A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bényei Miklós: Műveltségi viszonyok a reformkor kezdetén

tudósegyesülési terveket, a nyomdák és könyvkereskedések létesítését királyi,

89 a kölcsönkönyvtárak állítását helytartótanácsi engedélyhez kötötte,

90 ráadásul a könyvkereskedők és a kölcsönkönyvtárak forgalmát az 1818. június 5-i kancelláriai utasítás még külön is figyeltette.

91 Az 1802. június 18-án kelt királyi parancsolat a nyilvános könyvtárak működését szabályozta, előírva, hogy a vallás és az állam számára veszélyes elveket hirdető könyveket (Voltaire, Rousseau, Helvetius stb.) csak azoknak szabad kiadni, akik ezen elvek cáfolata céljából használják e műveket.

92 A kulturális elszigetelés és részben az elnyomás fő eszköze a cenzúra volt. A törvényes alapot nélkülözve, a végrehajtó hatalom gyakorlatából fakadt, s rendeleti úton irányították. Szervezete, rendszere évtizedeken át formálódott, de alapelvei alig-alig változtak. A könyvvizsgálatnak két iránya alakult ki: a revízió és a tényleges cenzúra.(Amindennapi szóhasználatban a fogalmi különbség elmosódott.) A revízió — amelyet az 1793. április 18-i udvari dekrétum szabályozott — a külföldről érkező, magánosok vagy a könyvkereskedők által behozni kívánt, illetve megrendelt sajtótermékek felülvizsgálatát jelentette. A határon csak a bécsi központi könyvvizsgáló hivatal által jóváhagyott könyveket, lapokat engedték át, a könyvkereskedők is csak ezekkel kereskedhettek. A tiltott könyvekről a revizorok kaptak kéziratos jegyzékeket. A listákon szerepeltek az 1803—1805 között működő bécsi RezensurierungsKommission által veszedelmesnek ítélt több mint 2500 mű újabb kiadásai, de még inkább a frissebb keletű, haladó (netán forradalmi) szellemű könyvek, folyóiratok, köztük nemcsak politikai, hanem filozófiai, történeti, sőt szépirodalmi munkák, tudományos lapok is.

93 A cenzúra lényege — miként azt az 1795. február 25-i rendelet meghatározta —, hogy a könyvek, időszaki sajtótermékek, egyáltalán a nyomtatványok kéziratát (kéziratos rajzát) kinyomtatás, sokszorosítás előtt az erre kijelölt hatósági személlyel, a cenzorral engedélyeztetni kellett, s az általa javasolt módosításokat végre kellett hajtani. Ha nem járult hozzá, a közzététel tilos volt. Az előzetes (preventív) könyvvizsgálatot szabályozó rendeletekből világos útmutatás nem olvasható ki arra vonatkozóan, hogy mi engedélyezhető és mi nem, csak nagy általánosságban rajzolódik ki a tiltott művek köre. Innen származtak a korabeli irodalmi alkotásokból, visszaemlékezésekből jól ismert, sokszor a nevetségesség határát súroló önkényeskedések, következetlenségek. Egyébként úgy tűnik, hogy az utasítások a tudományos művekkel szemben általában elnézőbbek voltak, a politikai-ideológiai írásokra viszont ismételten és nyomatékosan felhívták a cenzorok figyelmét. Ezek közé sorolták a regényeket, zsebkönyveket, újságokat is, amelyeknek fokozott ellenőrzéséről épp 1825. január 14-én kelt egy kancelláriai leirat.

94 A politikailag fontosabb témákkal (magyar alkotmány, közigazgatás, királyi jogok, hadsereg, diplomácia stb.) foglalkozó könyvek és a statisztikai összeállítások megítélését egyébként az uralkodó kivette a cenzorok kezéből, s a kancelláriára bízta, ahol közvetlenül érvényesülhetett az udvar befolyása.

95 A cenzúrának volt egy másik ága Is: a köteles példányként beszolgáltatott nyomtatványok utólagos ellenőrzése. Az 1793. április 18-i dekrétum értelmében ugyanis minden nyomdának kötelessége volt termékeiből 3 példányt a legközelebbi revizornak átadni. Ebből kettő 89 Haraszti Károly: A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem a múlt század első felében. = Könyvtári Szemle, 1914. 77.; Sashegyi Oszkár: Német felvilágosodás és magyar cenzúra 1800— 1830. (Bp., 1938.) 30. (A továbbiakban: Sashegyi, 1938.); Sashegyi Oszkár: I. Ferenc nyomdapolitikája. = Magyar Könyvszemle, 1943. 369—371. 90 Felhő—Vörös, 1961. 224. 91 Sashegyi, 1938. 48. 92 Uo. 20. 93 Uo. 15—16., 31—33., 37—39., 47—48.; Tarnai János: A censura Magyarországon. = T. J.: Sajtójogi dolgozatok. (Bp., 1913.) 103.; A magyar sajtó története I. 1705—1848. (Bp., 1979.) 244. 94 Sashegyi, 1938. 17—19., 21., 39.; Tarnai János: Összehasonlító törvényhozás. = T. J.: Sajtójogi dolgozatok. (Bp., 1913.) 79—80.; Miskolczy Gyula: A kamarilla a reformkorszakban. (Bp. [1939]> 61—62. 95 Felhő—Vörös, 1961. 223. 452