A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Tóth András (1858–1929) élete és művészete

leti kiállításon. Ez bátorította fel, hogy kiváltsa a művészi ipart, és hogy elkészítse Aczél Péter és jótevője: Szalacz Gyula mellszobrait. Ebben az évben családot is alapított: feleségül vette Molnár Esztert, aki 1886. április 14-én szülte Árpád fiát, majd Zoltánt és Ilonát.

3 Később Tóth Árpád így emlékezett az aradi szülőházra: ,,Ó, Sarló-ucca ötvenegy: regék Kacsalábán forgó királyi vár, Emlékeim lágy fészkét rakni még Jut vályogodból egy csipetnyi sár? Ó fájó büszkeségem s vigaszom, Arad, — édesbúsan szivembe vág, Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon Erdőid bús fájából ácsolták . . ."

4 Az apa kezdte szűknek érezni Aradot, s 1889-ben Debrecenbe költözött. Előbb a Veres utcán bérelt házat, majd 1890-ben megvásárolta a Késes utca 32. sz. épületet. Itt élt négytagú családjával, jóval később, 1903-ban született Lehel fia. A családban mindenkinek dolgoznia kellett a szobrász műteremben erejéhez, tudásához mérten. Ha szükség volt rá, Árpád unokatestvére, Horváth Kálmán segédkezett. 1890-ben tanulót fogadott fel, aki 1892-ben már részt vett egy reliefjével az iparostanonc kiállításon.

5 Mint Kardos László írta: Tóth András „kiváltja az ipart díszítő szobrászatra, de amit iparosként végez, azt úgy tekinti, s mások előtt is úgy tünteti fel, mint kényszerű kenyérkereső foglalkozást. Igazi hivatásának a szobrászművészetet érzi. Tele van izgatott álmokkal. Romantikus kettősségében látja az életét: nagy tehetségnek érzi magát, akit még nem ismert fel a világ, s akinek egyelőre a betevő falatért is kemény, megalázó munkát kell végeznie."

6 Eleinte vidéki és debreceni házak oromzatát díszítette napraforgós, indás, kaccsos, angyalos dísszel, majd kisebb-nagyobb „közületi" megbízást is kapott. Családi címert mintázott a Tisza-palotára, a királyi tábla Kis-új utcai épületére, a Zenedére, a Kornis- és Ranunkel házakra.

7 Bár az újságírók már letelepedésének évében felhívták a figyelmet e „tőzsgyökeres magyar ifjú szobrászra", a közvélemény csak 1894 körül vett működéséről tudást.

8 Ekkor nyújtotta be kolozsvári Mátyás emlékmű pályázatát, amelyért dicséretben részesült. A „Vasárnapi Újság" kritikusa dicsérte műve naiv báját, de rámutatott hibáira is.

9 E siker felhívta a debreceni sajtó figyelmét, s felvetődött a szoborminta megvételének ötlete. A városi tanács nem reagált, végül Kolozsvár vette meg a művet hatszáz koronáért. A „Debreczen" című lap ismeretlen írója a továbbtanulásra szólította fel Tóth Andrást.

10 A szobrász nem tétovázott: „E sikerem buzdításul szolgált nekem arra, hogy magamat városom leendő nagyobb dicsőségére tovább képzendő, erőmet szinte fölülmúló áldozatok árán, családomtól vonva el a 3 Tóth Andrásról mindmáig legteljesebb irodalom Kardos László Tóth Árpád monográfiája (Budapest, 1965). Ebben részletesen ír az aradi és debreceni évekről, Tóth András szobrairól. 4 A verset közli Kardos László monográfiája, 11. 5 Hír a Debreceni Ellenőr 1890. jún. 7-i és 1892 jún. 28-i számában. 6 Kardos László i. m. 13—14. 7 Közli Tóth András a városi tanácsnak beadott memorandumában, (1895. január 8.) HBmL. IV. B. 1405/b. 50/1880—1125/1895. 8 A Debreceni Ellenőr 1889. május 14-i számában köszöntik a betelepült Tóth Andrást. 9 Vasárnapi Üjság, 1894. május 20. 10 Debreczen, 1894. június 11. 536