A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Régészet - Bökönyi Sándor: Szarmata állatcsontleletek Biharkeresztes Ártán–Nagyfarkasdombról

rozat teljes koponya, de legalábbis fajtatani szempontból jellemző részeket képviselő koponyarészlet áll rendelkezésünkre. Hibát követnénk el itt, ha a Tácgorsiumi (Bökönyi, 1974, 323 skk; 1984, 66 skk) vagy akár a római birodalom más területein megfigyelt változatosságot, vagy fajtasorozatot (Harcourt, 1974, 151; Jourdan, 1976, 207 skk; Hemmer—

Eichmann, 1977, 268) várnánk el, akár a szarmata lelőhelyek összességét tekintve is. (Ennek ui. gyakorlati állattenyésztési s ugyanakkor kulturális alapjai hiányzottak.) Annyit azonban máris tudunk, hogy a szarmatáknál jelenleg két kutyatípust — az egyik esetben talán tudatosan tenyésztett fajtát is mondhatnánk, a másik esetben azonban semmi esetre sem, innen ez az óvatos megfogalmazás — ismerünk : az egyik szarmata többcélú átlag kutya, mely középnagy testű, a farkasra koponyaalkatilag hasonlítható, ám fejlettebb típus, a másik a gall-római agár helyben továbbtenyésztett, gyakran a helyi kutyákkal véletlenül vagy tudatosan keresztezett formája (Bökönyi, 1976, 52 skk). Ilyen agarak szinte minden feldolgozott állatcsontanyaggal bíró szarmata lelőhelyről, így Kunszállás-Alkotmány Tsz-ből, Kunszentmiklós-Bak-ér-ből, Szabadszállás-Józanról (Bökönyi, 1976, 52) és Bánhalma-Czebe pusztáról (Vaday—Vörös, 1977, 105) előkerültek. Ezek szerint valószínű, hogy ez a kutyafajta a szarmatáknál szélesen elterjedt volna. Ez kapcsolatban áll vadászeb mivoltukkal, elsősorban ui. nyúlvadászatnál használták őket (nem lehet véletlen, ezzel összefüggésben a mezei nyúl csontjainak előfordulása lelőhelyünk anyagában). Biharkeresztes—Ártánd-Nagyfarkasdomb két kutyája is ilyen, a helyi szarmata kutyákkal átkeresztezett agárnak tartható. Koponyájuk (1—2. ábra) kétségtelen agár-jellemvonása a megnyúltság, különösen az arcorri részé (melynek jó jelzői a praemoláris fogak közt jelentkező hézagok), a tágas agyüreg, a keskeny és erősen csapott homlok. E szempontokból a két kutya annyira hasonlít egymáshoz, hogy felülnézetben koponyáik kontúrjai csaknem tökéletesen fedik egymást. (Nem lehetetlen egyébként, hogy leszármazási kapcsolatban álltak egymással.) Egyetlen különbség, hogy az idősebb (maturus) korú kutyánál a médián taraj erősebben kifejezett és a nyakszirti pikkely jobban hátraugró; egyik sem agár jellemvonás. A fiatalabb kutyánál a médián taraj és a homlok alakulása közel ideális, csupán a felső orri régió — akárcsak a másik kutyánál is — a^ kelleténél kicsit magasabb. Egyébként a két kutya nagysága is igen megegyezik egymással. A fiatalabbik Koudelka (1884) módszerével 60,3, az idősebb 58,1 cm marmagasságú, tehát egy átlagos német juhászkutyának, vagy egy nagyobb hím dalmatinernek felelnek meg. Végtagcsontjaik alapján egyébként kifejezetten futókutya típusúak, tehát nyilván vadászkutyák lehettek. Kisfarkasdombon előkerültek még egy, az előbbiekhez hasonló nagyságú, ám normális, azaz hézagmentes előzépfogsorú kutyakoponya darabjai mandibula jávai és néhány végtagcsonttal együtt (25. gödör). Valamivel nagyobb és főleg erőteljesebb egyedből származott egy 22,5 mm-es Mi-ü mandibula (I. ház) néhány végtagcsonttal és egy kistestű kutya proximalis humerusdarabja, jól mutatva lelőhelyünk kutyáinak nagy variabilitását. Az egyetlen tyúkcsont, egy jobb femur, Nagyfarkasdombról került elő. Sajnos nem mérhető, de kistestű, nyilván helyi eredetű fajtára mutat. A kevés vadállatmaradvány közül a gímszarvas egyetlen lelete egy vetett agancsdarab (Nagyfarkasdombról), mely tehát nem elejtett állatból, hanem gyűjtött, eszközésítésre használt agancsból való. Kb. 215 mm-es rózsakörméretével ma legfeljebb közepes trófeának számítana. Egyébként a gímszarvas az a vadállatfaj, amelynek maradványai — ha kis számban is — a legtöbb szarmata lelőhelyen megtalálhatóak. Kisfarkasdombról került elő a 25. gödörből az egyetlen vad ragadozófajta, a borz, melyet egy nem teljesen kifejlett (subadultus) egyed bal humerusa képvisel. A csont proximalis epiphysise levált, s az állat nem teljesen kifejlett volta miatt a csontról méretek felvétele céltalan. 259