A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)
Történelem - Sápi Lajos: Építési szabályrendeletek keletkezése Debrecenben
Az 1802—1811-i tűzvészek hatása A szigorú hangú és akkor mindenre kiterjedő részletes intézkedés azonban ismét csak írott rendelkezés maradt és így történt meg, hogy 1802. június 11-én bekövetkezett a várost ért eddigi legnagyobb katasztrófa. Leégett a város északnyugati része az ősi Szent András-templommal és a kollégium déli szárnyával. A veszteség óriási volt. A város vezetősége — látva az állandóan visszatérő pusztulást — haladéktalanul bizottságot küldött ki a szükséges intézkedések megtételére, hogy végre megfelelő óvó rendszabályok kidolgozásával hárítsák el a veszedelmet. A bizottság az elkészített javaslatot már 1802. augusztus 3-án benyújtotta a város vezetőségének. 4 A tűz elleni védekezésekre eddig kiadott rendelkezésektől eltérően most a város elöljárósága az alábbi — szó szerint idézett — három szempont kidolgozását tartotta a legfontosabbaknak: „1 szőr. Miképpen lehetne a Város Népén segíteni, hogy ex Solidis Materialibus (megfelelő anyagból) építkezhessen? 2 szór. Hogy lehetne azt véghezvinni, hogy uttzák, kivált képpen, ahol közönséges épületek vágynak, tágasabbak, és a Telekek is, ne ollyan szorossak lennének, mellyekhez nehéz az Accessus (gyors megközelítés) mikor Tüzet kellene oltani? 3 szór. Mivel a Vásárra bejövő szekerek olyan nagy szorosságot csinálnak, hogy ha akkor tűz találna támadni, azok miatt járni sem lehetvén, igen nagy kár és veszedelem következhetne; hol lehetne azoknak a városon kívül leg alkalmasabb helyet rendelni?" A bizottság az előterjesztésében már valóban lényegesen eltért az eddig hozott intézkedési formáktól és mind a három igen fontos kérdésre részletekre is kiterjedő javaslatot dolgozott ki. Elkészítették a város történetében mérföldkövet jelentő első kifejezetten építési és városrendezési szabályzat alapját. Az egészséges városias fejlődés szempontjából legfontosabbnak tekintették az eddig alkalmazott igen tűzveszélyes fa, nád, szalma helyett az aránylag tűzálló, jó építési anyag biztosítását az építtetők részére. Minthogy megfelelő építőkövet a közelben nem találtak és a tengelyen való szállítás az akkori útviszonyok mellett igen költséges, sőt a sokat szenvedett kárvallottak részéről egyenesen megfizethetetlen volt, a helyben előállítható jó minőségű téglát kívánták az építkezők részére megfelelő mennyiségben biztosítani. Ezért mind a város, mind a magánosok által készítendő tégla gyártásához, lehetőleg a városhoz közel olyan területet javasoltak kijelölni, ahonnan kifogástalan agyagot lehetett szerezni. A készítendő tégla minőségének és megfelelő áron való értékesítésének biztosítására büntetési joggal felruházott téglainspectort, felügyelőt alkalmaztak. A javaslat szerint azokat a kőművesmestereket, akik hanyagságból vagy jogtalan haszon szerzésből rossz munkát végeznek, megbüntetik. Sőt, akik „ilyen épületet tesznek, magistratualis (hatósági) büntetése lenne s azon felül a hibát vagy kárt, melyet az épületbe tettek, mindannyiszor ahányszor az ő hibájok miatt szükséges lesz, ingyen tartoznak reparálni (kijavítani)." Ha e rendelkezés lényegét nézzük, a közel két évszázad alatt nem sokat változott az építkezések kivitelezése, mivel az eredendő bajok — a felelőtlen munkavégzés körülményei — már akkor is és ugyanúgy fennállottak. Az épületek fedéséhez az égetett cserép használatát javasolták, de mivel eddig e városban ezt nem készítették, így megfelelő hozzáértő cserépégetők letelepítését kívánták biztostíani, ha másként nem lehet, a város szolgálatára beállítva. Javaslatot tettek az építkezések szabályozására. így minden önálló épület tetőrészének a lezárására önálló tűzfal készítését írták elő, hogy az eddig nyitott 4 HBmL Fogalmazványok 1802:368. 371