A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Kormos László: Kerekes Ferenc tanulmánya a Debreceni Református Kollégium gazdasági ügyvitelének 1742–1841 éveiről

mal a gazdasági gyűlésekben, ha szinte mindenik részről hijányzanék is egy két tag, valamelly akadály miatt meg nem jelenthetvén. 4-szer, A mi a gazdasági gyűlések Professori tagjait illeti, tudom ugyan hogy az Erdélyi Református fejedelmek alatt, kik e mi anya oskolánkat, mely akkor Erdélyhez tartozott, több féle képpen dotálták, s kissebb oskolából akkori fő oskolai rangra emelték, ennek gazdasági dolgait egyedül a Professorok, s ezeknek felvigyázása alatt a Deákok közül választott Tisztviselők igazgatták. Azok szedték be, s adták el a Szepesi, és Szent Imrei dézmákat, azok szállíttatták, és adták el az 5000 kő sót; azok elocálták a Collegium capitalisait, s szedték be azoknak interesseit, s fordították az oskola szükségeire s.a.t. A mihez annyira hozzá voltak szokva mindenek, hogy miután 1692-ben Erdély a felséges Austriai ház uralkodása alá által menvén, Református Erdélyi fejedelmek, — kiknek az előtt ezen oskola javainak administratiója közvetetlen felvigyázásuk alatt volt, — lenni megszűntek is, még 100 egész esztendeig, azaz egész 1792-ig a Professoroknak, s Deákoknak egyedüli kezelésök alatt maradtak ezen oskola javai minden felsőbb felügyelés nélkül. De ezen független administratióját a hajdani Professoroknak, az Erdélyi fejedelmek felügyelésének megszűnése után, tellyességgel nem helyeslem, s viszsza éppen nem óhajtom, nem tsak azért mivel az ellen őrködést és a nyilvánosságot áltáljában minden emberi administratióban igen jóltevő hatásúnak, s annál fogva nagyon szükségesnek tartom, minthogy a számadással senkinek nem tartozás könnyen viszszaéléseket szülhet: hanem itt különösen azért is, mivel ha a Professorok minden controlleria és nyilvánosság nélkül administrálnák a Collegium javait, mint az Erdélyi Református fejedelmek megszűnése után egy egész századon keresztül történt, ha szinte ezt leghívebben, s legszentebbül tennék is, a gyanúsításoknak, és rágalmazásoknak mindenkor ki lennének tétetve, holott pedig a Professoroknak mint Tanítóknak és Nevelőknek helyhezkötésök olyan, hogy nekiek minden erkölcsi hiba gyanújának még árnyékát is kerülniök kell, s az Elöljáróságnak is kötelessége minden affélét, a mi a Professorok rágalmazására okot szolgáltathatna, szorgalmatosan eltávoztatni által látván ennek kártékony be folyását az oskolára. De főkép és mindenek felett azért nem szeretném a Professorok egyedüli administratióját, és azért nem győzök eléggé csudálkozni rajta, hogy állhatott ez fenn egy egész századon keresztül, mert megbocsáthatatlan hanyagságnak tartanám ezen fő tiszt. Consistorium részéről, ha legdrágább kintsével, leg főbb tanitó s nevelő intézetével oly keveset gondolna, hogy annak segéd forrásait esmérni, ezeknek mikép használását tudni, s lehető hijánnyaik mikép lehető pótlásáról gondoskodni kötelességének sem tartaná, hanem mindezeket egyedül a tanítói karra bízná. Hlyen hanyagság vádjának tenni ki ezen fő tiszteletű Consistoriumot bármint meg volnék is győződve róla, hogy a Tanítói kar a Collegium javait minden felsőbb felügyelés nélkül is a leg hívebben administrálja, telylyességgel nem szeretném. Azomban az is bizonyos, hogy ha ezen Fő tiszt. Consistorium a Collegium javainak administratióját folytonos figyelemmel kiséri, és arra felügyel: ez minden eddigi hibáknak az administratio körül megigazitására, az ezután külömben becsúszhatóknak eltávoztatására, minden hijányoknak és fogyatkozásoknak pótlására, az oskola segéd forrásainak gyarapítására, s mindezek által az oskola virágzásának előmozdítására a Fo tiszteletű Consistorium nagyobb tekinteténél és nagyobb hatásánál fogva csak egy két évtized alatt is sokkal többet fog tehetni, mint a Tanítói kar felügyelés nélküli administratiója valaha tehetne. De midőn egy részről a Tanítói kar egyedüli s független administratióját a mondott okokon nem szeretném: más részről azt sem látnám jónak, — a mit némellyek akarnának, — hogy a Professorok az administratióból egészen kirekesztessenek. Mert többféle érdekek által a Collegiumhoz kaptsolva senki sints mint a Professorok, s annál fogva a Collegium javaival való bánásban senkitől nagyobb hűséget és buzgóságot várni, reményleni, követelni nem lehet, mint a Professoroktól. Ha pedig ezt mondja valaki: a Professorok hivatalos foglalatosságaiktól nem érnek reá, hogy a Collegium gazdasági dolgainak igazgatásában részt vegyenek; én viszont azt mondom, hogy másoknak is, kik a gazdasági gyűlés tagjai, mindnyájoknak vágynak más hivatalos, és nem hivatalos foglalatosságaik is, mégis tudnak időt szaksztani a Collegium gazdasági dolgainak intézésére is. Ezt a Collegium a Professoroktól még sokkal méltóbb jusson megkívánhatja, mint mástól akárkitől. Ha hát ez tereh, viseljék a Professorok is ennek súllyát, ha pedig ez ollyan tereh, mellyet hordozni gyönyörűség, ettől se fosztassanak meg, hogy ez által is annál szorosabban kaptsoltassanak az oskola érdekéhez. Azomban valamint egy részről azt jónak nem tartanám, hogy a Professorok a Collegium gazdasági dolgainak igazgatásában semmi részt ne vegyenek, úgy más részről azt sem hagyhatom helyben, hogy a gazdasági gyűlésekben a Professoratusnak a többi tagok felett praeponderantiája legyen, mint van most, midőn a Professorok mindnyájan tagjai a gazdasági gyűlésnek, s ha ott mindnyájan megjelennek magok többen vágynak a gyűlés minden más tagjainál együtt véve. Nem hagyhatom pedig ezt helyben, nem azért, mintha ezt a Collegium Cassájára nézve veszedelmesnek látnám, — mert hogy 9, sőt ha, a mint készülőben van a Professorok száma még szaporíttatni fog, 10—12 Professor, kik a Collegiummal mindnyájan igen szoros kaptsolatban állanak, valami ollyan határozatban, melly a Collegiumra nézve káros, és egyszersmind igazságtalan lenne, meg tudnának egyezni, ezt szinte morális lehetetlenségnek tartom, — hanem azért, mivel ha a gazdasági gyűlés nagyobb részént Professorokból állana, úgy tetszik, mintha minden jót és hasznost, mit a gazdasági gyűlés tesz, főkép a Professoratus tenne, s így a gyűlés többi tagjai mintegy a háttérben maradnának s ez által rajtok némi igazságta153