A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lévay Botond: Tücsökzene. A költői személyiség néhány kérdése
3. A személyiség képi megfogalmazása A forma hordozza a költői élményt, realizálja az emlékezés anyagát. A forma tehát globálisan a Szabó Lőrinc-i műalkotásnak, a kész versnek a megvalósulása. Ám a versnek ezt a külső formáját csak a költői alkotófolyamat belső törvényszerűségeivel lehet megközelítenünk. Szabó Lőrinc költészete talán egyedülálló a versélmény és annak realizálódása tekintetében. Ferenczi László közli Szabó Lőrincnek a költészetről alkotott esztétikai véleményét, miszerint a tartalom és a forma között nem egység, hanem ellentétes viszony áll fent, legalábbis az önkifejezés bizonyos megvalósulásában. 15 A forma szüli meg a költői élményt, produkálja a kész verset, a belső történés idejéből, világából a reális szférába transzponálja. Ügy látszik, a tartalom és a forma ellentétének megszüntetésére irányuló költői gyakorlat tudatos alkalmazása egybeesik Szabó Lőrinc egyéni hangjának megtalálásával. (Te meg a Világ с 1932-ben megjelenő kötetével.) Ezért beszélhetett a költő valamennyi méltatója könnyed verselésről, a beszélt vers sikeres alkalmazásáról, az élmény egyszerű, fokozatos kiöntéséről, amelyek valóban a Szabó Lőrinc-i költészet legszembetűnőbb stílusjegyei. Költőnk a formát az élmény valamilyen hullámtörő gátjának tartotta, s ahhoz, hogy az élmény erővel és eredetiséggel áramolhasson, azt könnyed, fesztelen formakultúrával nem fékezni, hanem felerősíteni igyekszik. Éppen ezért vált általánossá költészetében korábban is az élményközlés egyenesvonalúsága, lépcsőzetessége, fokozatossága. Az élmény természetességével, spontaneitásával Petőfire emlékeztet ez a versépítkezés. Szabó Lőrinc tudatosan törekedik „rossz" rímekre, kerülni látszik a hagyományos poétikai lehetőségeket (metaforát, hasonlatot), mintha ezek a vers frisseségét, természetességét veszélyeztetnék. Sok a mellérendelő mondatfűzés. Költői módszere, hogy a verset — akár József Attila — „alkalmazott logikának" tekinti, de formai oldalról is, mint az élmény realizálásának egyetlen, lehetséges megvalósulását. (Racionalizmusa ezért módszer.) Ez a líra vérbő, a nyugatosok már-már élmény- és formakultúrája után. Ez a formai megvalósulás természetesen nagyon messze áll a prózaiságtól. „Az a jó vers, amit prózában nem lehet elmondani" 16 — vallotta a költő, s a legnagyobb költőiséggel, a legbiztosabb formakultúrával, fegyelemmel képes Szabó Lőrinc lírai emlékanyagát közölni. De a legmeghatározóbb, ami ezt a formát létrehozza: a művészi személyiség totalitásának varázsa. A képszerkesztés, mint a forma konkrét, egyedi, dinamikus egysége, alárendeltje a költői személyiség már említett két lényeges megnyilvánulási területének: az élményt közlő költői megnyilatkozás térbeli minőségének (verstípus) és a felidézés időbeliségének (idősíkok). Lényegében a forma és az azt meghatározó költői személyiség fenti öszszefüggésére utal Rába György is: „A kétféle mondatfűzést, mely strófának mozaikszerű vagy ellenkezőleg: egyetlen áramlás, ugyanaz a magatartás diktálja; az, amely a mechanikus gondolkodással és önkényes időbeliség határoltságával a tudat mozgására jellemző, csapongó belső időt állítja szembe. Akár a töredékesség, akár a szeszélyesen hullámzó folyamatosság ellentétes a szerkesztett rend szemléletével, s ugyanakkor mindkettő a modern költői gondolkodásban gyakori jelenség. A határtalan idő, melyet csupán felvillanásaiban ismerhetünk, Proust mondataihoz hasonló köntösben jelenik meg, és impresszionista technikájának őse a szimbolizmus." 17 Ehhez a megállapításhoz azt tehetjük hozzá, hogy a képszerkesztést Szabó Lőrinc személyisége és költészetének tendenciái határozzák meg. A hagyományos Szabó Lőrinc-i versperspektíva a Te meg a Világ korszakától az élmény lépcsőzetesen táguló, racionális leírása, az összes más impulzustól való elszigetelése, az élmény folyamatos kiéneklése. A költői személyiségre 15 Ferenczi László: Szabó Lőrincről = Kortárs. 1967. 10. sz. 1643. 16 Uo. 1643. 17 Rába György már említett tanulmánya. 145. 494