A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Takács Béla: Török hímzések, keleti szőnyegek a tiszántúli református templomokban

példa erre a hermánszegi adomány, hiszen az ajándékozók valamelyike a saját, minden bizonnyal az ősöktől reáhagyott, mintegy kétszáz éves hímzést ajánlotta fel 1835-ben a templom számára. A tiszántúli református templomok szőnyegeiről szintén nagyon szűkös adatokat találunk a vizitációs jegyzőkönyvekben. Amíg a Tiszán innen a XVIII. században 147 templomban 247 szőnyeg volt használatban, a Tiszántúlon 459 templomban csak 115 szőnyeget említenek az összeírások. Általában szűkszavúan sorolják fel a leltárak a szőnyegeket, például: „hat szőnyeg," Hajdúböszörmény; „asztal illendő szőnyeggel," Zápszony; „egy tisztességes szőnyeg", Tiszakerecseny; „asztal bojtos szőnyeggel bé terítve", Tarpa; „prédikálló székre való szőnyeg", Egyek; „Úr asztalára való szőnyeg", Hajdúbagos; „asztalra való szőnyeg", Monostorpályi; „egy szőnyeg", Hosszúpályi. Néha a szőnyeg anyagáról is találunk feljegyzést: „egy teveszőr szőnyeg az asztalon", Kornádi; „egy már meg kopott teveszőr szőnyeg", Paptamási; „asztal, mellyen szüntelen egy szőr szőnyeg áll, más szőnyeg pedig a katedrán", Nyírtura; „csíkos szőr szőnyeg az asztalra kettő", Tiszaeszlár; „vagyon zöld, sárga és fekete szőrrel szűtt szőnyeg", Vámospércs. Négy „szőr"szőnyeg volt a tasnádszarvadi, kettő a nagyrábéi, egy-egy szőr szőnyeg a csarodai, makkosjánosi és a ver boci templomban. A szőnyegek közé sorolták a leltározást végző prédikátorok a posztóból készült takarókat, amelyekkel a szószéket, az úrasztalát fedték be. Posztótakaró, illetve -szőnyeg tizenegy tiszántúli református templomban volt. Néhány esetben a szőnyeg színét is feljegyezték a leltárba: „asztal veres szőnyeggel bé borítva", Vámosatya; „catedrán egy veres szőnyeg", Lövőpetri; „asztal kék szőnyeggel", Pele; „asztal zöld szőnyeggel", Mezőgecse; „egy veres virágú szőnyeg", Gát; „kék posztó szőnyeg", Tiszafüred. Külön csoportot képeznek a „tarka" elnevezésű szőnyegek: „egy veres tarkájú szőnyeg", Barkaszó; „egy tarka szőnyeg az asztalon", Beregdéda; „veres tarka szőnyeg az Úr asztalán", Gulács; „egy régi veres tarka szőnyeg", Gút; „egy tarka szőnyeg", Nagyszekeres; „egy szőnyeg az egyházláda takarására, egy tarka szőnyeg az asztal takarására", Sárköz; „asztal vastag tarka szőnyeggel", Tiszabezdéd; „asztal, tarka szőrből készült szőnyeggel", Újkenéz. Véleményünk szerint a „szőr, veres, tarka" elnevezésű szőnyegek kis-ázsiai eredetű kilim szőnyegek voltak, amelyekből a kereskedelem révén nagyon sok került Erdélyen keresztül Magyarországra. Esetleg a tiszabezdédi „vastag tarka szőnyeg" lehetett csomózott keleti szőnyeg, ugyanis a kilimek speciális szövött technikával készültek, és vékonyabbak voltak. Két azonos mintájú szőnyegdarab összevarrásából állították elő az ún. „duffla" szőnyegeket. Ilyen néven szerepel ez a szintén kilim szőnyeg a felsőbanyai eklézsia leltárában: „két duffla szőnyeg, egyik az asztalon, másik a papi szék elején". Mindössze négy „török" elnevezésű szőnyeget találtunk a jegyzőkönyvekben, ebből hármat a misztótfalui eklézsia leltárában: „van 3 ótska Török szőnyeg, edgyik a templomban az asztalon, másik a prédikátor székén, harmadik is más széken szokott állani". A negyedik szőnyeg Sápon volt: „a prédikálló széken egy török munkájú szőtt szőnyeg". Ezek a török szőnyegek minden valószínűség szerint csomózott imaszőnyegek voltak, amelyeket tévesen „erdélyi szőnyegnek" is neveztek abból következően, hogy Erdélyen keresztül szállították a török, görög, örmény és zsidó kereskedők a kis-ázsiai eredetű szőnyegeket hazánkba. A minden közelebbi meghatározás nélkül felvett szőnyegek között nagyon sok ilyen csomózott imaszőnyeg lehetett. „Lengyel" szőnyeg volt a munkácsi református templomban, legalábbis a vizitátorok így jegyezték fel: „két asztal, edj nagyobb Lengyel szőnyeggel, edj kissebb közönséges szőnyeggel bé takarva". Az Abaúj megyei Perkupán, is volt 1711-ben egy „lengyel tarka szőnyeg", amiről megállapítotuk, hogy semmiképpen nem lehetett azonos a szakirodalomban „lengyel szőnyeg" néven ismeretes, Perzsiában készített szőnyeggel, mert ez későbbi ragadványnevük volt a keleti, perzsa uralkodók által lengyel királyoknak ajándékozott ritka és nagyon értékes szőnyegeknek. A munkácsi eklézsia szőnyege sem lehetett tehát valódi ún. 381