A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

a segítőket. A főtt tengeri, mint vacsora utáni csemege, sehol sem maradhatott el. A vendégeket mézes borral kínálgatták, ami kellő képpen felmelegítette és jókedvre derítette az asszonyokat az egész napi, hidegben végzett munka után. A vacsora végeztével az asztal körül körbeállva, pohárral a kezükben az aszszonyok sorra eldalolták egymás nótáit. Mire a férfiak megjelentek, az asszonyok már csípőre és kontyra tett kézzel járták a körtáncot. A férfiak hozták magukkal a cigány zenészeket is s ezután ők vették át az irányító szerepet. Sárréti bokaverőst, rezgőcsárdást, mártogatóst, majd guggolóst, legvégül pedig ugróst jártak s közben kurjongattak: „Fokad a bodza, büdös a rokka, ihaha-ha haháha-ha!" Amikor a mulatozás a tetőfokára hágott, a lányokhoz besomfordáltak a legények is, akik eddig a kapu előtt gyülekeztek, ácsorogtak. A háziak megkínálták őket bocskormadzaggal. Az idősebbek az első tánc után elcsendesedtek, egymás között megbeszélték az idei kendermunkát, megmosolyogták a szundikálókat, akikről ezt mondták: „hamar elfonták a szöszt". A mulatozást a lányok és legények folytatták és éjfél körül fejezték be. Janó Ákos megállapítása a fonók társadalmi jelentőségéről, miszerint: „helyet és formát adott a falu közösségi életmegnyilvánulásainak, kifejezést a közösségi összetartozás érzetének, módot és alkalmat a műveltségi hagyományok gyakorlatához és fenntartásához"

19 Hajdú-Bihar megye vonatkozásában is teljes mértékig helytálló. A fonónak és a kendermegmunkálás többi mozzanatának ezen funkciója azonban csak addig élt aktívan, amíg a kendertermesztés háttérbe szorulása be nem következett. Ez a jelenség pedig területünkön is az országos folyamathoz kapcsolódóan ment végbe. 19 Janó A.: i. m. 314. 513