A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bényei Miklós: Műveltségi viszonyok a reformkor kezdetén

Színjátszás, zene A magyar színjátszás létrejötte a nemzeti mozgalom kibontakozásának és a nemzeti öntudatra ébredésnek a kísérőjelensége. A reformkor elején a színház már úgy szerepelt a köztudatban, mint az új művelődési, társadalmi mondanivaló közvetítésének és a nyelvterjesztésnek, nyelvművelésnek egyik fontos eszköze. Máriássy István, Gömör vármegye követe jegyezte meg az alsótábla kerületi ülésén: ,,a magyar nyelv felemelésére egy hathatós eszköz lesz a játékszínnek elősegítése is. Ott — úgymond — megkedveltetik a jót, megutáltatják a rosszat.. ."

74 E funkció betöltését azonban korlátozta, hogy a nemzeti színjátszás keretei csak nehezen, rendkívül lassan bontakoztak ki. Állandó társulataik csak a német színészeknek voltak; ekkoriban négy önálló színházépületben játszottak, ezenkívül a vándortársulatok rendszeresen szerepeltek más németlakta városokban is.

75 A német színházak polgári jellegű, üzleti vállalkozások voltak: a városok építették és adták bérbe állandó vagy vándortársulatoknak. Kiemelkedett közülük a nagy, korszerű pesti színház, amely 1812-ben nyílt meg.

76 A magyar színjátszásnak csak egy kőépülete volt: Miskolcon, 1823 óta. A színészet azonban itt sem állandósult, a magyar nyelvű színjátszást az 1820-as évek derekán a vándortársulatok képviselték. Számuk egyre szaporodott — az évtized végén már kb. 15 ismeretes —, de többségük gyenge színvonalú.

77 Kevés a színész, még kevesebb a jó színész. A vándortársulatok anyagi helyzete roppant bizonytalan, sokat nyomorogtak: „a magyar színészet korcsmákban s faluszínekben tengette nyomorult létét, s ha néha városainkban megjelent, a nagy többségnél legfeljebb azon részvétre számíthatot, mellyel minden szokatlan fogadtatik..." —ecsetelte drámai szavakkal Eötvös József.

78 Ennek ellenére kiemelkedett néhány jeles színész, énekes, aki meghatározója, megtestesítője volt a nemzeti színjátszásnak, sokakat meghódított, megnyert az ügynek: Déryné, Schodelné, Megyeri stb. A magyar színtársulatok műsorán elsősorban a divatos német és francia vígjátékok, tragédiák szerepeltek — szem előtt tartva a köznemesi, kispolgári igényeket —, bár játszották Shakespeare-t, Schillert is. Eredeti magyar dráma alig volt. Népszerűek az operák; 1822-ben megszületett az első nemzeti opera is, Ruzicska József Béla futása című dalműve.

79 A zeneművészetben még tartott a nemzeti mozgalom programzenéjének tekintett verbunkos fénykora. A cigánymuzsika általában nagyon kedvelt. Változatlanul megfigyelhető a népdal és a műdal keveredése, magyaros formát ölt a kamarazene, a szonáta, a szvit. A magyar zene közönsége, támogatója a birtokos nemesség. A főnemesek és a német vagy németes műveltségű városi polgárok inkább a német, illetve általában az európai zenéhez vonzódtak. Az énekkultúra szervezeti bázisai az egyházi-templomi, kollégiumi kórusok, a német ajkú városok dalárdái és az operatársulatok. A hangszeres zene művelésére is alakultak műkedvelő 74 1825. nov. 2-án. Révész Imre: Szoboszlai Pap István országgyűlési református lelkész levelei, a 1825—27-ik évi országgyűlésről. = Adalékok a M. T. Akadémia megalapítása történetéhez. (Bp., 1877.) 84. (Szoboszlai Pap István 1825. nov. 7-i leveléből.) 75 Bayer József: A nemzeti játékszín története. (Bp., 1887.) 2. köt. 278—279., 283—284. (A továbbiakban: Bayer, 1887.); Kádár Jolán: A pesti és budai német színészet története 1812—1847. (Bp., 1923.) 91. (A továbbiakban: Kádár, 1923.); Kumlik Emil: Adalékok a pozsonyi országgyűlések történetéhez (Pozsony, 1908.) 17. 76 Belitska-Scholtz Hedvig: Széchenyi és a magyar színházépítési törekvések. = Építés- és Építészettudomány, 5. köt. 3—4. sz. 1973. (1974.) 535—536.; Kádár, 1923. 6—8., 48—49. 77 Magyar színháztörténet. (Bp., 1962.) 114. 78 Eötvös József: Vörösmarty Mihály. = E. J.: Arcképek és programok. (Bp., 1975.) 116. 79 Magyar színháztörténet. (Bp., 1962.) 111—117.; Bayer, 1887. 2. köt. 278—284., 1. köt. 551.; Kerényi Ferenc: A régi magyar színpadon 1790—1849. (Bp., 1981.) 164—358. 449