A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Takács Béla: A debreceni sebgyógyító céh története

ra az évi adó, a „taxa" megállapítása miatt volt szükség. 1785-ben ugyancsak a Helytartótanács általánosságban megszünteti a céheknél a numerus clausust és már 1774-től kezdve kötelezővé teszi a sebgyógyítók számára az orvosi egyetemek látogatását és megszigorítja a vizsgarendet.

27 Súlyosbította a debreceni sebgyógyítók helyzetét az is, hogy a tanács a városi orvos mellé külön, céhen kívüli chirurgust alkalmazott, aki a hirtelen, vagy ismeretlen körülmények között meghalt személyek boncolását esetenként hat forintért végezte. A Helytartótanács 1794-ben azt javasolta ugyan a városi tanácsoknak, hogy évi száz forint átalány fizetése mellett ezt a feladatot a chirurgus céhre bízzák, azonban Teleki Sámuel, Debrecen királyi biztosa takarékossági szempontból ezt úgy változtatta meg, hogy a városi chirurgus esetenként kapta a hat forintot a boncolásért. A chirurgus céh 1794-ben kérvénnyel fordult a tanácshoz, amelyben felajánlotta szolgálatát és vállalta a fenti összegért a boncolást, de úgy, hogy ezt bármelyik céhbeli mester végezhesse. Annál is inkább — írják a kérvényben — mert a tanács által alkalmazott chirurgusnak nincs meg az 1771ben kiadott „Normativum mandatum"-ban előírt három évi orvosi tanulmányokat igazoló oklevele.

28 A tanács nem vette igénybe a céhbeli chirurgusok szolgálatát, sőt ahogy a későbbi adatokból kitűnik, több esetben kötelezték őket arra, hogy a boncolást ingyen végezzék. Ez indította a sebgyógyítókat arra, hogy 1804-ben újabb instanciát nyújtsanak be a tanácshoz a boncolás ügyében, amiből egyúttal elibénk tárul az a méltatlan helyzet, lealacsonyító állapot, melyben a chirurgusok ezt a munkát végezték. A céh tagjai mindenekelőtt kérik a boncolás után járó hat forintot, de kitűnik a levélből az is, hogy 1804-ben még nem volt hullaház Debrecenben! A chirurgusok a város istállójában végezték a boncolást egy földre helyezett deszkán. Kérik a sebgyógyítók, hogy a tanács bocsásson rendelkezésükre egy világos helyiséget, egy asztalt, rendeljenek ki a rabok közül két embert, vagy utasítsa a városi baktereket, esetleg a hajdúkat, hogy a műtéteknél segédkezzenek, mert „mi kéntelenittetünk a hólt testet húzni-vonni". Kérik továbbá két icce égett bor kiutalását a test locsolására, illetve a kellemetlen szag elnyomására, „és legyen egy meszely szilva pálinka a szagtól rosszul lett segítők megerősítésére". A tanács mindössze annyit tett a helyzet javítására, hogy kimondta: ha vagyonnal rendelkező hozzátartozói vannak a halottnak, azok fizessék a hat forintot, ha ilyenek nem lennének, a chirurgus a város pénztárából felveheti a boncolási díjat.

29 I. Ferenc császár 1805-ben rendeletet adott ki a magyaroszági céhek szabályzatainak felülvizsgálása tárgyában. Ebből következően a debreceni borbély céh is beterjesztette a városi tanácson keresztül az 1736-ban III. Károly által megerősített céhszabályzatát és kérte a Helytartótanácsot, hogy az artikulusokat változatlanul hagyja meg, vagyis Debrecenben továbbra is legyen érvényben a numerus clausus, és a mesterség továbbra is eladható legyen. Indoklásul elmondják, hogy ,,a chirurgia, mely az emberi test orvoslása körül foglalatoskodik ars libera, következésképpen a többi kézi mesterséghez ezen tekintetre nézve nem hasonlítható" és mert a chirurgusnak éjjel-nappal a betegek rendelkezésére kell állnia, egyéb kereseti forrása nincs, a mesterek számának növelése a céhbeli sebgyógyítók megélhetését veszélyezteti. A műhely eladhatóságát indokolja, hogy az öreg és munkaképtelen mesterek, vagy özvegyek csak ebből a forrásból szerezhetnek anyagi alapot létfenntartásukra.

30 A Helytartótanácshoz benyújtott, 1805-ben összeállított céhszabályzat szóról szóra megegyezik az 1736-os törvényekkel, csak a flastromfőzésre vonatkozó 8. 27 Koll. Kvt. R. 750. b. 8. sz. 28 Koll. Kvt. R. 750. b. 8. 53. 29 Koll. Kvt. R. 750. b. 59. sz. 30 Koll. Kvt. R. 750. a. 4. sz. 142