A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lévay Botond: Tücsökzene. A költői személyiség néhány kérdése

Szülővárosom, sose lesz szemed kóbor fiadon? 17 Miskolc Az élményelemző verstípusban a költő racionalista hajlamát, az emléket állandóan boncoló-elemző-általánosító élményfeldolgozó módszerét kell meglátnunk. (27 Nők keresztje, 28 Rossz gyanúk —, valamint sok más versben az egykori élmények összetettségének, többsíkúságának feldolgozásánál. Ugyanez a verstípus jelenik meg, nem véletlenül a legtöbb egyedi, kiemelkedő költeménynél, melyek az önéletrajziságtól függetlenül a pályakép nagy lírai darabjai.) Amilyen könynyen elválaszthatjuk az élményelemző verstípust az epikustól, annál nehezebb a harmadiktól, a monológtól. Hiszen az emlékezés elindításának ciklusa (az I. része a Tücsökzenének) 7 verset tartalmaz, melyek hangja már majdnem vallomásos (monológ): mind, ami voltam, pénz és szerelem a zűrzavar, amit most rendezek, hogy értsem magam s hogy megértsetek: örök véget és örök kezdetet. 7 Táj épül, omlik Ennél a néhány darabnál az emlékidézés objektív kényszere hat, s az irányított költői rendteremtés miatt nem lehet monológ verstípusról beszélnünk. Az élményelemző versek száma 144, a mű l/3-ad részénél valamivel több. Tehát a Tücsökzene uralkodó két verstípusa az epikus és az élményelemző. (Ciklusonkénti megoszlása: I. rész 7 verséből 7; II. rész 9, III. rész 9, IV. rész 61, V. rész 47, VI. rész 2, VII. rész 9 emlékelemző darabot tartalmaz.) Meglepően kevés a Tücsökzenében a vallomásos verstípus vagy monológ. Bár az egész mű koncepciója, ihletettsége a költői szándék vallomásosságát sugallja, mégis 10 vers építkezésében lehet csupán kimutatni Szabó Lőrinc személyiségének legintenzívebb hatását. Más tehát a költői szándék, a mű egészének varázsa, és más az egyes darabokban konkrétan feltárulkozó személyiség izzósistergő jelenléte. Ezért szerencsésebb ezt a vallomásos szándékú verstípust inkább monológnak nevezni, mert a költői személyiség intenzív jelenléte, alakító szenvedélyessége a drámai magánbeszédre emlékeztet. Az önfeltárulkozás kínzó tudata szinte feloldja-megsemmisíti a hagyományos líra és a Szabó Lőrinc-i költészet konvencionális élményhátterét, környezetét, evilágiságát, szokványos tapasztalati megközelíthetőségét. Ez a verstípus merőben új lírájában, az élmény absztrakciója, desztilláltsága miatt talán az előző verstípusoknál művészibb. Nem véletlen, hogy zömmel (mindössze 10 vers talán) az V. Budapest c. ciklus, Szabó Lőrinc 1945 utáni keserves élményeinek idézésével jelennek meg. (Az V. részben 8, a IV. részben és a VII-ben 1—1 monológ fordul elő.) • Sebeimet vakarom. Cserepek, ti is untok már? Megöregedett bennem és némul a tiltakozás, hogy: „Nem igaz! nem!"? Be sok kín aláz, be sok tol a sír felé!... 299 Jób Timon vagyok, az embergyűlölő. Vagy csak voltam az? Múlt, Jelen, Jövő, gyaláztalak, Irigység, Kapzsiság? Hozsánna most! Vak Erő, Butaság, porig hajtom, peccavi, fejemet, szent szobrotoknál, őrült Istenek! 291 Timon 486