A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Maróthi György történelemtanítása és régiségtani előadásai

tanítványai jegyzetei között nem sikerült rábukkannom.

5 Pedig mint látjuk, tanársága egész ideje alatt tanította a történelmet... így hát tanítása tartalmát illetőleg csak találgatásokra vagyunk utalva, illetve előadásai módszerének, irányának jelzésére néhány adatot felhasználhatunk életrajzából és más munkáiból. . A vezérfonalat bizonyára Cellarius történeti művei jelentették. Már 1735 decemberében céloz rá, hogy történelmi tanulmányaiban Cellariust választja vezetőjéül, amint azt Jakob Christoph Iselin is tanácsolta neki, s kinek műveit már régebben forgatta. A kollégiumi Sedes jegyzőkönyvében, az Acta Judiciaria harmadik kötetében olvasható feljegyzés szerint az 1741 szeptemberében tartott „primum sollemne examen" alkalmából. „Cl. Geor. Maróthi ex História Univer[sali] Cellari [ana]" vizsgáztatta tanítványait.

6 Más adatokból nyilvánvaló, hogy professzorunk a nagy német tankönyvíró História Universalis с. művét adta tanítványai kezébe is. A kollégiumi könyvtárban található R.71.8.C. jelű könyvtári bejegyzéseket tartalmazó Album 39. lapján ugyanis ez a bejegyzés olvasható: „Christoph. Cellarii História Universalis exemplaria 23. publica pecunia comparata et Bibliothecae inserta. Ao 1740 Bibl[io] thecarfioj pt (práesentis temporis — tőlem) Stephano Veszprémi." Tekintve, hogy a kollégiumi könyvtár ezidőben a tanulói segélykönyvtár szerepét is betöltötte, ezek a könyvek tankönyvekként kerültek a diákok kezébe. Cellariusnak ez a munkája először három részben jelent meg 1685 és 1696 között, majd 1709-ben Jénában egy kötetben. A könyv legnagyobb és sok ellenkezést kiváltó újsága korszakbeosztása volt, mely a korábban szokásos, Augustinusra támaszkodó négy monarchia tanától eltérően a történelmet ó-, közép- és újkorra osztotta be. Az ókor a III. század végével, Constantius Chlorus és Maximianus Galerius uralkodásával zárul Cellarius szerint, a középkor Amerika felfedezésével, az újkor eseményeit pedig egészen a saját koráig haladva adja elő. A tömör, jól rendszerezett, jól áttekinthető munka igazi eseménytörténet. A „megtörtént dolgokat" az uralkodók sorrendjében felsorolásszerűen tárja elénk, az általános érdekű mozzanatokat, a politikai eseményeket egyház- és irodalomtörténeti adatokkal is kiegészítve. Pl. a 18. sz. elejének eseményei között megemlíti a protestáns felekezetek regensburgi egyesítő gyűlését, s ezzel kapcsolatban Alfons Turrretini és Johann Jacob Hottinger nevét.

7 Az egyes korszakokat több táblázat kíséri az uralkodók s a főbb események felsorolásával, majd tárgy- és névmutató zárja le. Igen hasznos része a könyvnek a lapalji jegyzetek, melyek apróbetűikkel néha jóval többet közölnek (olykor több helyet is foglalnak el), mint a főszöveg. Soraikban főleg az egykorú vagy újkori forrásokról, feldolgozásokról olvashatunk. Cellarius mellett példaképül s itt-ott forrásul is szolgálhatott Maróthi számára groningeni tanára, Leonard Offerhaus.

8 Ugyancsak felhasználta a már említett lexikonokat s a külföldi útján szerzett történeti műveket is. Természetesen mint majd más előadásai ránk maradt szövegeinek ismertetésénél látni fogjuk, 5 Szinnyei (Magyar írók, VIII. k. 687—689. h.) tévesen írja, hogy Maróthi történelmi előadásainak kézirata megvan a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában (OSZK). Valószínűleg az ott meglevő Antiquitates Romanae с kéziratra gondol. 6 TREKL. II. 10. c. III. к. 221. 7 Alfons Turrettini (1671—1737) genfi ref. lelkész, majd 1697-től ugyanott a teológia professzora, az ésszerű ortodoxia kiemelkedő képviselője. Ellensége minden dogmatikai merevségnek, megkötöttségnek, s e felfogás jegyében küzdött a két protestáns felekezet egyesítéséért. Maróthi személyesen ismerte és nagyra becsülte (Jöcher: Allgem. Gelehrten Lexikon, Leipzig, 1751. — A továbbiakban: JAGL. — 1365—1366. h.). — Johann Jacob Hottinger (1652—1735) először zürichi lelkész, majd 1698-tól a teológia professzora az ottani főiskolán. Mint haladó felfogású teológus, sokat fáradozott a lutheri és kálvini egyház egyesítéséért. (JAGL., II. 1731. h.) 8 Lengyel I.—Tóth В.: Maróthi György külföldi tanulmányútja, Könyv és könyvtár VIII : 1. (Debr. 1970.), 81. (A továbbiakban: LT. I.) és LT II. 73. 444