A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

(Sex. Empir., Hypotyp. L. 3. с 1. 2.). Epikuros tanait követte Gassendi is: „Comment, de philos. Epicuri pag. 1649"

28 (304—305. 1.). De így gondolkoztak a legjelesebb rómaiak is. Ha nyilvánosan, államilag igénybe vették is a jósdákat, „családi beszélgetésekben nem féltek ezt az egész szent szervezetet kinevetni" (305. 1.). 3 Ami Maróthi forrásait, illetve önállóságát illeti, már az eddigiekből is kitűnt, hogy rendkívül gazdag, széleskörű forrásanyaggal dolgoztt, de azt nagy rendszerességgel, önállósággal használta, mint pl. a C. L. Boshoz való viszonyában is láttuk. Forrásai között ott szerepel az újkori klasszika-filológiai irodalom minden jelentős képviselője

29 s az ókornak szinte valamennyi írója, tudósa, filozófusa. Természetesen nem olyan módon, mintha ő tárná fel ezeket a forrásokat — itt elsősorban az ókoriakra gondolok —, hanem úgy, hogy felhasználva kora legjelentősebb klasszika-filológiai alkotásait, többnyire maga is utánanéz a hivatkozott vagy idézett műveknek, részleteknek, és állást foglal velük kapcsolatban. Legfontosabb kiindulóforrásait maga megnevezi Prolegomenájában (5. 9. 1.). Itt elsőként Joannes Meursiust (1579—1639) említi, aki — mint mondja — legtöbb érdemet szerzett a görög irodalom és régiségek terén (5.1.). E mondatával Meursius Atticarum Lectionum libri VI. с művére célozhatott, „melyben — mint már a címben értesülünk — igen sok régiségtani dolog most először kerül napfényre". De olvashatott Meursiustól tanulmányt „Fortuna Attica sive de Athenarum Origine, Incremento, Magnitudine, Potentia, Gloria, vario Statu, Decremento, et Occasu" (Attika sorsáról, illetve Athén keletkezéséről, gyarapodásáról, nagyságáról, hatalmáról, dicsőségéről, változó állapotáról, hanyatlásáról és bukásáról) címmel, melyben pl. Meursius is külön fejezeteket szentel Athén szellemi életének (Caput VII—VIII. Vol. V. p. 1714—1731.) és nagyságának, bár Maróthi a Meursius által előadottaktól sok tekintetben eltér. — Ugyanitt találhatott példát a „philogogia sacrá-ra is, noha Meursius e szempontot sokkal kevésbé alkalmazza, mint ő. Igen nagy hasznára lehetett Meursius Maróthinak abban is, hogy antik forrásait mindenütt szó szerint idézi, és a legtöbb helyen latin fordítással is segítségére siet az esetleg görögül nem tudó olvasónak. Maróthi nagyon ritkán közli ugyan a hivatkozott szövegeket, de ezt pótolja azzal, hogy az említett költeményeknek nemcsak számát, de sorát is megjelöli, prózánál pedig a caputot vagy a kiadás lapszámát.

30 „Többen a tudomány újoncai kedvéért egy kötetbe vagy corpusba foglalták össze az attikai görög régiségeket. Ezek közül messze kiemelkedik Joh. Phil. Pfeiferus, aki a Szentírás filológiájában is értékeset alkotott" — olvassuk tovább a Prolegomenában (6.1.). Pfeifer (1645—1695) valóban kiváló filológus volt, kü28 Sextus Empiricus (i. u. 3. sz.) orvos és empirikus-szkeptikus filozófus. Fennmaradt műveit Joh. Alb. Fabricius adta ki Lipcsében 1718-ban. Maróthi valószínűleg ezt a kiadást használta. — Gassendi, Pierre (1592—1655) haladó gondolkodású francia filozófus, az ókori empirizmus és materializmus felélesztője, Epikuros (i. e. 4. sz.) követője. Maróthi itt valószínűleg Syntagma philosophiae Epicuri c. művére (1649) utal. 29 A könnyebb egybevetés kedvéért megemlítem, hogy Vári Rezső: A classica-philologia encyclopaediája (Bp. 1906) с művének „A classica-philologia története" с fejezetében ismertetett valamennyi filológus szerepel a Maróthi által említett források között, sőt természetesen több olyan egykorú vagy régebbi név is, akiket a történelem nem őrzött meg. 30 Sajnos, az utóbbi esetben nem közli, hogy melyik kiadásról van szó, de nyilván a saját vagy a kollégiumi könyvtár tulajdonában levő kiadásokra, illetve a korában alapvetőnek számító editiókra hivatkozott. 454