A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)
Régészet - Poroszlai Ildikó: Későbronzkori edény-depot lelet Debrecenből
bagosi csoport területe, mely a RBBi—B2 fordulóján keletkezett a helyi gyulavarsándi és a halomsíros kultúra egyik népcsoportjának keveredéséből. A csoporttal részletesen Kovács Tibor foglalkozott amikor közzétette a HajdúbagosDaraboshegyen feltárt 18 urnasírt, valamint a csoport eddigi fontosabb lelőhelyeit. 43 Korábban a pilinyi kultúra alföldi változatának tartották. 44 Kemenczei Tibor bizonyította be a pilinyi kultúra és a hajdúbagosi csoport különbségeit, melyeket a különböző korú halomsíros összetevőkben lát. 45 A temető fém-, ill. kerámiaanyagából megállapítható, hogy a csoport az ún. késő ottományi kultúrával, 46 a felsőszőcsi csoporttal és az észak-alföldi halomsíros kultúrával egyidős. Legfiatalabb sírjai a késő bronzkor 2-re (RBC) datálhatok, élete a berkesz-demecseri csoport megjelenéséig tart. 47 A Felső-Tisza-vidéken a késő bronzkor 1—2 fordulóján (RBB2— ВС) az észak-alföldi halomsíros kultúra élete kezdődik, mely a bodrogszerdahelyi csoport területének déli részét szállta meg. 48 Anyagának nagy része a halomsíros kultúra délnyugat-szlovákiai 1 eleteivel mutat egyezést. 49 Megszűnése a késő bronzkor 3. szakaszának kezdetén megjelenő Komarovo, illetve Noa kultúrából kiszakadt keleti elemek támadásával függ össze. 50 Észak-Magyarországon és Délkelet-Szlovákiában a késő bronzkor 2-ben füzesabonyi, észak-alföldi halomsíros, vatyai, magyarádi és halomsíros összetevők alakították ki a pilinyi kultúrát. Kemenczei Tibor két fázisát különítette el, a korábbi (RBCi elején kezdődő) zagyvapálfalvi csoportot (pl. zagyvapálfalvi, nagybátonyi temetők) és a RBCj. végén induló bárcai csoportot (Detek, Bárca, Muhi, Gelej, Jászberény-Cserőhalom). 51 Végét a rimaszombati típusú raktárleletek elrejtése jelzi, helyét a Gáva kultúra foglalta el (RBD—HA1). 52 A Felső-Tisza-vidék keleti részén a késő bronzkor 2. szakaszában élt északalföldi halomsíros és felsőszőcsi leletektől jól elkülöníthető leletegyüttes található. A berkeszi és demecseri temetők alapján berkesz-demecseri csoport néven került be a szakirodalomba. Kemenczei Tibor szerint az észak-alföldi halomsíros kultúra népének keletre húzódása során magába olvasztotta a felsőszőcsi csoportot és a Komarovo kultúrából kiszakadt keleti elemeket és így alakult ki ez a csoport. 53 Kovács Tibor felülvizsgálta a Nyírség területén fekvő egyeki és felsőszőcsi lelőhelyeket és megállapította, hogy a késő bronzkor 2. szakaszában a Nyírség jelentős részén az észak-alföldi halomsíros kultúra található, míg a felsőszőcsi lelőhelyek csak a Nyírség keleti csücskében vannak. Ezért nem tartja lehetséges43 Kovács Т.: A hajdúbagosi ... 27—47. 44 Bóna, I.: Chronologie ... 230. — Mozsolics, A.: Der Tumulus ... 123. 45 Kemenczei Т.: Adatok Észak-Magyarország ... 184—185. 46 Kovács Т.: A hajdúbagosi ... 40.: Későottományi kultúrán itt a gyulavarsándi kultúra halomsíros hatásra továbbfejlődött változatát értem. 47 Kovács Т.: A hajdúbagosi ... 42., 44. — Kovács, Т.: Eastern ... 27—58. 48 Kovács Т.: Adatok a későbronzkori ... 195. 49 Kovács, Т.: Das kulturelle Bild ... 65—73. 50 Kovács Т.: A halomsíros ... 199. 51 Jilkova, Е.: Pilinské pohfebiste Biarca II a jeho casové a kulturni horizonty. Slov. Arch. IX (1961) 91. — Kemenczei Т.: A pilinyi kultúra tagolása. Arch. Ért. 92 (1965) 23. — Kemenczei, Т.: Die Zagyvapálfalva-Gruppe ... 281., 304 stb. — Kemenczei Т.: Adatok a Kárpát-medencei ... 1983—185. — Kemenczei, Т.: Zur Verbreitung ... 58. 52 Kemenczei, Т.: Die Beziehungen zwischen Nordungarn und dem Alföld in der Spätbronzezeit. Hauptprobleme der Vorgeschichte der ungarischen Tiefebene. Arch. Konf. Szeged 1963. Acta Ant. et Arch 8. (1965) 82. — Horedt, K.: Probleme. .. 15. — Kemenczei Т.: A Gáva kultúra leletei a miskolci múzeumban. HÓMÉ X (1971) 55. 53 Kemenczei Т.: A pilinyi kultúra ... 18. — Kemenczei Т.: Adatok Észak-Magyarország ... 183. 95