A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)
Történelem - Kormos László: Kerekes Ferenc tanulmánya a Debreceni Református Kollégium gazdasági ügyvitelének 1742–1841 éveiről
mentek volna által, nevezetesen vagya helybeli Consistorium, vagy a Superintendent superrevisióján. Néhai T. Szeremley Sámuel úr Curatori és Perceptori kettős hivatalát csak ex nobili officio vitte, a mi megtetszik mind abból, hogy az erogatiókban sem Curatori sem Perceptori fizetés sehol elő nem fordul, mind pedig a rendkívüli költségek között előforduló következő két pontból: 1, Az 1759-dik és 1760-dik esztendőkről való számadásban a 10-dik lapon, alól: „1760. 6 xtr. tetszett T. Professor Uraknak énnekem gratificalni 60 Rftot, mellyet „kivettem = 72 magyar forint" 2, Az 1764-diki számadásban az utolsó lapon: „Magamnak a múlt egynehány esztendőkben csekély fáradságomért a Perceptorságban conferaltanak tiszteletes Professor Uraimék, — mellyet én, máskép nem kivántam —, 80 magyar forintot. Továbbá Néhai T. Szeremley Sámuel úr Perceptorsága alatt is, szinte úgy mint most, a Collegium contractusai a Collegiumban a Professorok gondviselése alatt tartattak; a mi contractusok egyik számadás beadásától fogva a másikig a Perceptornál meggyültek, azokat számadásával együtt beadta a Professoroknak, s azok az úgy nevezett fekete ládába (cista nigra) tétettek, s onnan adattak ki idővel a befizetőknek. A mi ezen epochában a Cassára való comissiokat illeti, noha az ide tartozó számadásokhoz a documentumok meg nintsenek, vagy legalább még meg nem találtattak, úgy látszik, hogy a Cassára való assignálás jussa ezen idő alatt egészen a Professorok kezében, volt. Van ugyanis az 1767-diki számadás mellett történetből egy Comissio, nevezetesen a 3-dik számmal jegyzett, melly igy kezdődik r „Tekintetes Curator Uram! Oskolánk Seniorától Tönkő Szilágyi Istvántól leküldjük azokat a pia Collatiokat, mellyeket külömb külömb helyekről vettünk a Collegium számára illy renddel"... Itt elő számláltatnak a pia Collatiók 13 pontokban, de minden bizonyítása nélkül annak, hogy mindenik valósággal annyi, a mennyinek kitétetik. A summa megyén 1187 magyar forintra és 61 Dénárra, s tovább igy folytatódik a Commissio: „Kérjük azért szeretettel Tekintetes Curator Uramat, hogy ezen summa pénzt betenni a Collegium Cassájába, és azt administrálni ne terheltessék. Ha mód lehetne benne, úgy szeretnénk, hogy a Vinótzai Gergely Uramtól a Professoratus számára" (vagyis, a mint fentebb a pia Collatiók előszámlálása 3-dik pontjában helyesebben tétetett ki: in fundum salarii Professorum) „conferált summa" (600 magyar, vagy 500 Rhenes forint) „valami bátorságos egy helyre adatnék ki, és az obiigatoriába az is ingrediálna, hogy ki által conferáltatott pénz ez, hogy igy mind a pénze, mind az emlékezete annál jobban fel maradna a pius Col latornak. Maradunk Tekintetes Curator Uramnak Debreczenben d. 23. szeptembr. Anno 1767 alázatos szolgái, a Debreczeni Ref. Collegium Professorai." Második Epocha 1771-től 1792-ig Az 1771-dik esztendei számadás censurája, mellyet 1772-ben Julius 27-n Szathmári Paksi István, Hatvani István, és Varjas János Professorok subscribáltak, igy van: „Még életében néhai boldog emlékezetű Ttetes Szeremley Sámuel Uram Anno 1771-ben letévén a Collegium Cassájának Perceptorságát, és ezen esztendőnek 3 első hónapjairól kezünkbe küldvén darabotska ratióját, ésezután maga is die 11-n Junii ugyanazon esztendőben boldogul kimúlt e világból, s tőlünk is kitelhetőképpen a Collegium részéről d. 13 Junii eltemettetett ;e képpena Collegium Cassája Perceptor nélkül maradott. Mi annakokáért ezen Cassának mind Perceptióját, mind Erogatióját a Collegium Seniorára bíztuk. Hogy pedig ezen 1771-dik esztendőről való ratio mind rendére, mind methodusára nézve az előbbiekkel megeggyező lenne, mind pedig hogy az a mi különösen több ratiókba jegyeztetett, egy tsomóba lenne: tehát ennek rend beszedését, és a ratio concinnálásának módját biztuk Tiszt. Professor és Collegánk Sinai Miklós Uramra, a ki ezt a Ratiót a fennt emiitett Ur darab ratiójából, ismét az eddig volt két Senioroknak, úgymint Paxi Kis András, és Báti Jánosnak Ratióiból kiszedte, és ezen rendbe vette, a mint itt vagyon. A mint hogy ezen emiitett Ratiókat és azokban előhozott Documentumokat az itt való positiókkal megnézegetvén, s ezekkel combinálván, mindenütt megeggyezőknek találtuk. Sőt ezen Ratióknak is latussait, és calculussait megvizsgálván hiba nélkül valóknak tapasztaltuk ezen kivül, hogy Nemzetes Csatári Imre Uram 240 forint után nem ab Anno 1768, mint itt kitétetik, hanem ab Anno 1770 fog interessel restálni. Lásd az observatióinkat ad Annum 1770 nró 2— Mellyek hogy e képpen legyenek, recognoscaljuk d.27 Julii Anno 1772. Szathmári P. István mk. Hatvani István mk. Varjas János mk." Még a következett két civilis esztendőkre, úgymint 1772-re és 1773-ra is éppen igy csináltatták ki a Professorok a Collegium Cassáiról való egy egy esztendei számadást az egy civilis esztendőbe eső három Seniorok számadásaiból. De ekkor úgy látszik bele unván ezen munkába, s talám azt is által látván, hogy ezen fáradságos munkának semmi haszna sints, 1774-től fogva csak úgy hagyták mindegyik Seniornak — fél-fél esztendei nevezetesen az egyiknek Martius 1-ső napjától August utolsó napjáig, a másiknak pedig September 1-ső napjától Febr. utolsó napjáig menő számadását, — bárha ezek sem a polgári sem az oskolai esztendővel öszve nem vágnak is, — a mint mindeggyik maga elkészítette, s igy vitettek a Collegium Cassáiról való számadások a Collegium Seniorai által a Professorok egyedüli fel vigyázása alatt egész 1792-ig. Ezen Epochából ugyanis már a számadások documentumai is meglévén, bizonyos, hogy itt minden bevételeket és kiadásokat, nevezetesen az 136