A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Néprajz - Varga Gyula: A kender termesztése és feldolgozása Hajdú-Biharban

á rokkapálcához hegyével felfele úgy, hogy a fonáskor pontosan kézre essen, vagyis alsó része kb. a száj magasságába kerüljön. Ha fogyott a szösz, akkor a csomót lejjebb kötötték, míg teljesen el nem fogyott. Az ágyazás minden rokkatípusnál azonos módon történt. A kerekes rokkán úgy fontak, hogy miközben jobb lábbal — a lábító segítségével — a hajtó kereket forgatták, bal kézzel húzták a szálat az ágyasból, jobb kézzel szükség szerint egyengették a sodrást. A fonal a vitorlába dugott kis drótkarika, a kulcs segítségével tekeredett rá az orsóra. A gyalog rokkán csak bal kézzel lehetett a szöszt húzni, mert jobb kézzel az orsót kellett pörgetni. Ilyenkor elkerülhetetlen volt, hogy fogukkal, szájukkal ne segítsenek a kihúzott szálak, göbök elrendezésében. Sokan ezért nem szerettek gyalogrokkán fonni. Ez is oka, hogy a kényelmesebb kerekes rokkán inkább az idősebb asszonyok fontak szívesebben, a lányoknak pedig a gyalogrokka maradt. Az orsót a jobb középső és a gyűrűs ujjuk között tartották s a hüvelyk és mutató ujjal pörgették. A fonalat karhosszúságig nyújtották, majd az orsó nyelére tekerték. Ügyes asszonyok jó, hosszúszálú kenderből úgynevezett hosszúnyújtást is csinálhattak. Ilyenkor jól megpörgették az orsót és elengedték, miközben bal kézzel engedték utána a hosszú szálat. Ha még nem volt elég fonal az orsó nyelén, az aljára krumplit húztak, hogy tovább pörögjön.

42 Egy leány egy este 1—2 orsó fonalat font, attól függően, hogy milyen minőségű volt a kender és hogy milyen vastag fonalat font. A legrosszabb csepűből, a tilószakadékból a férfiak szoktak fakanállal vastagabb madzagokat sodorni, amiből a háztartásban szükséges húsfüstölő, zsákkötöző spárgákat s különböző házilag előállítható durvább köteleket készítettek. A fonás az őszi betakarításoktól, kb. november elejétől kezdődött s kb. február közepéig (a katolikus falvakban húshagyó keddig) tartott. Ekkorra a fonást be kellett fejezni. Ami kender fonatlan maradt, azt a következő évre eltették, de lehetőleg az azévi termést le kellett fonni még abban az évben. A fonás lehetett egyéni, de lehetett társas tevékenység is. A nők már 12—13 éves korukban megtanulták, s öreg korukig, míg egészségi állapotuk engedte, mindig fontak. Fontak napközben is, de legfőképpen este. A társas fonás, a fonóka a mi tájunkon is egyike volt a legfontosabb társasösszejöveteleknek, de az első világháború után fokozatosan előbb a Hajdúháton, majd a bihari, Tisza melléki falukban is kezdett hanyatlani. Legtovább a nyírségi falvakban maradt meg, de itt sem olyan tisztán, mint egyes szatmári, szabolcsi falvakban.

43 Motólálás A megtelt orsóról a fonalat felmotólálták. A motóla tulajdonképpen mérőeszköz, amellyel a fonal hosszát mérték ki, hogy ebből kiszámíthassák, mennyi fonalra lesz szükség a szövéshez. A motóla egykori mértékegysége a rőf volt, de a parasztmotólák ettől már rendszerint eltértek.

44 Általában megyeszerte a rúdmotólát használták. (Egy kb. 100—140 cm hosszú, nyolcszögletesre kialakított rúd két végébe egymásra merőlegesen egy-egy kb. 25—30 cm hosszú lapos fát, úgynevezett tollat csapoltak, ezt esetleg enyhén díszítették.) A Sárréten ismer42 A fonás technikáját nagy részletességgel ismerteti: Dobrossy, 1968. 213—230 43 A kendermunkákkal, mint a társas érintkezés formáival, így a fonóházakkal is megyénkben részletesebben V. Szathmári Ibolya foglalkozik. 44 Vö. Szolnoky, 1950. 47. Nem egészen ellenőrizhető adatok szerint tájunkon a motóla hossza: Derecskén 82 cm, Fülöpön 7 arasz, vagyis kb. 140 cm. Nagylétán 120—140 cm, Püspökladányban 6 arasz, vagyis kb. 120 cm, Tiszagyulaházán 75 cm, Újtikoson 100 cm, Tiszacsegén 90—100 cm, Egyeken 150 cm. A Déri Múzeum gyűjteményében levő motólák közt egy sincs 120 cm-nél hosszabb, de 80 cm-nél rövidebb sem. Az átlag itt kb. 1 m. 279