A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Christian Wolff hatása Debrecenben

s Fr. Chr. Baumeister Logica, Metaphysica с munkája 22 , amelynek kiadásai szinte az egész századot végigkísérik. * * * Debrecenbe hazatérve, 1738 tavaszán történt professzorrá választásakor Ma­róthi a kartezianizmus, sőt ramizmus megkövült tömbjével találta magát szem­ben a Kollégiumban idős professzortársai személyében, sőt a lelkészek sorában is. 23 Ez a helyzet óvatosságra késztette az új ismeretek átadása, köztük a wolffia­nizmus tekintetében. Amint már odakint eltervezte, a támadást a kartársai szá­mára legkevésbé ismert és valószínűleg érdektelennek is tartott területen, a ma­thézis és geometria körében kezdte el. Mint egy 1742. okt. 6-án Beckhez intézett levelében írja: „Rejtetten (per cuniculos) támadtam tehát, mert a nyílt támadás kevésbé biztonságosnak látszott: a mathézist kezdtem magyarázni, s annak tár­gyalásában megpróbáltam mellesleg megmutatni, hogyan kell értelmesen gon­dolkodni, azaz bölcselkedni." 24 Közben még 1740 elején 36 példányban 25 megho­zatja tanítványai számára Johann Fr. Weidlernek (1691—1755), az ismert wolffiá­nus wittenbergi professzornak a német protestáns egyetemeken szinte egyed­uralkodó tankönyvét, az Institutiones matheseos-t s azt élete végéig tanítja. 26 Közben maga is folytatja Wolff munkáinak tanulmányozását. A nagy pes­tis idején (1739) is egyebek közt az ő műveit forgatja: „Ez a szerző egyre jobban tetszik nekem" — írja Becknek, 27 s Wolff iránti megbecsülése egyre fokozódik. 1740. január 2-án ezt írja: „A Wolff írásaira vonatkozó kérdéseidet illetőleg jól sejtetted, hogy főleg a Mathésisét tartom szinte tökéletesnek és cédrushoz mél­tónak, aztán fizikáját, mint a cartesiusi álmoktól s a Newton-követők tettetett tudatlanságától távolesőt." 28 De rendelkezik Wolff Curae Phílogicae ad Novum Testamentum с munkájának első részével is. A többi megjelent rész megküldé­sét Becktől kéri. 29 Mikor pedig az évszázados ,elavult Ramus-féle logikakönyv (Petri Rami Dialecticae libri duo) kicserélésére gondol, akkor is wolffi ihletésű tankönyvek merülnek fel előtte. Ismeri pl. Fr. Chr. Baumeister (1709—1785) kevéssel előbb megjelent logikáját (Institutio philosophiae rationalis, 1736), 30 s mikor végleg el­dől a harc a logika tankönyvének kicserélése ügyében, Szilágyi Sámuel, az 1742­ben megválasztott fiatal professzor segítségével kiadatja Johann Jakob Breitin­ger Principia artis cogitandi с munkáját, amely a wolffi logika erőteljes hatá­sát mutatja. 31 De valószínűleg hamarosan jelentkezik Wolff befolyása a teológia területén is, különösen attól kezdve, hogy 1747-ben a már említett Szilágyi Sámuel lesz a dogmatikai tanszék professzora, 1760-tól 1790-ig pedig Szathmári Paksi István (1719—1791). Igaz, hogy ők mind a ketten Benedict Piectet (1655—1724) genfi 22 A könyv első beszerzésének nyomával 1745-ben találkozunk az R. 71. 8 jelzetű Albumban. 23 L. Tóth Béla: Ramus hatása Debrecenben, KLTE könyvtára, Könyv és Könyvtár, XII. (Debrecen, 1979) — Tóth Béla: Descartes és Debrecen stb. In.: Déri Múzeum Évkönyve (Debrecen, 1979). 24 ... "itaque per cuniculos adortus sum, quos aperta vi oppugnare minus tutum vi­debatur soli." stb. LT. II. 87. 25 LT. II 78. — Az R. 71, 8. jelzetű Album hátsó lapjain, az előbbi szövegekhez for­dított helyzetben ott olvasható azok névsora, akik a könyvet megvásárolták. 26 A könyv az egész század folyamán használatban volt a Kollégiumban. Ezt tanítot­ta Hatvani professzor és utódai is, mint a két Methodus (1770, 1791) is mutatja. 27 LT. II. 72. 28 LT. II. 72. Ugyanitt írja: „Wolff metafizikai írásait ugyan még nem olvastam vé­gig, bár többször beléjük néztem." 29 LT. II. 90. 30 LT. И. 87. 31 L. Tóth Béla: Ramus hatása Debrecenben, KLTE könyvtára, Könyv és Könyvtár, XII. 100—101. 475

Next

/
Thumbnails
Contents