A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

sága és minősége szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát. Ez a fajta törvényszerűség a XVIII. századtól érvényesült, amikor is a korábbi népességritkulás után Debrecenben is kialakult a föld és az ember (munkaerő) konszolidált értékaránya. Ezt a gondolatsort tovább folytatva, már most, a bizonyító számadatok felsorakoztatása előtt kívánkozik annak a következtetésnek a megfogalmazása, miszerint az amúgy is roppant térségű határának a további bővítésére már nem volt módja, művelési szerkezetén pedig nehézkesen változtatott, ezért a polgárok létszámát is viszonylag azonos szinten kellett tartania. Mivel a polgárjog elnyerésénél a lehetőség és az utilitás, a hasznosság szempontjai kerültek előtérbe, a város vezetése szükségszerűen élt — saját megfogalmazása szerint — „kirekesztő" vagy másképpen „kiszorító törvényes jussá"-val.

41 Vagyis jogot formált annak elbírálására, hogy kiket tart érdemesnek a befogadásra, és kiket rekeszt ki a polgári közösségből. A nemkívánatos elemeket idegeneknek minősítette. Az idegen kifejezés tehát nem feltétlenül a magyaron kívül álló hazai vagy éppen külföldi etnikumokra utalt, bár kétségtelenül azokat is magába foglalta. Inkább azt fejezte ki, hogy a városi tanács valamilyen oknál fogva kiket nem tartott illőnek a debreceni polgári közösségbe. Az idegen kifejezés közelebbről a város érdekeivel ellentétes foglalkozásokra és vallásokra vonatkozott. Ilyen értelemben fogalmazta ezt meg már a város egyik 1668. évi statútuma is, a concivis emberek tulajdonában levő házak eladásáról szóló rendelkezésében. Abból az alapelvből kiindulva, hogy „a ház in fundo civili lévén", a város privilégiuma ellen (contra privilegia civitatis) „idegen személynek s más vallású Embernek semmiképpen inscribalni nem admittaltatik".

42 Az idegenek polgárjogból való kirekesztésének különböző formáit és fokozatait alkalmazták. Legbiztosabbnak azt tekintették, hogy a városba való beköltözést is megtiltották, vagy valamilyen úton-módon távozásra kényszerítették a nemkívánatos lakosokat. A debrecenieknek az is a taktikai fegyverük közé tartozott, hogy házvásárlási tilalommal állottak útjába a meggyökeresedésnek. Amennyiben ezek az eszközök nem vezettek eredményre, a polgárjogi kérelmeket utasították el különböző indoklásokkal. Debrecen város tanácsának az ún. idegenek ellen folytatott kirekesztési törekvésének három nagyobb csomópontja ismerhető fel. Időrendben a görögök, a római katolikusok és a zsidók távoltartásának a dokumentumai sorjáznak a forrásokban. Múló jelenségként vagy kevés jelentőséggel szerepeltek még a kizárási politikában örmény, rác,

43 oláh

44 és cigány

45 néptöredékek is, de különösen ez utóbbi két népcsoport nem is igen igényelte a polgárjog megszerzését. Ha a város kirekesztési küzdelmének csomópontjait jelleg szerint csoportosítjuk, akkor — a nagy időbeli távolság ellenére is — a görögökkel és zsidókkal folytatott viszály állítható egymás mellé, és külön megítélés alá kerül a katolikusokkal szemben tanúsított magatartás. Az első adat a török fennhatóság alatt álló Macedóniából ideszármazott görögökről Debrecenben 1618-ból maradt fent. Vásározó kereskedőként tűntek fel a városban, de a század közepén már lakóházakat béreltek itt, 1690-ben pedig olyan császári privilégiumot nyertek, amelyik nemcsak ház- és egyéb ingatlanvásárlást engedélyezett számukra, hanem a külön tanács- és bíróválasztás jogát is rájuk ruházta. Ezzel tehát egy teljesen idegen test 41 IV.A.1011/a/91. P. 126—128. 42 1668. április 19-én kelt határozat. IV.A.1011/a/17. P. 286. 43 Zolíai Lajos: Debrecen város százados küzdelme a görög kereskedőkkel. (Debrecen, 1935.) 35—36. 44 A városi tanács 1696-ban úgy határozott, hogy „a városban levő oláhok kunyhói elhányattassanak". Kolosvári Sándor—Óvári Kelemen: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. III. Bp. 1892. 700.1.; 1817-ben hasonlóképpen a „passus nélkül kóborló oláhok"-ról rendelkezett, IV. A. 1011/a/88. P. 99—101. 45 Uo.; Vö. 1697. augusztus 20., november 10., 1699. február 21. határozatokkal. IV.A.1011/a/24. P. 107., 131., 408., 1823. szeptember 23. jegyzőkönyvi kivonattal. IV.A.1011/k. 493/1823. 83