A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - F. Csanak Dóra: Ünnepek és hétköznapok egy debreceni családban. Ifjabb Csanak József leveleskönyve 1870-ből

Csanak József 1820. február 25-én született Derecskén, ahová ősei az 1700-as évek elején költöztek ki Debrecenből. Apja, János katonaviselt ember, csekély vagyonnal rendelkezett: háza, telke és mintegy 4

l

/

2 köblös földje volt. Anyja Marx vagy Marxin Veronika. A derecskéi iskola, amelybe Csanak József járt, a debreceni kollégium partikulája volt, innen apja 13 éves korában Debrecenbe adta inasnak Petrovitz S. Pál fűszerkereskedőhöz. Inaséveiben — mint általában az inasoknak — nehéz sora volt: „Mikor én tanuló voltam, kezem-lábam nyilt sebű volt, védjed magad, amint lehet az ilyentől, mert védheted jobban, mint védhettem én, nekem nem volt keztyűm" — írja ifjúkorára visszatekintve 1878. január 8-án János fiának, de úgy érezte, a megpróbáltatások nem váltak kárára: „Szenvedést nem próbált embert nemcsak a vihar, hanem a legkisebb fuvallat is leteríti." Tudásvágyát önerejéből igyekezett kielégíteni: szabad óráiban könyvből tanult németül, később valamelyest franciául is; nyelvismeretét utóbb, szabadulása után tett ausztriai, németországi és svájci utazása során tökéletesítette. Később Angliában sajnálkozva írja, hogy nem tudja a nyelvet, a színházban „majdnem elhitettük magunkkal, hogy értjük, a pedig nem való, az én részemről talán azért, hogy sohase reméltem hogy ide vetődjek".

2 Tanult egyebet is és sokat olvasott, szépirodalmat, verseket, regényeket is szívesen. 1846-ban az újonnan alapított debreceni takarékpénztárban lett könyvelő, ezt az állást jórészt az akkor még kevesek által ismert kettős könyvvitelben való jártasságának köszönhette. 1848 májusában feleségül vette Várady-Szabó Esztert, Várady-Szabó Lajos rőfös kereskedő húgát, s az ő hozománya segítségével vált önállóvá: 1849 decemberében megvette utolsó főnöke, Nagy József fűszerkereskedését. Közben, 1848 októberétől 1949. január közepéig mint nemzetőr a debreceni önkéntes zászlóaljjal részt vett az Arad környéki harcokban. Házassága révén szorosan kapcsolódott a Várady-Szabó családhoz, sógorával utóbb együtt vett részt a város gazdasági és szellemi életében is. Az üzleti életben szinte hihetetlen gyors sikereket ért el, amit kortársai különleges rátermettségének, fáradhatatlan munkabírásának és aktivitásának, kalkulációs és kombinációs képességének tulajdonítottak. Hamarosan segíteni tudott anyagi nehézségekkel küzdő apjának, s halála után derecskéi örökrészét átengedte Veronka húgának anyjuk gondozásáért. Az 50-es években már ügynököt tartott Fiúméban és talán Triesztben is, s egy évtized alatt a Tiszántúl legnagyobb gyarmatáru kereskedésévé fejlesztette üzletét, anyagilag pedig egy sorba került a generációk óta virágzó legnagyobb debreceni kereskedő-dinasztiákkal. Üzleti sikerei és feddhetetlen hírneve nyomán 1856-tól a debreceni Kereskedelmi Társulat alelnöke lett, 1857-ben pedig sógorával együtt őt kérték fel a csőd szélére jutott István malom, a legnagyobb vidéki malom igazgatására. Várady-Szabó Lajos a belső ellenőrzést, Csanak József pedig a kereskedelmi igazgatást intézte olyan sikerrel, hogy a malom 1862-ben a londoni világkiállításon termékeivel aranyérmet nyert, s ez évtizedekre biztosította számára az angol, svájci, németországi és ausztriai nemzetközi piacot. Csanak József a kereskedés célját a kiviteli kereskedésben látta, nem abban, hogy „csak egymáson élődünk". Londoni utazásáról írt levelei némi átalakítással 1862 őszén megjelentek a Hortobágy című hetilap hasábjain, s érdekes bepillantást engednek sokszínű egyéniségébe, gondolkodás- és érzelemvilágába. Az 1850-es években egyre jobban bekapcsolódik a debreceni közéletbe. A jövendő kereskedők képzésének, szociális ellátottságának előmozdítására egyik mozgatója lett a kereskedő ifjak „koródája", vasárnapi iskoláztatása és önképző egylete létrehozásának — ez utóbbinak éveken át elnöke volt, leszerelve ezzel a főnökök ellenkezését, akik nehezményezték, hogy az alapszabályok értelmében nem volt beleszólásuk az egylet ügyeibe. Személyes aktivitásával és pénzadományaival segítette számos kulturális intézmény létesítését: alapítványt tett a derecskéi iskolában és a debreceni polgári iskola javára, elnöke volt a zene-egyletnek, tagja a színi bizottságnak és a dalegyletnek, legfőbb szívügye azonban az Emlékkert társulat volt, amelynek ugyancsak elnöke volt, s amely három, számára különösen fontos célt kívánt együttesen megvalósítani: a város sivár, homokos tereinek — elsőként a Nagytemplom és a Kollégium közötti térségnek és a mai Kálvin térnek — ápolt, gon2 Hortobágy, 1862. XI. 14. 144