A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Természettudomány - Mészárosné Bozsko Szvetlana–Juhász Lajos: Debrecen város madárvilága és annak változásai évszázadunkban

figyelembe véve. Ennek egyrészt oka az, hogy a temető két forgalmas út közé ékelődik és magában a temetőben is növekszik a gépkocsiforgalom, ami a félénk madarat távol tartja (kakukk, lappantyú), vagy a faj megjelenik, de a zavarás miatt nem fészkel (szajkó, őszapó stb.). A temetőben kevesebb az „igazi városi" madárnak számító faj is (pl.; molnárfecske, füsti fecske, házi rozsdafarkú) és a téli magevő madarak is csak gyér számban mutatkoznak. A fészkelők közül rendszeresen a dendrikol fajok (macskabagoly, nyaktekercs, búbosbanka, zöld harkály, cinegék, csuszka). A Köztemetőben rendkívül jellemző gömbjuharfasorok jó alkalmat kínálnak fészkelésre több fajnak (8. kép). Ezek ágai között a feketerigó, tengelic, zöldike, csicsörke, erdei pinty egyaránt fészkel. A fruticikol és terrikol fajok száma is jelentős (poszáták, füzikék, fülemüle, vörösbegy). A téli időszakban ezt a területet keresik fel legnagyobb számban a léprigó áttelelő példányai, fenyőrigó és csonttollú társaságában. 10. Városszél: Debrecennek ez a nem egységes, a már városon kívüli területektől nehezen elválasztható része madárvilágában is tükrözi a peremi helyzetet. Egész éves viszonylatra vonatkoztatva a fajazonosság a város egyéb területeivel részleges vagy kisfokú. A fajösszetételt egyrészt meghatározzák azok a fajok, melyek a környező agrárbiocönózisokból, rétekről, parlagokról szűrődnek be a városba fészkelőként vagy táplálkozóként (fácán, kuvik, mezei pacsirta, erdei pacsirta, erdei pityer). A másik csoportot képezik azok a madarak, melyek az egész városban közönségesek (balkáni gerle, a két verébfaj, széncinege, feketerigó, tengelic stb.), vagy az emberi létesítményekhez kötöttek (molnárfecske, füstifecske, házi rozsdafarkú). A fentieket kiegészítik a bokros, néhol fás területek jellegzetes fajai, mint a nagy tarkaharkály, fülemüle, vörösbegy, füzikék, erdei pinty. Teljesen hiányzik néhány olyan faj, mely a város belső részén jellemző (házi galamb elvadult példányai, sarlósfecske, gyöngybagoly), valamint az összefüggő fás, növényzetileg jól tagolt területek madarai (nyaktekercs, közép tarkaharkály, fenyőcinege stb.). Meglepően szegény a ragadozómadár-fauna is, a karvaly egyedein kívül más fajt nem regisztráltunk. A városba behatoló más ragadozók leginkább a Nagyerdő irányából repülnek be, kihagyva ezt a zónát. Külön érdekességet jelent, hogy téli vendégként már megjelent a nagy őrgébics, valamint a városba már csaknem behatoló bíbic, dankasirály megfigyelése. A városi ornithofauna fajazonosságának vizsgálata A város egész évre vonatkoztatott ornithofaunájának biotopikus faj azonosságát az 5/c sz. ábra mutatja. A hasonlósági index alapján megállapítható, hogy a teljes fajazonosságot (80% felett) az öreg, a város É-i zónájában húzódó parkterületek (Nagyerdő, botanikus kert, Köztemető) mutatnak. Ezeken a területeken a leggazdagabb a madárállomány a városban, néhány karakter és alkalmi fajtól eltekintve azonosnak vehető. Külön egységbe sorolhatjuk a kis területű városi parkok és kertvárosi övezet zónáját. Ezek fajállománya a terület helyzeténél fogva nagyfokú fajazonosságot mutat (60—80%) a nagy parkokkal és egymással, de a belső, az urbanizáció teljes spektrumát mutató városrészek madárvilágával csak részleges az azonosság. A városközpont, óváros, lakótelepek, ipartelep madáregyüttesének fajazonossága nagyfokú, míg a többi biotóppal csak részleges a fajazonosság. Ezeken a területeken csak a totális urbanistáknak számító fajok tömegesek, kiegészülve az urbanizációs folyamat eltérő lépcsőin levő néhány fajjal és a közös fajoknak számító téli vendégekkel. Egy terület madárvilágának jellemzését elsősorban a fészkelő állomány minősége alapján készíthetjük el. így a városon belül is sokkal finomabb és pontosabb összefüggéseket mutat a ténylegesen fészkelő fajok biotóponkénti hasonlóságának a kimutatása (5/a ábra). A nagy zöldterületek fajazonossága szinte teljes. A városba befelé haladva a fészkelőállomány fajszámának csökkenése és minőségi változása érzékelhető. Az átmeneti zónák faj összetétele a peremi zöldterületek felé nagyfokú, a város belső részei felé már csak a kisfokú értéket éri el (21—40%). A belső területek egymással részleges vagy nagyfokú hasonlóságot mutatnak, viszont kifelé haladva alig haladják meg az értékelhetőség határát. A leg42