A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - Varga Gyula: Szénavágók a Déri Múzeum Néprajzi Gyűjteményében

múlt századi gazdasági lapok „amerikai szénavágó fűrész" néven ismertetik.

11 Példányunkon gyári jelzés nincs, viszont igen jóminőségű, nem is falusi kovácsmunkának látszik. Ennek is két esztergályozott fa fogantyúja van. Maga a penge kardszerűen hátra hajlik, jóminőségű acélból van, s éle felől 8 fűrészfogszerű kiképzése van. A fűrészszerű fogaknak csak az alsó, vágó része van éllel ellátva. A fogantyúkat úgy helyezték el, hogy a szerszámmal kényelmesen lehessen dolgozni. Bizonyára igen célszerű eszköz lehetett, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy fog szélessége 1,5—2 cm, akkor a 8 foggal egyszeri lenyomásra 12—16 cm széles és kb. 50 cm vastag szénaréteget vághattak le. Ráadásul valószínűleg nem nagy erőkifejtésre volt szükség a működtetéséhez. Egyetlen hátránya, hogy a lábat nem lehetett közben használni, hanem teljesen a karok és a derék munkájára voltak utalva. Ez is oka lehetett, hogy vidékünkön nem terjedhetett el. Viszont az európai paraszti munkaeszközkészletnek bizonyára már a múlt században standardizált eszközdarabja lehetett.

12 A két utóbbi kazalmetsző-kés típus valószínűleg Nyugat-Európából kerülhetett hozzánk akkor, amikor kezdett ébredni az érdeklődés a modernebb gazrdasági eszközök iránt. Mintája talán az írországi ,,hay-knife"-okban kereshető.

13 II. Taposó jellegű, kétélű szénavágók Ez a forma mostani tudomásunk szerint hazánkban a XVIII. század első felében jelent meg. Eddig ismert legrégibb datált példánya a Déri Múzeumban található, 1747-ből.

14 (16. ábra.) Az eszköztípus első részletes leírását Pethe Ferenc adja 1805-ben megjelent könyvében,

15 de valószínűleg már ilyen szénavágóra céloz Nagyváti János is 1791-ben.

16 A XIX. század elejétől Erdély és a Délvidék kivételével országszerte datált példányok egész sorozata bukkan fel.

17 Ekkorra már formailag kikristályosodott, s bizonyos mértékig esztétikai formát öltött típusok jelennek meg, melyek így megfelelő szemiotikai jegyekkel rendelkeznek, s kódolható típuscsoportokat alkotnak. Természetesen az egyes típuskategóriákon belül, mint a népművészet bármely területén, itt is számtalan kevésbé sikerült egyéni kísérlettel is találkozunk, de úgy tűnik, a XVIII. század folyamán kialakult néhány bevált típus a XIX. század közepéig elérte fejlődésének a csúcsát, így a XIX. század második felétől már inkább a romlás, elbizonytalanodás jelei 11 Paládi Kovács, 1979. 437. 12 Méretre és formára tökéletes hasonmása a párisi Néprajzi Múzeum új kiállításában látható. 13 Paládi Kovács, 1979. 437. Hiv. Evans, Irish Heritage, The Landscape, the People and their Work. Dundalk, 1949.; L. még: Nagyváti, 1791. 329. 14 Paládi Kovács Attila hivatkozik rá, de az 1788-as túrkevei említést tartja legrégibbnek, i. m. 437.; Az idézet (Györffy, 1938. 236) szerint az eszköz „az atyjokról" maradt Vincze Istvánra, tehát éppen lehetséges, hogy a XVIII. század első felében készült. 15 Pethe, 1805. 723—724. „... vesztegetés és motsok nélkül azzal így bánni, horoggal húzni, mint többnyire a hazában szokták. Leghelyesebb módja ez: ... kell tartani egy olyan kazalmetszőt, melynek a vaskója egy negyed napos holdújsághoz hasonló, az éli az öble felől van, vasnyele pedig a foka közepin, a' hátán; a' nyélből a' vaskójához valami 1 1/2 talpnyira nyúlik ki keresztben egy féltalpnyi erős vas, ezen feljül fával van kitoldva a' nyele, melynek a' fogója, mint az észteké nyél vége, görbe. Ezt markolja meg két kézzel az, a' ki kazlat akar mettzeni; a' jobb lábával rá hág az említett 1 1/2 lábnyi lábítóra, 's nyomja a mettzőt a' maga terhével, mikor rádől hassal, és a kazlat olyan szépen elmettzi, mint egy kűfal". 16 Nagyváti, 1971. 329: ,,A' ki a' kazalból étetni akar, szénavágóval vágja. Az Ánglusoké külömbözik a mi szénavágónktól; mert az egy ollyan hosszú kés, a' mitsodás az Ánglus fűrész, a' mint hogy az elkopott fűrészből-is szokták tsinálni..."; Vö. Györffy, 1927. 165. 17 L. Paládi Kovács, 1979. 441. 1-on közölt térképet. 465