A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Régészet, ókortudomány - Gesztelyi Tamás: Ülő szatír kettős síppal

De kinek és milyen célból lehetett szüksége pecsétgyűrűjéből másodpéldányra, mikor ez kifejezetten személyi használatra szolgált? Találunk rá példát. Augustus anyja hagyatékában két azonos szfinx ábrázolású gyűrűt talált, melyeket pecsétjéül választott, és ha távol volt Rómától, az egyiket magával vitte, a másikat helyettesénél hagyta.

28 Elképzelhető tehát, hogy a szatírt ábrázoló pecsétgyűrűk is egy olyan személyhez tartoztak, aki a politikai életben vezető szerepet töltött be. Igen csábító az a megoldás, hogy a felirat alapján a Nicomachus Flavianus családra gondoljunk, amely a IV. sz. 2. felében a Symmachusokkal együtt a római arisztokrácia utolsó nagy offenzíváját vezette a keresztény vallás ellen. Ez nemcsak politikai, hanem még inkább szellemi offenzíva volt a klasszikus görög és római kultúra háttérbe szoruló értékeinek újjáélesztéséért. Jól ismerjük ennek a törekvésnek az eredményeit az irodalom és vallás terén

29

, és jól megfigyelhető kisugárzása a képzőművészetre is, elsősorban a kisplasztikára. Ezt a stílust nevezte P. Ducati

30 „claudianeggiante"-nak Claudianus neve után, aki ugyanebben az időben a költészet területén képviselte ezt a törekvést. Ez a stílusirányzat szorosabban Theodosius (379—395) uralkodására tehető

31

, és olyan kiváló darabokkal dicsekedhet, mint a parabiagoi ezüst tál, az esquilinusi

32 és mildenhalli kincslelet

33

. Az ezüstművesség mellett az elefántcsont faragás válik egyre fontosabb műfajjá. A legreprezentatívabb darab e területen az a diptychon, melynek egyik szárnyán SYMMACHORUM, a másikon NICOMACHORUM felirat olvasható.

34 Ez a IV. sz. utolsó évtizedére datálható igen finom munka mind témájában, mind stílusában a klasszikus görög és Augustus kori római művészetet tekinti mintájának.

35 Ez a klasszicizálás megfigyelhető a Nicomac(hus) feliratú gemmák esetében is. Az i. e. I. sz.-i minták ovális, lapos formájával szemben ezek szabályos kerekek és domborúak, mintha csak ezekkel a formai részletekkel kívánnák pótolni azt, ami az eredetiségből már elveszett. Az emberalak megformálása igen gondos, izomzata plasztikusan domborodik, de a mester arányérzékében már bizonytalanság fedezhető fel: a felső test izomzata túlzottan erőteljes. Bizonytalanságot figyelhetünk meg a többi korabeli darab emberalakjainál, így az említett diptychon esetében is.

36 Az emberi test részeinek arányában, méretében rendszeresen jeletkezik a klasszikus arányérzék biztonságának hiánya. Az esquiliusi kincs Venus alakjának felső teste elvékonyodó, a mildenhalli kincs szatírjainak, pánjaiak felső teste birkózókéra emlékeztetően erőteljes, ahogy ezt a vizsgált gemma esetében láthatjuk. A nőalakoknál gracilitásra, a férfialakoknál atléta formára törekszenek a művészek, mivel már nem rendelkeznek azzal a belülről fakadó harmónia érzékkel, mellyel klasszikus példaképeik rendelkeztek. Nagyon valószínű tehát, hogy ezek a gemmák ugyanahhoz a Nicomachus családhoz tartoztak, melyet az elefántcsont diptychon említ, és ezekhez a darabokhoz hasonlóan egy római műhely termékei. A motívum megválasztásában nemcsak az i. e. I. sz.-i gemmák és kora-augustus kori érmék játszhattak szerepet, hanem az is, hogy a pogány arisztokrácia Augustus mellett másik nagy példaképének, Traianusnak a pecsétgyűrűjét is Marsyas alakja díszítette, amint 28 Plin. n. h. 37, 4. 29 F. Paschoud: Roma Aeterna (Roma, 1967). Id., Reflexions sur l'ideal religieux de Symmaque. História 14 (1965) 215—235. 30 L'arte in Roma dalle origini al sec. VIII. (Bologna, 1938) 363. 31 A. Rumpf: Stilphasen der spätantiken Kunst (Köln, 1957) 20. 32 J. Р. C. Kent—K. S. Painter: Wealth of the Roman world A. D. 300—700. (London, 1977) 44 skk. 33 Kent-Painter о. с 33 skk. 34 R. Delbrück: Die Consulardiptychen und verwandte Denkmäler. (Berlin, 1929) 209 skk., nr. 54. 35 P. Metz: Elfenbein der Spätantike (München, 1962) 6 sk. 36 V. ö. G. Battaglia: Bull, della Comm. Arch. Com. 59 (1931) 144. 91