A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Régészet - Kőhegyi Mihály: Kora szarmata aranyleletes női sírok az Alföldön

gők, fülbevalók, nyakperecek helyi előállításáról sajnos nem esik szó. Nem kétséges pedig, hogy ezeket is innen szeretek be a jazigok. A helyi múzeumok raktárainak tanulmányozása bizonyára meghozná a kívánt eredményt. AZ ANYAG ÉRTÉKELÉSE Az anyaggyűjtés során négyszeresére duzzadt azoknak a lelőhelyeknek a száma, melyekről a jazigok sajátos hagyatékát jelentő anyagot tartunk nyilván. Ez önmagában örvendetes tény lenne, ha a leletek hiteles, jól megfigyelt ásatásból származnának, azaz viselettörténeti és társadalomtörténeti következtetések levonására alkalmasak lennének. Sajnos, nem ez a helyzet. A 42 lelőhely közül mindössze 5 olyan van, ahol szakember tárta fel a sírt (Mezőcsát-Hörcsögös, Tápiószele — Sumrák, Kiskőrös — Vágóhíd dűlő, Szeged — Csongrádi út, Szentes — Nagyhegy). A három régebbi ásatás, Szentes — Nagy hegy (Csallány Gábor), Kiskőrös — Vágóhíd (László Gyula), Tápiószele — Sumrák (Párducz Mihály) anyaga közölt, tehát a leletösszefüggéseket is ismerjük. A másik kettőt (Mezőcsát — Hörcsögös, Szeged — Csongrádi út) csak az ásatok előzékenysége folytán ismerjük. Feldolgozásuknak nem kívánunk elébe vágni. Hitelesítés — (tehát kisebb-nagyobb méretű ásatás) 7 helyen történt (Kecel — Csukástó, Kelebia — Vermesjárás, Szolnok — Szőlősi halom, Füzesabony — Kettőshalom, Jászberény — Csegelapos, Kiskőrös — Csukástó, Tárnáméra — Urak dűlője). Háromról közülük (Kecel — Csukástó, Szolnok — Szőlősi halom, Jászberény — Csegelapos) semmiféle feljegyzés nem maradt ránk. Három másik lelőhelyen (Füzesabony — Kettőshalom, Kiskőrös — Csukástó, Tárnáméra — Urak dűlője) további, sokszor csak közepes gazdagságú, vagy éppen szegényes szarmata sírok kerültek elő. Egyetlen esetben (Kelebia — Vermesjárás) sikerült csak a földmunkák során megtalált sírt újra feltárni és belőle további leleteket gyűjteni. Helyszínelés, tehát a lelőhely földrajzi rögzítése, három esetben (Kiskunmajsa — Kuklás Jenő földje, örvény — Seres dűlő, Regőce — Idina) történt meg. Mindez annyit jelent, hogy a rendelkezésünkre álló anyag értékelhetősége igen alacsony fokú. Legfeljebb néhány következtetés levonására — esetleg megkockáztatására — alkalmas. 1. Minden eddigi feldolgozás (magunk is) tényként fogadta el, hogy az általunk fentebb bemutatott leletek a jazigok legkorábbi hagyatékát jelentik és lényegében azok első nemzedékéhez köthetők. Anyaggyűjtésünk során ebben egyre inkább kételyeink támadtak. A Szeged — Csongrádi úti temető minden követelményt kielégítő, gondos feltárása aztán egyértelműen bebizonyította, hogy a szarmatakor II. periódusában is használták az ilyen ékszeregyütteseket. Ennek nyomán megkíséreltük a lelőhelyek időrendi besorolását, de magunk is tisztában vagyunk annak ingatag voltával, hiszen a leletek túlnyomó többsége lényegében szórvány. A legtöbb esetben előkerülésük körülményeiről semmiféle feljegyzés nem maradt. Egyiküknél-másikuknál szinte bizonyosra vehető, hogy a múzeumba került leletek nem egy sírból valók, néhány esetben pedig igen nagy a valószínűsége annak, hogy más lelőhely anyaga is hozzákeveredett. Ez különösen a századforduló körüli időkben a Nemzeti Múzeumba került, régiségkereskedőktől vásárolt, leletekre vonatkozik. A rendelkezésünkre álló anyag pontosabb időrendi besorolása jelenleg még nem végezhető el. Erre majd csak az újabb feltárások nyújthatnak lehetőséget. Annyi talán megkockáztatható, hogy az ilyen jellegű leletegyüttesek az egyes szarmata törzsek Kárpát-medencébe történő költözésével kerültek hozzánk, azaz a jövevények első nemzedékével. Ha bizonyítható lenne — ami egyébként igen valószínű —, hogy ezek a garnitúrák csak Dél-Oroszországban kerülhettek ilyen összetételben a szarmaták kezére, úgy ez a feltételezésünk erősödne. Ilyen szem342