A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Néprajz - Dankó Imre: A közép-európai őrnépek, népcsoportok etnikai formálódása: a chodok

A chodok életmódjára, sajátos kultúrájára vonatkozóan legjobb, ha továbbra is Jirásek bevezetőjét idézzük. Nagyszerű, egyben művészi és tudományos összefoglalása ez a chod népcsoport élete, kultúrája jellemzésének. „Békeidőben a gyepűt járták, s vigyáztak, hogy a szomszéd németek határaikat beljebb ne nyomják, a cseh erdőket jogtalan ne irtsák, bennük ne vadásszanak, általában hogy garázdaságot maguknak meg ne engedjenek. Eközben, ahogy a régi emlékek mondják, a chodoknak nemegyszer véres csatákba kellett keveredniük, mégpedig a bajor, főleg brodi vadorzókkal és kártevőkkel. A chodoknak ezekben a határjárásaikban s őrségeikben megbízható szövetségeseik voltak nagy, erős kutyáik, s jó kísérőtársuk a fokos (vagy csákány, chodul cakan: bot és fegyver egyszerre, mintegy másfél méter hosszú, kemény fából. Az alsó végén erős, éles hegy, felül kis fejsze bunkóval. A nyele föntről egészen az aljáig bádoglapokkal és szögekkel gazdagon díszítve. Csákányt a régi időkben a nős emberek hordtak, amikor szolgálatba, Bajorországba, vásárra, esküvőre, keresztelőre, hasonlókra mentek.). Későbbi időkben a hosszú vagy rövid puska. Azokban az időkben is mindig fegyverrel jártak, amikor az országgyűlési határozatok értelmében ez királyságunk többi lakójának nem volt megengedve. Valahányszor a cseh király az ő vidékükre vonult, a chodok fegyverbe szállva fő zászlójuk alatt üdvözölték, amelyen a címer kutyafej volt (innen a nevük: kutyafejűek), s ősi szokás szerint egy hordó mézzel ajándékozták meg fejedelmüket, díszőrségként kísérve át a határhegyeken."

19 Visszatérve címerükre, a kutyafejre, illetőleg a szolgálatukban álló határőrző kutyákra, azt kell megemlítenünk, hogy az a hűség és éberség jelképe is volt, kifejezve a chod népcsoport életének, életmódjának lényegét. Jirásek a továbbiakban szépen megemlékezik a chodok jogairól, életmód-alakító kiváltságaikról is. Azt mondja a chodokról, hogy: „Emberemlékezet óta szabad nép voltak, semmiféle uraságnak sem voltak alávetve, csak a királynak magának. Földjükön nemes birtokot nem vehetett, meg nem telepedhetett. Robotot vagy más jobbágyi szolgálatot, amely az egész parasztnépet annyira nyomta, a chodok egyáltalán nem végeztek. Az őrizett erdőket szabadon használhatták, ősi időktől háborítatlan vadásztak bennük, erejüket medvén és farkason gyakorolva, amely a Cseh-erdőben még a XVII. században is bőven volt. Vámot és hídpénzt a királyság területén nem fizettek, az ipart területükön belül szabadon űzhették. Akadály nélkül, kényükre költözködhettek bárhová, nősülhettek és mehettek gyűlésbe."

20 Jirásek nagyon jól ismerte azokat az életmódbeli tényezőket, amelyek a chodokat végül is önálló néprajzi csoporttá formálták. Nagyon helyesen a kiváltságolásban és azon belül azokban a tényezőkben találta meg ezeket és mutatta be, amelyeknek elsődleges közösségteremtő erejük volt. Minden más, a chodokhoz hasonló őrnépcsoportnál, így a magyar hajdúságnál is az egyik legfontosabb ide vonatkozó tényező volt a „saját jog", a saját, önálló bíráskodás. Legjobb, ha erre vonatkozóan is Jiráseket idézzük: „Külön »chod jog szerinti« bíróságuk minden negyedik vasárnap tartott ülést domazlicei kastélyukban vagy várukban; tagjai: a királyi hatalom által kinevezett »chod bíró« és a tanácsosok, vagyis a chod falvak bírái."

21 Természetes, hogy a chodok is, mint minden más kiváltságolt népcsoport, a legnagyobb gonddal őrizte kiváltságlevelét. Időről időre megújíttatták, újból és újból megerősíttették, a családi nevelésnek is egyik legfontosabb része volt az ifjúsággal megismertetni a privilégiumot, a kiváltságból származó jogokat és kötelességeket. Minderről Jirásek ezt mondja: „A chod várban ott lakott a domazlicei várnagy vagy kapitány, a chod bíró s az esküdt írnok, legfőbb tisztviselőik. Ebben a várban őrizték a zászlójukat is, a pecsétet és privilégiumaikat, amelyeket Luxemburgi János, IV. Károly, IV. Vencel, Pogyebrád György és mások ajándékoztak nekik. Szükség idején, fölfegyverkezve ide gyűltek össze, s a háború tartama alatt itt őrizték feleségeiket, gyerekeiket és legdrágább javaikat."

22 19 Uo. 7. 20 Uo. 21 Uo. 22 Uo. 7—8. 288