A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lenkey István: Diákújságok Debrecenben II.

vezte „Debreceni Kisfaludy ünnepen". Nagy Imre már nem érte meg ezt az alkalmat. A Kollégium ifjúsága mindenkor számon tartotta díjnyertes költőjét. A szerkesztők a Közlönyt önképzésre serkentő eszköznek tartották. A harmincas évek második felében Pataky László tollából jelent meg cikk: „Űj utakon halad az önképzésünk"

70 címmel. Ebben megállapította, hogy Debrecenben „az ifjúsági autonómiának a maradványai még leginkább az ifjúsági egyesületekben és azok között is az Önképző Társulatban élnek". Ez volt az egyetlen hely, ahol a szervezett önálló munkálkodásnak, a kutatás eredményeként összegyűjtött szellemieknek közkinccsé tételére mód és lehetőség volt. Az ifjúságnak az egyébként üres és sokszor hazug autonómiát az önképző Társulatban állt módjában őszinte és tiszta tartalommal megtölteni és abban élhetett vele igazán, mert ebben a körben „soha senki azt tőle el nem vette". Az önképzés gyakorlatának szélesebb körbeni kiterjesztéséről szól Lampérth Gyula

71 cikke. Ebben elsősorban nem a tanuló ifjúság önképzése áll előtérbe, hanem a már végzettek, a gyakorló lelkészek önképzésének fontosságáról beszél. Szól a mások kész igehirdetéseinek átvételéről, e gyakorlat előnyeit és hátrányait is felemlítve. Ugyanakkor az önálló beszédek készítésénél felhasználható kommentárok, lexikonok és egyéb segédkönyvek hasznára irányítja a figyelmet. Az önképzésről írva Pataky László fentebb említett cikkében megállapítja: „elvitathatatlan tény az, hogy minden képzés útján szerzett érték közül azok a legmaradandóbbak, amelyek önálló munkálkodás, kutatás eredményeként ..." gyűltek össze. Lampérth Gyula is ezt erősíti meg a gyakorlók esetére is. Az első világháború után mind gyakrabban olvashatunk a Közlönyben olyan cikket, amely a teológus és a már végzettek közötti kapcsolatról, az egymással való jó vagy rossz viszonyról szólnak. Az aláírás nélkül megjelent „A lelkész és a theologus viszonya"

72 című cikkben a leendő kolléga mellőzésének rossz szokásáról ír a szerző. Sajnálattal állapítja meg, hogy nagyon kevés esetben irányítja a jó és helyes úton az idősebb kolléga a fiatalabbat. Elszomorító az, amikor a befogadott fiatalt a könnyelmű társasági élet szokásaiba és gyakorlatába vezetik be a lelkészi szolgálat helyett. Ebben a korszakban mind gyakrabban szóba kerülnek a segédlelkészek elhelyezkedésének kérdései is. A harmincas évek közepétől szinte ugrásszerűen megnőtt az állástalan segédlelkészek száma. A reformok nem hoztak megoldást, jogi rendezést vár Gál Miklós,

73 amikor a segédlelkészek központi elhelyezését javasolta. Ö is hozzászólt a főnök és a beosztott kapcsolatának kérdéséhez. A munkamegosztás, az állásfelmondás stb. problémájának megoldását is a helyzet jogi rendezésétől várta. A lelkészek és a tanítók között előforduló rossz kapcsolat megelőzésének lehetőségét „Seb." aláírással megjelenő cikk szerzője abban látja, hogy már a főiskolás évek alatt olyan baráti, testvéri viszonyt kellene kialakítani, mely magában hordja a későbbiekre nézve is a békés együttműködés lehetőségét. E kapcsolatkialakítást szervezett formában kívánja megoldani. Ügy véli, kellene olyan tantárgy, amelyet a teológusoknak és a tanítóképzősöknek együtt kellene hallgatni.

74 Sokat foglalkoztak az ifjúság életének kérdéseivel is. A teológus közszellem, a lelkészképzés problémái, a kötelező bentlakás kérdése többször visszatérő téma. Perpéth Ferenc

75 a jó közszellem hiányára vezeti vissza azt, „hogy nincsen 70 1937/1938.1—2. szám. 71 önképzés = 1924/1925. 5. szám. 72 1924/1925. 5. szám. 73 A segédlelkészek elhelyezkedésének és helyzetének jogi rendezése = 1935/1936. 3. szám. 74 1924/1925. 1. szám. 75 Theologus közszellem = 1923/1924. 5. szám. 509