A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)
Néprajz - Varga Gyula: A kender termesztése és feldolgozása Hajdú-Biharban
dérhez hozzájutni. Mindenütt szokásban volt ugyanis, hogy a nagyobb gazdák az áztatást, törést, gerebenezést másokkal végeztették el s ezért bizonyos mennyiségű kendert adtak. Egyes uradalmak cselédei a cselédház melletti úgynevezett kommendes kert-be vetettek kendert (Fülöp). A jobbágy, illetve a mi megyénkre jellemző kisnemes, szabad paraszt, taksás, hajdú telekrendszerre is jellemző volt a kenderföld. ü Korábban sok helységben a határ egy részét „kenderszer"-nek tekintették s a földközösségi rendszer szabályai szerint itt mérték ki a családok számára a kenderparcellákat. (Kismarján ma is van Kis- és Nagy-Kenderszer, Tiszagyulaházán Kenderdűlő, Görbeházán Kendereskert, Szoboszlón Kenderföld, Kenderzug elnevezésű határrész.) A kollektív birtoklás korában sok helyen a közös tanácsi rendelkezésű földekből osztottak kenderparcellákat az arra jogosultaknak. 7 De helyet kapott a kender a forduló rendszerekben is. Itt rendszerint az úgynevezett tavaszi forduló valamelyik zugában jelölték ki azt a kis területet, amely a szükséges kendermenynyiséget megtermetté. Azokban a helységekben, ahol zöldséges kertek voltak a falu körül, nagyon sokszor ezekben a kertekben kapott helyet a kender. Valójában tehát az őszi kalászosok táblája kivételével bárhova vetették, ahol a termesztésre alkalmas földet találtak. Tehették ezt azért is, mert megyénk egész területén mindig csak saját szükségletre termeltek kendert, eladásra sohasem. 8 Erre viszont a legnagyobb család számára is elegendő volt 50—100, legfeljebb 200 Q-öl (fél vékás) terület. 9 A kender tenyészideje valamivel több, mint a tavaszi kalászosoké, de kevesebb, mint a tengerié. De nem igen okozott problémát, ha véletlenül a kender kint élte meg a tallószabadulást, mert a kenderben nem igen tettek kárt a felszabadult tallóra hajtott állatok, mivel a kendert semmiféle állat nem ette. A határok tagosítása után ki-ki a saját tagföldjén termelte meg a szükséges kendermennyiséget az erre a célra legalkalmasabbnak vélt helyen. Az 1930as években Komádiban egy kenderfeldolgozó üzemet létesítettek, mely napjainkra nagy kapacitással dolgozó rostfeldolgozó üzemmé, „kendergyárrá" fejlődött. Ennek a részére az újabb időben többen termeltek nagyobb táblákban is kendert. Ennek termelési technikája azonban nem azonos a paraszti hagyományokban kialakult szokásokkal, így ezzel jelen dolgozatunkban nem foglalkozunk. Talaj-előkészítés, vetés, gondozás A megfelelő kenderföld kiválasztása nagy tapasztalati tudást igényelt, ugyanis a kender a humuszban gazdag, nem túlságosan mélyfekvésű, laza kötésű vályogtalajt kedveli. Szikes, sovány földben, trágyázatlan sivó homokban nem nő meg, a túlságosan kövér földben durva lett a rostja. Rostkészítésre a 6 Szolnoky, 1972. 17. 7 Varga, 1975. 421. 8 Nem úgy, mint az intenzívebb kenderkultúrák vidékein. V. ö. Janó, 1966. 120— 122. 9 Már itt fel kell hívni a figyelmet, hogy a kendertermesztés és feldolgozás mennyiségi egységei igen nagy bizonytalanságot mutatnak. Ennek oka, hogy a paraszti termelésben legtöbbször csak tapasztalati és nem egzakt mértékekkel mértek. Pl. az elvetendő területet nem mérték ki öllel, csak „úgy szemre" jelölték ki. Az elvetendő magot is csak bizonytalan űrtartalmú csuprokkal, nem egyszer marokkal mérték meg, nem kilóval. Ez kiolvasható Szolnoky Lajos alapvető tanulmányából is, bár ő ezt így nem mondja ki (Szolnoky, 1950. 29—56). A mai gyűjtésben tapasztalható bizonytalan értékmeghatározásoknak az is oka lehet, hogy az adatközlők emlékezetében a mértékegységek elhomályosultak, összekeveredtek. De az is valószínű, hogy ki-ki saját tapasztalati mértékeivel állapította meg a tájékozódáshoz legszükségesebb értékeket. 262