A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Takács Béla: Török hímzések, keleti szőnyegek a tiszántúli református templomokban

század elején már korántsem értettek annyira a textíliák anyagához, mint száz évvel korábbi elődeik. Sok esetben egyszerűen ráfogták, hogy a terítő török, és nem vették figyelembe, hogy a valódi török textília nem lehet pamut- vagy kartonanyagból, hanem csak szádából, korabeli elnevezéssel élve „bulya vászon"-ból, selyemből, esetleg brokátból. Feltűnő az is, hogy a leltárakban a „bulya vászon" elnevezés csak Püspökladányban fordul elő. Ez a textilfajta-megjelölés a XVII—

XVIII. században még általános volt, úgy látszik azonban, hogy a XIX. század elejére kiveszett a szóhasználatból. Bizonyítja azonban a prédikátorok anyag- és technikaismereteinek fogyatékosságát az is, hogy a debreceni Református Kollégiumi és Egyházművészeti Múzeumban levő eredeti török hímzések kivétel nélkül olyan gyülekezetekből kerültek a múzeum birtokába, amelyeknek leltárában semmiféle török hímzés nem szerepel. Ha figyelembe vesszük, hogy 495 tiszántúli református templomban az összeírások szerint csak 17 török vagy töröknek nevezett textília volt, érthetővé válik, hogy csak négy eredeti török hímzésű terítőt sikerült eddig összegyűjtenünk. A múzeumban levő négy terítő török eredetéhez nem fér kétség. 1974-ben került be a múzeumba az első török hímzés, a Szatmár megyei Csengerből. Az egyházközség e különleges térítőjét, illetve abroszát Palotay Gertrud is említi idézett művében, és megállapítja róla, hogy a csengen terítő mintája és ennek elrendezése merőben eltér minden más általa ismert török hímzéstől. A 205 x 192 cm nagyságú fehér damasztabrosznak a középrészén, 19,5 x 192 cm-es sávban, két darabból összevarrva húzódik végig a szádaanyagra hímzett minta. Az abrosz négy oldalát fehér vert csipke keretezi. A két darabból összeállított, hímzett sáv arra enged következtetni, hogy ez korábban egy nagyobb méretű török kendő két végét díszítette, és a jelenlegi alkalmazása kétségkívül másodlagos, a fehér damasztanyag pedig lengyelországi eredetű, a csipke felvidéki munka. A csengen abrosz szálszámolásos technikájú hímzésében piros, zöld, kék és csontszínű selyemfonalat és aranyszínű skófiumot használtak. A színek már eléggé megkoptak, legjobban a piros fakult ki. A hímzett sáv alsó-felső részét váltakozva kis méretű kék-zöld színű ciprusok, piros színű, tulipánhoz hasonló kelyhes virágmotívumok szegélyezik. A ciprusok és tulipánok szára apró piros félholdacskákkal van összekötve. A selyemhímzést helyenként skófiumos öltések tarkítják. A belső, szélesebb sávot ismétlődő, négyzetbe komponált, váltakozó állású ciprusfák osztják mezőkre, illetve töltik ki. A két darabból álló hímzett sáv egyik részén a ciprusok ekrü, piros, kék, zöld, arany színezéssel, a másik darab ciprusai ekrü, piros, zöld, helyenként arany színezéssel készültek, tehát a két darab színezése különböző. A ciprusok közötti négyzetes mezőben — Palotay Gertrud megállapítása szerint — „igen régi, még az oszmánok előtti korban használatos, a szeldsuk művészet stiláris bélyegeit mutató, mértanias szalagminta nyomait találjuk". A szalagminta az első hímzett sávon aranynyal tarkázott ekrü, a másikon kék színű. Az átlós irányban, váltakozva elhelyezett mértani mintákban piros tulipánból kinövő piros szegfűk, az átellenes sarokban szintén piros szegfűk vannak. A virágok szára minden esetben zöld, a közbeapplikált kunkorodó, kacsos díszítmények piros, kék, zöld, aranyszínűek. Palotay Gertrud megállapítja, hogy az ilyen, török falicsempéken és fafaragásokon előforduló végtelen, egymásba fonódó szalagminták török hímzéseken — még a legrégiebbeken is — csak nagyon ritkán fordulnak elő. Nyomait megtaláljuk azonban a kis-ázsiai, korai damaszkuszi csomózott szőnyegek mintáiban

5 (1. kép). Szintén 1974-ben hoztuk be a múzeumba az ugyancsak Szatmár megyei Kispaládról a második török térítőnket. A fehér szádaanyagra piros, kék, zöld selyemfonállal, aranyszínű skófiummal hímzett minták elrendezése szőnyegszerű hatást kelt, amit a terítő téglalap formája — 86 x 47 cm — csak fokoz. A terítő négy oldalát kettős piros-arany csík között változó piros, zöld, aranyszínű tulipánok, többszínű virágok, illetve ötágú csokor díszíti. A négy sa5 Palotay: Oszmán-török elemek i, m, 39—40. 375