A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Szűcs Ernő: A Molinum Malomipari Rt. és hatása az Alföld gyárjellegű malomiparára

Súlyos csapás volt az ágazatra az is, hogy megszűnt az 50 millió lakosú monarchia védővámokkal körülhatárolt piaca, s az egykori birodalom romjain felépülő új államok agrárvámokat alkalmazva világpiaci körülmények közé szorították az aránytalanul drága nyersanyagból dolgozó magyar malomipart. További nehézséget jelentett 1920 után, hogy a már említett amerikai—kanadai búzával szemben meglevő azon előnye a magyar lisztexportnak, hogy nálunk hamarabb ért a gabona, s ki lehetett használni a nyugati piacokon az előző évi készletek elfogyását a közvetlen aratás utáni éjjel-nappali üzemeléssel, rendkívül problematikussá vált. Ugyanis ehhez feltétlenül nagy tőkeerőre volt szükség, mert közvetlen aratáskor, egyszerre nagy tételben kellett felvásárolni a terményt. A magyar gyár jellegű malmok azonban a háború alatt, s után forgótőkéjüket elveszítették. Pénzük jelentős részét hadikölcsönbe kellett fektetniük, amelyek azonban teljesen elértéktelenedtek. A hadigazdálkodás következtében tőkéjüket nem fektethették nyersanyagba (gabona), alapanyagba (szén, olaj) sem, mert a rendelkezések ezt nem tették lehetővé, így ezzel az eljárással sem tudták tőkéjüket átmenteni. Készpénzkészletük és követeléseik pedig az infláció alatt váltak mondhatni semmivé. Következésképpen újból kellett kezdeniük tőkegyűjtésüket, holott — mint már jeleztük — az új körülmények között, a versenyképesség fenntartása érdekében nagy forgótőkére lett volna szükségük. A nyersanyag- és tőkehiány, valamint a kiviteli lehetőségek romlása összhatásában krónikus válságot idézett elő a két világháború közötti időszakban a túlméretezetté vált magyar malomiparban. Ezért azután az ágazat sok üzeme volt kénytelen működési formációját megváltoztatni. Kereskedelmi malomból vám-, vagy legalább is vegyestípusú malommá lenni.

5 Más esetben előtérbe helyezni az ún. melléküzemágakat (pl. rizs-, borsó- stb. hántolás, kekszgyártás, puffasztó részleg működtetése), de nem volt ritka a teljes leállás sem. Az ágazatban pedig az egész perióduson belül elkeseredett küzdelem folyt az egyes vállalatok között az eladási lehetőségek megszerzéséért. Ebben a versenyben érthetően aránylag kedvezőbb helyzetben voltak azok az üzemek, amelyek egyegy bank által szervezett malomkonszerhez tartoztak, bár ez esetben ezek a vállalatok önállóságukat elveszítették, sőt nem mindegyik úszta meg a leállást sem, mégis a bankok a legdöntőbb időpontokban (pl. aratás) igyekeztek a tulajdonukban levő malmok forgótőkéjét biztosítani. Mindez azonban azt is jelentette, hogy a múlt század végével megindult azon folyamat, amelynek során a bankok egy része (pl. Hazai Bank Rt., Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt., Magyar Átlalános Hitelbank Rt.) igyekezett a 10—45%-os haszonrátával dolgozó jelentősebb malmokat magának megszerezni, s azokból konszert létrehozni, tehát ez a folyamat a két világháború között sem állt le. A malmok előzőleg azért kényszerültek e banktőke-behatolásnak engedni, mert 20—45 millió koronás évi forgalmukat pénzintézeti háttér nélkül saját 1—4 milliós alaptőkéjükből képtelenek voltak lebonyolítani. Most pedig, az új viszonyok között, még inkább nem tudták — tőkéjük jó részének elvesztése miatt (1. előzőekben) — a kívánatos nagyságrendű forgalmukat saját erőből biztosítani. Az ágazatban így már a múlt század végével létrejött a finánctőke, s ez most még inkább kiteljesedett az üzemek kényszerhelyzete miatt. Megváltozott azonban a bankok konszernbővítési törekvésének oka. Míg ugyanis 1914 előtt a pénzintézeteket az iparágban tapasztalható nagy profitráta indíttatta, addig 1920 után inkább csak mások terjeszkedésének meggátlása, vagy a versenytársak kizárása (üzemek felszámo5 OL Z 40. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. 52. és Szűcs i. m. 75—79. Megjejegyezzük, hogy „gyárjellegű malomnak" tekintették ebben az időben, amelynek naponkénti örlőkapacitása elérte a 100 mázsát. „Vámmalomnak" amely a termelő által hozzá beszállított terményt bizonyos, előre megállapított készáru százlék fejében feldolgozta. A kereskedelmi malmok maguk vásárolták fel a terményt (készpénzért, váltóért, stb.) és feldolgozás után saját számlájukra értékesítették. A vegyes malmok az előző két működési formát egyidejűleg alkalmazták. 443