A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Takács Béla: Török hímzések, keleti szőnyegek a tiszántúli református templomokban

Takács Béla Török hímzések, keleti szőnyegek a tiszántúli református templomokban Már korábban, 1968—1975 között feldolgoztuk és két tanulmányban ismertettük az észak-magyarországi református templomokban használt keleti szőnyegeket és török hímzéseket.

1 A kutatást most újabb területre, a tiszántúli részekre terjesztettük ki, és az eddig elért eredményekről szeretnénk beszámolni, illetve ismertetni azokat a keleti eredetű textíliákat, melyek a tiszántúli református templomokban a XVIII. század folyamán használatban voltak. Ha összehasonlítjuk a Tiszántúlon fellelhető vagy leltárakban szereplő emlékanyagot a Tiszáninnenivel, azonnal szembetűnik, hogy a területére nézve mintegy kétszeres nagyságú Tiszántúlon milyen gyéren fordulnak elő keleti textíliák. Annak ellenére, hogy Tiszántúl sokkal közvetlenebb kapcsolatban volt a török kereskedelemmel, egyáltalán a török kultúrával, meglepően szegényes az az emlékanyag, amit írott vagy ma is meglevő formában sikerült felkutatnunk. Ezt a szegénységet nyilván Palotay Gertrud is érzékelhette, mert az Oszmán-török elemek a magyar hímzésben című, nagyszabású munkájában csak két kifejezetten török terítőt ír le és mutat be, amit a Tiszántúlon talált.

2 Persze ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a Tiszántúlon csak két török terítő volt a református eklézsiák birtokában. Palotay Gertrud az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben levő leltárak adatait nem vette figyelembe, és természetesen nem vizsgálta, de nem is vizsgálhatta meg több száz egyházközség úrasztali terítőkészletét olyan szempontból, hogy vajon akad-e köztük török hímzés? A levéltári források és a meglevő, a gyűjtés során múzeumba került emlékanyag alapján megállapítjuk, hogy Tiszántúl református templomaiban is voltak török hímzések, de jóval kevesebb számmal, mint a Tiszáninnen: Borsod, Abaúj, Zemplén, Gömör és Heves megyékben. Hasonló a helyzet a szőnyegekkel, amelyekre vonatkozólag szintén kevés adatot találtunk. Ezzel magyarázható, hogy a Tiszántúlon előforduló török hímzéseket és keleti szőnyegeket összevontan ismertetjük. Külön tárgyalva a textíliákat, csak nagyon szerény tanulmányt lehetne írni az egyébként érdekes kultúrtörténeti témáról. Feldolgozásunk során előbb az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben „török" néven szereplő térítőket ismertetjük, majd a gyűjtés során múzeumba került darabokat írjuk le, ezt követően pedig a szőnyegekről beszélünk. Bár a tiszántúli református egyházkerületben a XVII—

XVIII. században többször tartottak vizitációkat, és ennek során számba vették az eklézsiák ingó és ingatlan javait, azonban ezek a leltárak — egy kivételével — nem maradtak fenn. Tanulmányunkban tehát csak 1 Takács Béla: Borsodi református templomok régi szőnyegei. Herman Ottó Múzeum évkönyve. (Miskolc, 1968) 128—137. lap. Uő: Református templomok török hímzései Észak-Magyarországon. Herman Ottó Múzeum évkönyve. (Miskolc, 1975) 397—413. 1 Palotay Gertrud: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben. (Bp., 1940) 18—35. kép. 373