A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)
Művészettörténet - Bíró Katalin: Koppány – Holló László történelmi képeiről
saját arcom, saját énem idegenebbé ..." Hasonlóképpen nem rokonítható az István és Koppány viszonyának tartalma sem. Szabó Dezsőnél azt kibékíthetetlen ellentét jellemzi, ezzel szemben a Holló festményeiben ellentmondásuk erkölcsi dilemmaként transzponálódik Istvánba, és feloldódik a király erkölcsi felelősségvállalásában, sőt a történelmi értelmezés szintjéről éppen ez a mozzanat utal a művek lényegibb jelentésrétegei felé. (Ezzel szemben Szabó Dezső fölfogásában az alakok jelképisége eleve kizárja azt, hogy egyéniségekként, tetteiket morális szempontok alapján ítéljük meg. 54 ) Ennek megfelelően a festő Istvánban látta a tragédia föloldásának letéteményesét, míg Szabó Dezső egy általa megteremtett modern Koppányban, Az elsodort falu Böjthe Jánosa által képviselt típusban, amely „felszívta magába a Szent István-i magyart". Annak a jövőbe mutató programnak pedig, amelyet Szabó Dezső a modern Koppánnyal kapcsolatban fölvázolt, Holló történelemszemléletében nincsenek párhuzamai. 2. Rokonságba vonható a két fölfogás azon a ponton is, ahol Szabó Dezső kifejti, hogy a magyarság István-kori tragédiája a magyar történelem további menetében (48-ban, 67-ben, 18-ban és 19-ben kétszer is) újra-és újratermelődött: „Ez az Európába hontalanult magyarság két arca. Ez a két tragédia: az ezeréves egyetlen magyar tragédia. ... Az ezeréves Szent István-i tragikummal párhuzamosan valósul meg újból és újból az örök Koppány tragédiája. Koppány, a megtartó magyar, ... lépten-nyomon fellázad a Szent István-i tragikum halálos következményei ellen. És végzete mindig legyőzetés, elkobzott föld, véres elzuhanás." Amíg azonban Szabó Dezső az istváni tragédiát világtörténelmi méretűvé dagasztotta („Nincs ehhez fogható arányú tragédia a világtörténelemben."), Hollónál ennek nincs nyoma. 3. Holló fölfogása ott kapcsolódik legszorosabban a Szabó Dezső-i István-tragikumértelmezéshez, ahol az író kiválasztotta azt a szituációt, amelyben az legkoncentráltabban jelentkezik: „E tragikumnak megteljesítő szimbolikus jelenete az, mikor Szent István, a megújító magyar, aki a magyarság életének meggazdagítására, fejlődési lehetőségeinek kiépítéséra indult: idegen hadsereggel legyőzi, összetöri, megöleti és négyfelé roncsoltatja Koppányt, a megtartó magyart, a magyar individualitást, azt, akiért és amiért az elindulása történt." Holló azonban nem követi ennél tovább István tragédiájának Szabó Dezső-i értelmezését: „A Szent István tragikuma teljes: ott van élete egész művében, minden részében, minden következményében. ... Kétségtelenül a magyarságnak akart új lehetséges életet és hatalmas jövőt építeni. De az óriási történelmi munkában, melyben minden segítsége idegen volt, minden akadálya saját vére: .. .Keresztény egyház, európai államélet, ipar, kereskedelem, európai kultúra csak eszközök és út lehettek, hogy a magyarságot átmentsék egy európaijövő számára. De a küzdelem tragikus lendületében csakhamar öncélok lettek, melyeket, ha másképpen nem lehetett, a magyarság elzúzásával is meg kellett valósítani." Mindezeken túl föltételezhető még egy érintkezési pont a hollói történelemszemlélet és a Szabó Dezső-i ideológia között. Ez a parasztságértelmezésük, amely a Koppány falumítoszában nyer kifejezést az írónál, és amelyet egy korábbi írásában egyértelműbben fogalmazott meg: „A magyarság élete és halála, faji megmaradása, sajátos fejlődése és jövője a magyar parasztban határozódik meg. Alaptételünk tehát: a magyar paraszt=a magyarság, a magyar faj. Ez matematikailag pontos egyenlet, egyik sem több a másiknál. Teljes azonosság." Indoka: „... a parasztság ősi szerző és megtartó ösztöne mentette meg a magyarságot századokon át." 55 (Hasonló álláspontot képviselt a Bartha Miklós Társaság 1930-as Ki a faluba! című kiáltványában József Attila és Fábián Dániel is — Szabó Dezső hatásától nem függetlenül: „a magyarság életadó rétege a parasztság". 56 ) Úgy tűnik, a magyar társadalom történelmi fejlődésének Szabó Dezső-i értelmezése 54 Szabó Dezső: i. m. 3. 55 Nagy: i. m. 345. és Sebestény Sándor: A Bartha Miklós Társaság. 1925—1933. (Budapest, 1981) 25. 41. jegyzet. 56 Sebestény: i. m. 25. 41. jegyzet és 186. 311
