A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Szabó Sándor Géza: Debreceniek a Nyugatban

benne élve, differenciáltabban láthatja, s így értéket fedezhet fel benne, mint az ellentábor képviselői, és viszont: a praeraffaeliták s a Jugendstil íróin csiszolódva esztétikailag magasabbra helyezi a Nyugat írói kísérleteit, mint a helyiek. A visszahúzódásban persze a személyes sértettségnek, az egyéni hiúságnak is szerepe van; Szegény magyarok című kulcsregényében éppoly pamfletszerű leírást ad a Nyugat szűk köréről, mint amilyen kritikával Ady majd munkáját fogadja. Oláh irodalmi útja, fejlődése egyébként példásan végigkövethető a Nyugat kritikáiban. Keletiek Nyugaton című útirajzát kedvezően, sőt örömmel üdvözlik — hiszen éppen arról számol be, hogy Szabolcska városában is nagyobb ütemben indul meg a kultúra polgárosodása. (A kissé teátrálisnak mondható befejezés egyenes bírálat a város ellen.)

23 Ezt a hangot ismétli meg Ady nevezetes kritikájában a „közé kell annak az egy lónak csapni" — képpel.

24 Nagy Zoltán már kételkedik. Nem érti, hogy Oláh Petőfiről írt és korát megelőzően strukturális vizsgálódású munkájában miért keleltt az anyagyűjtésnek és csoportosításnak „akadémikus" útját választania egy általános impresszió megfogalmazása helyett — jóllehet elismeri, hogy a könyv sokban hozzájárul Petőfi jobb megismeréséhez.

25 Babits a Korunk hőséről,

26 Tóth Árpád a Viola elbukottról írván mélyítik a kételkedést,

27 végül a kegyelemdöfést Ady adja meg a Szegény magyarokról szóló, már említett kritikájában — halotti beszédet tartván Oláh Gábor s a hozzá hasonlóan tehetséges, de a keresztutaknál tétovázók felett.

28 Mindezeket azért adtuk — a rendelkezésünkre álló rövid terjedelem ellenére — ilyen részletességgel elő, mert a historikumból több következtetés vonható. Oláh mindenképpen átmeneti jelenség a korai Nyugat és a kései nép-nemzetiség társadalomszemlélete, művészetfelfogása között. Megvan benne a mindkét irányba való elmozdulás vágya, akarata, de mégis úgy érzi, hogy közbülső posztot kell elfoglalnia és vállalnia az átmenetiséget. Inkább önbiztatás, mint exhibicionista kinyilatkoztatás az, hogy egymaga decentralizálja az irodalmat, frontot teremt, megőriz, képvisel. Egyszóval: Oláh útja a Nyugatnál ismét csak'a debreceniekről általában mondottakban erősít bennünket. A vidék a hagyományőrzés elsődlegessége mellett nem vágja el az új szellemiség befogadásának lehetőségét — a liberalizmus köldökzsinórja tartja — s a Nyugatban is ez dolgozik; igyekszik elveinek megnyerni a vidéket. Ám — mint utaltunk rá — csak szándékában őrzi a liberalitást (forradalmi magatartásához híven) — a cselekedetekben nincsen distinkció. Az eddigi vélekedésekkel szemben meg is állapíthatjuk: nem az a baj, hogy a Nyugat nem foglalkozik a vidékkel — s így a debreceniekkel — hanem az, hogy jelentős teljesítményeiket, nép-nemzetit megújító kísérleteiket, a nyugatosság felé való tapogatódzásaikat elutasítják, s a népiesek körén belüli különbségeket nem érzékelve a debrecenieket azonosítják Rákosi Jenőékkel.

29 Figyelemre méltó az az irodalompolitikai viszonyulás, amelyet a debreceniekről szóló kritikákban gyakorolnak. A helyiekről általában a városban élő nyugatosok írnak (Tóth Árpád Oláhról, Kuthyról, Szombati-Szabóról és köréről, Nagy Zoltán Oláhról stb.), vagy olyanok, akik a város életével szorosabban ismerősek (pl.: Ady).

30 Mindez a városban újabb elkülönülés forrása népiek és nyugatosok között, de a helyiek makacs hagyományápolása is hat — a genius loci erejével — a „túlpartiakra". A Csokonai Körről, Csokonai-kultuszáról van ismét szó (újabb bizonyítékaként a népiesek táborán belüli differenciálódásnak), ami Ady és Móricz kertészkedésével virágzik ki a Nyugatban. A folyóirat klasz23 Keletiek Nyugaton. Debrecen, 1908. Hegedűs és Sándor. Hegedűs Gyula: Keletiek Nyugaton. 1908. II. 444—445. p. 24 Az élet lobogója alatt. (Oláh Gábor verseskönyve.) 1909. jan. 1. 25 Petőfi képzelete. 1909. II. 573—574. p. 26 Korunk hőse. 1910. I. 473—474. p. 27 Viola elbukott. 1911. I. 987—988. p. 28 Szegény magyarok. (Regény.) Szegény Oláh Gábor. 1914. I. 497—498. p. 29 Ld. az Oláh Gáborról szóló irodalom általános megállapításait. 30 Nagy Zoltánnak 2, Tóth Árpádnak hét — debreceniekről szóló írása jelent meg. 471