus polgárok számbeli gyarapodását. Kétségtelen, hogy ezután már folyamatosan iktattak a polgárok közé katolikus vallásúakat is, de ennek továbbra is inkább szivárgás jellege maradt. Még a liberális szellem kibontakozásának időszakában, az 1836—1840 közötti öt évben is a 307 új polgár között 274 volt a református (89,2%), és csak 33 az egyéb vallású, de közöttük is a katolikusok száma mindössze 27, azaz az összes új polgár 8,7%-a.

64 Ez az arány lényegében megegyezett a városban élő katolikusok számarányával, vagy még az átlagot valamivel meg is haladta.

65 Ilyenformán tehát hitelesnek és megalapozottnak tekinthetjük a városi magisztrátusnak azt az 1848. évi megállapítását, hogy a vallást tekintve „A nagyobb rész helvét hitvallású, kevesebben vannak római katolicusok, még kevesebben ágostai hitvallásúak. Vannak néhány ó hitűek és izraeliták."

66 Végeredményben tehát amíg a görögöket és a zsidókat a városi magisztrátus ki tudta szorítani a polgári közösségből, a katolikus vallásúakat már kénytelen volt befogadni. Ezek számaránya azonban a debreceni polgárok vallását csak némileg színezte, a város alapvetően református jellegét nem változtatta meg. A város polgári közönségének zárt rendjébe csak egyenként való kérelmezés útján lehetett bejutni. Ennek a formáját a XVI—

XVII. századból nem ismerjük, feltehetően ekkor még elegendő volt a szóbeli kérelmezés. A XVIII—

XIX. században azonban már írásbeli kérelmet kellett benyújtani, amelyben a folyamodó felsorolta az érdemeit, és már előzetes kötelezettséget vállalt a polgári terhek viselésére. A város ugyanis minden korban feltételeket szabott a polgárjogért folyamodók elé, s az instáns kérelmében azt kívánta bizonyítani, hogy a feltételeknek mindenben megfelel. A kérelmezőknek előzőleg különféle érdemeket kellett szerezniök, s ezeket összefoglalóan ténylegesen a meritas, érdem szóval fejezték ki. Báró Eötvös Ignác és gróf Vay Ábrahám polgárosításakor 1835-ben jegyzőkönyvben rögzítve állapították meg: „Ő Nagyságoknak is olly számosok ezen város eránt szerzett érdemeik, hogy azok elegendő inditó okul szolgálhatnak arra, minél fogva Ő Nagyságok is ezen Város Polgári Jussával meg tiszteltessenek."

67 A polgárjog megszerzésének feltételei, érdemei természetesen változtak. Annyiban állandóság mutatkozott, hogy mindig anyagi és erkölcsi kritériumokat tartalmaztak, de az anyagi javak mennyiségét és jellegét illetően az idők folyamán már komoly eltérések mutatkoztak. A XVI—

XVII. századból nem ismerünk olyan jogszabályt, amelyik előírná a polgárság megszerzésének feltételeit és módját.

68 A városi jegyzőkönyvek alapján azonban megállapítható, hogy a tanács megkövetelte a helyi közterhek viselésének vállalását és — ha jobbágyokról volt szó — egykori földesuraikat illető kötelezettségeik lerovását. Ekkor még tehát a polgárjog Debrecenben nem volt háztulajdonhoz kötve. Ellenben a XVIII. századtól — a pontos időpontot nem ismerjük — a polgárságba való felvétel egyik legfontosabb előfeltétele, a közterhek vállalása mellett, a háztulajdon lett. A tanácshoz benyújtott polgárjogi kérelmekben éppen ezért — akiknek csak alapjuk volt erre — az ezeket bizonyító adatokat sorolták fel. Szűcs Gábor Cegléd utcai tímármester 1835. december 12-én kelt instanciája szinte ilyen jellegű típuskérelemként idézhető: „Én ezen nemes városban polgár szüléktől származván, minekutánna már tanult mesterségemet a magam kezére dolgozhatom és házam is lévén, az azzal járó terheket pontosan telyesítem, quartélyost tartok, kívánnék a helybeli 63 Rácz István: Debrecen város tanácsának 1785. évi összeírása. A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1980. (Dankólmreszerk.) (Debrecen, 1982.) 156. 64 IV.A. 101 l/s. 1—2. 65 Balogh István: i. m. (A város és népe.) 18—19. Kováts Zoltán: i. m. 31., 45. — 1826-ban a városi tanács a katolikusokat a városi lakosság egynegyvened részének számítja. IV.A.1011/a/97. P. 145. 66 IV.B.1109/h. 1—400/1848. 67IV.A.1011/a/105. No. 7. 68 Szabó István: A debreceni közösség. DKK, 1940. 74. 86