A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben

tevékenységét is meleg szívvel, figyelemmel kísérő és pontos, őszinte megjegyzései, úgy véljük, ma is változatlanul érvényesek. Ő 1933-ban így írt: „Vadász Endrét ... pikáns rézkarcai alapján ismertük. Ma a fiatal nemzedék legeredetibb rézgrafikusa; a festészet területén még nem egészen otthonos, de nem kevésbé tehetséges..." Vadász a húszas évek végén egy fiatalon már-már megtalált, őszinte és manipulálatlan festői felfogást hagyott maga mögött (Rézi, Sváb leány, Vízhordó leány), s festészetének stilisztikai alakulására ettől kezdve a magyar novecento és ennek igazán jellegzetes képviselőinek (Aba Nóvák, Patkó Károly stb.) hatása volt a meghatározó. Erre utal Senyéi Oláh 1940es summája: „Vadász Endre ... báva-népiességű groteszk alakjait — főleg a Vízhordó leányt — átmenetileg, 1929 táján, Medgyessy legközelebb érezte a Súroló c. szobrához, de rövidesen a temperában felaprózódó színezésű képeivel szemben csak grafikájában őrizte meg groteszk egyszerűségét."

120 A két világháború közötti magyar grafikában Vadász Endre megszólalása új hang volt* hitelességét grafikai művészete egészének színvonalával bizonyította. Fába, linóleumba, ólomba metszett; képgrafikán kívül illusztrált * ex libriseket és üdvözlőkártyákat készített. Igazi világa azonban a rézkarc volt. Karcolt lapjain a modernizmus letisztult, számára felhasználható eszközei — a stilizálás, a tiszta, éles, kifejező vonal, a groteszk mint az elidegenítő sokkolás módszere — találkoznak és ötvöződnek a realitással. Ebben a találkozásban szuggesztív erővel jut kifejezésre Vadász — grafikai és festői hatásokat egyaránt summázó — sajátos formavilága, valóságlátása. Olyan ember szólal meg lapjain, aki madártávlatú nézőpontjából is közelről és belülről látja a dolgokat. Nagyon fontosak számára a tematikája — (magyar és olasz kisvárosok, falvak utcái, terei, a piacok; cirkusz körül őgyelgő-bámulók; vásári árusok és ténfergők; köszörűsök, kertészek, favágók; az alföld gémeskútjaival, akiokkal; tehenek és borjak; Duna-parti fürdőházak, bárkák és lakói, halászok, hajóvontatók; nyomortanya és betlehemesek; akvárium, vonaton utazók; kovácsműhely és szobabelsők stb.) — bőven kínálta részletek, melyeket odaadással rögzít, de egyben át is lényegit. E közelről-nézés — „a másoktól észre sem vett jelenségekre gyermeki áhítattal való rácsodálkozás"

121 — eredménye rézkarcainak részletgazdagsága, formáinak beszédessége, ami elevenséget biztosít legkisebb lapjainak is. Míves mestersége lüktető kora valóságának — a két háború közötti kisember lehetséges létének — problematikájában fogant, az eredménye pedig az a sokszólamú grafika, mely — legjobb lapjain — „a derűs napsütés és baljós tragédia, lírai hevület és drámai feszültség, mese és valóság, tudatalatti sejtések és groteszk realitások"

122 pókháló finomságú, karcéles és mesélő vonalainak, formáinak és meleg tónusainak varázslatos világát kínálja ma is a nézőnek. A fasizmus áldozata lett: 1944-ben öngyilkossággal vetett véget életének. A húszas-harmincas évek fordulóján a végzős főiskolás Félegyházy László (sz. 1907) és műteremtársai a Glatz osztályon — Domanovszky Endre, Kákay Szabó György, Kolbe Mihály — az ekkor már Pesten elterjedt novecento

123 lehetőségeiben keresték a művészet számukra elfogadható értelmezését. Félegyházy László festői kibontakozásának első lépéseit e stílus szellemiségében későbbi feleségéről festett, erőteljes, de finoman árnyalt plaszticitású portrék jellemezték. E képeken már megmutatkozott festészetének egyik lényeges jellemzője: a szépre figyelés készsége, az, hogy a látvány örömét látó és érző ember művészete az övé. Innen kezdve egy életen át végigkíséri a megszakítás nélkül festett szép női figurákban, aktokban, a női test nyugalmában (majd tájképekben és csendéletekben is) a derű és az artisztikus harmónia keresése-létrehozása. Képeinek hatása éppen ezért sohasem megrázó, a hangosságot, hivalkodást nélkülözik, mert festészetébe sohasem akart retorikus elemeket olvasztani. Értékük líraiságukban rejlik, megközelítésük együttérzést kíván. Kivitelben már fiatalon mesteri a fölénye, a színek értékeire érzékeny festésmóddal, sima, egyenletes, higgadt ecsetjárással fest, biztosan, pontosan és 120 Senyéi Oláh István: A képzőművészet Debrecenben i. m. 295—305. 121 Tóth Ervin: Vadász Endre i. m. 11. 122 Galambos Ferenc: Magyar exlibris művészet a két világháború között. Heves megyei könyvtár füzetei. 21. Eger, 1970. 123 Berend T. Iván: i. m. 388. 305