A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Néprajz - Dankó Imre: A közép-európai őrnépek, népcsoportok etnikai formálódása: a chodok

szag élére császári helytartó került, aki kegyetlen módon élt a megtorlás fegyverével. A chodokat például eladta 7500 aranyforintért lovag Wolf Wilhelm Lammingemek. Ez a chod kiváltságok végét jelentette, a chodokat jobbágysorba taszította. Az új rendbe a chodok csak mint némán engedelmeskedő jobbágyok illeszkedhettek be, jogfosztottan, minden jogból, hatalomból kizárva. Ez azonban nem ment könnyen. Sőt, a chodok bátor küzdelembe kezdtek jogaik visszaszerzése, biztosítása érdekében. A hosszan tartó harc 1668-ban tetőzött, és a túlerővel szemben eleve kilátástalan küzdelem a chodok végleges bukásával járt.

15 Ekkortól kezdve „hallgattak" róluk, németesítésük is napirendre került. Idevonatkozóan érdemes megjegyezni, hogy még a chod főváros, Domazlice ősi nevét is megváltoztatták. Jellemző módon még a Pallas Nagy Lexikona is csak Tausról (és nem Domazlicéről) tud. A Révai Nagy Lexikon pedig a chodokról azt írja, hogy ez a „Cseh-erdőnek főleg a bajor határ, Taus—

Pfraumberg felé eső részében élő cseh-német nép területi neve".

16 A múlt azonban mindig ott kísértett, és újabb és újabb ellenállásra, harcra késztette a chodokat. Az „utóküzdelmek" közül legnagyobb, legjelentősebb a Jan Kozina Sladky vezette 1695. évi chod felkelés volt. Azonban ez is elbukott, és Kozinát kivégezték. Jirásek oly sokszor említett regénye, A kutyafejűek erről a felkelésről, Kozina kijátszásáról, bukásáról, kivégzéséről szól. Kozina és vele a chodság bukása, kiváltságaik végleges elvesztése szépen párhuzamba állítható a magyar hajdúság nagyobb hányadának (például a „bihari hajdúk") jogfosztásával, a jogfosztás elleni küzdelmeikkel, pőréikkel.

17 A chodok történetéről szóló vázlat után szóljunk néhány szót életmódjukról, sajátos kultúrájukról, azokról a gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban kulturális tényezőkről, melyek kialakították és jellemzik ezt a cseh néprajzi csoportot. Amint tudjuk, a chodok csehek, cseh parasztok, akiket a XII—

XIV. században telepítettek le a cseh királyok a cseh— német határ, a környék aranybányái, a vadban gazdag erdők, a hadi és kereskedelmi utak, hágók védelmére és ellenőrzésére. Úgy, ahogy azt Jirásek A kutyafejüek bevezetőjében oly szépen megírta: „Falvaik, melyek valaha a királyi erdő közvetlen peremén feküdtek, laposokon és csúcsokon terültek el, de mindig úgy, hogy a határ felé eső oldalon dombok vagy magaslatok voltak előttük, amelyek mögé mint természetes bástyák mögé húzódtak le az ellenséggel szemben. Ezek a falvak a határ hosszában vannak elszórva, az átjárók és a legfontosabb ösvények mentén, mintegy hat mérföld hosszú övezetben. Domazlicétől délkeletre a legmesszebb, a Vserubi-szoros közelében van Lhota és Pocínovice falu, ettől északnyugatra a vserubi és brodi utak közt Kyeov, Mrákov, Tlumacov és Stráz, legtávolabb északnyugatra a Münchenbe vivő út mentén az erdők alatt Oujezd, Drazenov, Postrekov, Chodov s a mostani kisváros, Klenec."

lB Különben Jirásek nemcsak itt, A kutyafejűekben adja a chodok jellemzését, életmód-ismertetését, hanem több más művében is. Közülük talán legjelentősebb a Staré povesti ceské című híres, több magyar fordításban és kiadásban is ismeretes (Régi cseh mondák; mi ezúttal a Zádor András fordította; 1984-ben, a Cseh Irodalom Könyvtára с sorozat 3. köteteként megjelent, Madách—Európa kiadók közös gondozásában — Bratislava—Budapest—napvilágot látott könyvre hivatkozunk). Jirásek ebben a munkájában az Isten ítélete című részt egyenesen éi kizárólagosan a chodoknak szentelte. Összefoglalta 15 Fridolin Machácek: Odkud pfisli a kam dosli Chodové. Zivot Plzenska II. 1951. 24—26.; Uő: О podstate chodské pre. Zivot Plzenska II. 1951. 97—100. A chodskói per lényegéről; Frantisek Teply: Chodové a páni Lamingenu (Praha, 1907). A chodok és lamingeni uraik; Jan Vrba: Chodski cerny tyden (Praha, 1947). A chodskói fekete hét; Uő: Chodski bíly tyden (Uo., 1947). A chodskói fehér hét. 16 Pallas Nagy Lexikona XV. (Bp., 1897)969.; Révai Nagy Lexikon IV. köt. Bp., 1912. 460. — Vö.: Anton Mayer: Die Besiedlung des Bőhmerwaldes (Wien, 1932). A Cseh-erdő települései. 17 Szendrey István: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért (Debrecen, év n. 1958). — Vö.: Dankó Imre: A bagosi hajdúk ellenállásának egy kései (1834) emléke. In: Dankó Imre (szerk.):: Bagosi krónika (Hajdúbagos, 1975) 53—56. 18 Alois Jirásek—Németh László: A kutyafejüek (Bp., 1977) 5—6. 286